A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 38. (1999)

CSÍKI Tamás: A miskolci izraelita kis- és középpolgárság a két világháború közötti időszakban

kedelmi hitelakciók sem változtathattak az izraelita polgárság gyengülő pozícióin. (A hitelek visszafizetése nem valósult meg, ezáltal az akció csupán a hátralékos kisegzisztenciák számát növelte.)

65 Ezek a tényezők együttesen eredményezték a miskolci zsidó iparosok és kereskedők számának, valamint arányának visszaesését: az önálló iparosok száma a világháború előtt, 1939-ig 531 főre csökkent, ami az összes iparos 22%-át adta. (Az 1930-as adatok, miként láttuk, 700 fő, 31,9%.)

66 S ugyancsak döntő következmény, hogy az izraelita népesség a '30-as években végérvényesen kettészakadt: a stabilitását őrző, szűk nagypolgárság mellett tovább növekedett a gazdasági hierarchiából kieső, egzisztenciáját vesztő és életfeltételeiben is perifériára szorulók száma, akik nem csak vagyonilag és társadalmilag, hanem életmódjuk alapján is egyre élesebben különültek el egymástól, vagy az asszimilációs készséget, a politikai állásfoglalást (lojalitást) tekintve szintén növekvő különbség figyelhető meg közöttük. (Úgy tűnik, a gazdasági létalapját vesztő zsidóság a '30-as években a mereven konzervatív, az asszimiláció bármely típusát továbbra is elutasító ortodox irányzathoz közeledett.) Az utóbbiak közül egyre többen kényszerültek zugkereskedést és zugipart űzni, ráadásul számukat a Csehszlovákiából, a Romániából, majd a Lengyelországból beáramlók növelték. (Csehszlovákiából közvetlenül a német megszállás után, Romániából a Goga-kormány antiszemita terrorja következtében menekültek, s váltak a miskolci társadalom nincstelenjeivé.) A végső csapást a kisiparosok és a kiskereskedők egzisztenciájára a zsidótörvények mérték, különösen az 1939. évi IV. te. - a II. zsidótörvény - szűkítette döntően az izraeliták gazdasági pozícióit és maradék lehetőségeit. Csak a legfontosabb pontjait kiemelve, újabb iparengedélyeket a zsidóság számára már nem lehetett kiállítani, mivel e felekezet Miskolcon az összes engedéllyel rendelkező iparűző több mint 6%-át adta; hitelszolgálatra és -közvetítésre nem kaphattak engedélyeket; miként az állami egyedáruság alá eső cikkek (pl. a dohány) árusítására sem, a meglévő engedélyeket néhány éven belül be kellett vonni. A közszállításokban és a kereskedelemben szintén nagymértékben korlátozták a zsidóság lehetőségeit (ami a nagykereskedőket is sújtotta), emellett a magáncégek izraelita tisztviselőit és segédjeit az az intézkedés veszélyeztette, amely 1943-ig az ipari, a kereskedelmi, a bányászati, valamint a bank- és pénzváltóüzleti vállalatokban 1215%-ban kívánta maximálni arányukat.

67 Az előírásoknak megfelelően vonta be a miskolci pénzügyigazgatóság a zsidóságnak kiadott italmérési engedélyeket (a városban a 111 „korlátlan" italmérő helyiség közül - a Magyar Élet adatai szerint

68 - 53 volt izraelita tulajdonban, amelyeket egy éven belül kellett átadni az új igénylőknek, emellett a nagyobb éttermek italmérési jogát, néhány év türelmi időt adva, szintén megvonták); a trafikengedélyek nagy részét, valamint az izraelita kocsmárosok, vendéglősök és kávésok dohányárusítási jogát is megszüntették, s a továbbiakban a kegytárgyárusítást sem engedélyezték számukra.

69 Még súlyosabb következménye volt annak az 1940 őszén hozott alispáni rendeletnek, amely Borsod megyében megtiltotta a helyfoglalási engedélyek kiadását izraelita kereskedők részére, a meglévőket be kívánták vonni, ami azt eredményezte, hogy a zsidó 65 Uo 66 Ezzel szemben a keresztény iparosok száma 1930 és '39 között kb. 300 fővel növekedett. A miskolci Ipartestület 55. évi jelentése az 1939. évről. HTD 53.2740.1.21. 67 A II. zsidótörvény megjelent: Országos Törvénytár 1939. 4. sz. 68 A lap a Magyar Élet Pártjának miskolci orgánuma volt. Teleki programjával indult, ám a későbbiekben az újabb kormányok hűséges kiszolgálására is vállalkozott. (Adatait ezért túlzónak tekintjük.) 69 Magyar Élet 1939. október 5., 1940. augusztus 29., október 9. 871