A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 38. (1999)

HOFFMANN Tamás: Cserépedények (Néhány példa Európából)

kiürült tábor kerítésén belül létesített műhelyekben dolgoztak, és itt álltak kemencéik is. Várostörténeti szempontból mérve ez volt a mélypont ebben a történetben. Mayen, Bonn, Gellep vagy Köln területén vannak ugyan fazekasműhelyek a 10-12. században, de ezek sem tűnnek várost alkotó intézményeknek. A fazekasok alkalmasint az agyagbányák és a kemencék energiatartalékainak közelsége, a kiterjedt erdőségek miatt választották meg helyüket iparuk űzéséhez. Annak ellenére, hogy lakó- és telephelyet változtattak, működésükben nem tapasztalható hanyatlás vagy visszaesés, ellenkezőleg a városlakó mesterek a középkor folyamán fenntartották vagy kiegészítették exporttevékenységüket. Aachen, Köln, Neuwid, Dürren stb. fazekasait tehát bekebelezte a város, a műhelyek teljesítménye növekedett, elérték a 12-14. században működésük tetőpontját. Később még több árura és több fazekasra volt szükség. A városok kereteit kinőtte a fazekasipar. Annak érdekében, hogy kielégíthessék a növekvő keresletet, a 16-18. században a fazekasműhelyek többségét már mindenütt falvakban tartották fenn. A piac szerkezetváltozása is lezajlott, a mesterek elhagyva a várost, táguló piacaik vonzásának engedelmeskedve paraszti szükségletekre dolgoztak valamennyien. A történelemből kiválasztott példa természetesen nem sablon. A Bonn közelében elterülő Ville hegységben Waldorf határában római kori műhelyek emlékei maradtak az utókorra. Az ipar majorokban működött, majd, amikor a ví'//atulajdonosok tönkrementek, önállósodott. A fogyasztóknak szükségük volt az edényekre. A 6. századi rétegekből előkerült cserepek a római idők mesterségbeli tudásának töretlen hagyományát látszanak igazolni. Örökségüktől tágítani nem akaró mesterek működésének bizonyítékai kerültek elő a 8-9. századi és a 10-14. századi rétegekből is. Egy 25 km hosszú övezetben a települések elnéptelenedtek, de a fazekasok nem szüntették be iparukat. A nyersanyagbázis és a piac tartotta őket életben. Itt tehát nem ment minden tönkre, mint Angliában. Az agyagdombok és a homokpadok a Rajna tartozékai. Ezeket hasznosítják. Frechen, Siegburg, Brühl leletei megszakítatlan hagyományról szolgáltatnak bizonyítékokat. A színvonalat az export tartotta fenn. A Köln külvárosának számító Frechenben a 16-17. századi bányászat és feldolgozás becsült értékei az alábbiak: 1560: kb. 245,3 tonna, 1564: kb. 412,4 tonna, 1580: kb. 288,2 tonna, 1615: kb. 112,0 tonna, 1624: kb. 448,0 tonna, 1632: kb. 39,5 tonna, 1639: kb. 449,8 tonna, 1648: kb. 1456,4 tonna, 1664: kb. 757,3 tonna, vagyis a termelés egyáltalában nem mondható kiegyenlítettnek. (Minthogy ezeken a településeken sómázbevonatú edényeket készítettek, az adatok csak az agyagsúlyra vonatkoznak.) A kemencéket fával fűtötték, de 1560 óta Kierberg kolostorának ipartelepén barnaszenet is használtak. A közeli Brühl határában 1766-ban tártak fel egy szénbányát, és a fazekasok követték szomszédaik példáját. A táj fazekasfalvainak településrendjét látva arra a következtetésre kell jutni, hogy a teleksoros (alkalmasint telepített) faluk portáin kívül kell az iparűzés emlékeit keresni. A falu mellett egy-egy bokor fazekaskemencét és az onnan kikerülő selejtet, a cseréptöredékek hulladékát találja a régész, tehát - eltekintve az edényformálástól, amit feltehetőleg a lakóházaikban lévő műhelyekben végeztek - az ipart egyrészt az anyag előfordulása okán, másrészt az égetés tűzveszélye miatt kissé távolabb űzték a lakótelepüléstől. Kierberg falucskában 1207-ben cisztercita kolostor épült, amely később lakók nélkül maradt. A fazekasmesterség azonban folyamatosnak tűnik. Az iparűzés maradandóbbnak bizonyult a középkori majornál. A szomszédos Brühl fazekasai a közeli Köln piacán értékesítették edényeiket a 14. században. A Rajna-melléki kikötővárosból kereskedők szállítmányozták szomszédaik portékáit (tulajdonképpen ivókancsókat, a forrásokban „amphora Bruhlensis") Hollandiába, Angliába és Dél-Skandináviába. 725