A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 38. (1999)

PETERCSÁK Tivadar: Paraszti gazdasági közösségek Borsod-Abaúj-Zemplén megyében

minden gazda legelőjoga, újabban a legelőre hajtott jószág alapján volt köteles kiállni meghatározott számú napra. A közmunkában a gyerekeken kívül bármelyik családtag részt vehetett. A Hegyközben a legeló'ortás idejét dobszóval tudatták, és a falu végén gyülekezve vonultak a legelőre, ahol reggeltől estig dolgoztak. Az állatállomány továbbtenyésztéséhez szükséges apaállatok (bika, kan) a közbirtokosság tulajdonát képezték. A szarvasmarha számától függően a kisebb hegyközi falvakban egy, a nagyobbakban rendszerint 2-3 bikát tartottak. A Szuha-völgyben úgy számították, hogy 60 tehénre kell egy bika és 30 kocára egy kan. Az apaállatok vásárlása és takarmányozása gyakori témája a közgyűléseknek. A bika fontosságát és értékét jelzi a felsőregmeci jegyzőkönyv 1914. július 5-i bejegyzése: „nagy baleset érte a közbirtokosságot, mert elesett a közbirtokossági bika és kényszervágás történt".

40 Ha új bikát vettek és nem volt elegendő pénz a közbirtokosság pénztárában, az árát a gazdák adták össze a tehenenként kivetett bikapótlás címén. A bikákat a közbirtokossági tulajdont képező pásztorházak végében álló bikaólban, bikaistállóban helyezték el. Ezek építésmódja, berendezése megegyezett a falubeli istállókéval. Ha két bikát tartottak, ún. strajfával választották el egymástól. A bikát rendszerint a csordás gondozta, takarmányozta. A téli időszakban más dolga nem is volt, a bikagondozásért fogadták egész évre. A Hegyközben néha előfordult a bikák egyes gazdáknál való téli takarmányozása is. A bika szálastakarmánya a közös falu rétekről került ki, amit általában Bikarétnek vagy Falurétnek neveztek. Filkeházán már 1875-ben a Bisó és az Ortás dűlőben 2,472,47 hold Falurétet mértek ki a bikák részére. A gazdák közmunkában kaszálták és takarták fel a szénát. Tehenenként kellett kiállni, s a lófogattal rendelkezők hordták be a takarmányt a pásztorház mellett álló falusi sopba, bika sopba (Hegyköz), bikarakodóba (Szuha-völgy), de a bikaól padlásán is tárolták. A bikák abraktakarmányát az állattartó gazdáktól szedték össze: évenként 10-15 kg árpát vagy zabot, 1-2 liter korpát és egy pohár sót adtak be tehenenként a Hegyközben. Aki nem adta meg a kivetett mennyiséget, a közbirtokosság egy évre eltiltotta az apaállat használatától. Az abrak beszedését a bikagazda vagy községgazda végezte ősszel, és ő adta ki a napi takarmányt is a csordásnak. A hegyközi falvakban a bikaistállóban volt egy abrakos láda, ferslók, amit megbízható bikagondozó esetén nyitva tartottak, leggyakrabban zárni kellett, és a vezetőség tagjai felváltva mentek abrakolni. A második világháború után az állam biztosított rendszeres pénzbeli támogatást, amiből a közbirtokosság megvehette a bika és a kan abraktakarmányát. Az 1930-as évekig a bika is kijárt a tehenekkel a legelőre és a folyatás is ott történt. Amióta a bikák nem járnak a legelőre, a vemhesítés a bikaistálló mellett az udvaron történik. Az 1960-as évek végétől a falvak, illetve a termelőszövetkezetek nem tartanak bikákat. Az 1970-es években a Hegyközben egy inszeminátor élt Nyíriben, aki az egész vidéken intézte a mesterséges megtermékenyítést. Minden faluban akadt egy gazda, aki az istállóját csekély térítésért átengedte e célra.

41 A közbirtokosságok, legeltetési társulatok alkalmazták a pásztorokat, gulyásokat, csordásokat, kondásokat. Természetbeni járandóságukat a gazdák adták össze a számos állatonként kivetett mennyiségben, de a 20. század közepén már általános a pénzben fizetett bér is. A természetbeni bérezés sajátos lehetősége volt a pásztorház, csordásház, 40 BLS V/I. Vö. Petercsák T., 1979. 269-270.; Deli E., 1984. 89. 41 Az apaállatok gondozásához 1. Petercsák T., 1979. 270-272.; Deli E., 1984. 89.; Bencsik J., 1988. 604-609. 936