A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 38. (1999)

CSÍKI Tamás: A miskolci izraelita kis- és középpolgárság a két világháború közötti időszakban

muk intenzív gyarapodása maradt jellemző. (A szatócs-, a fűszer-, valamint a vegyeskereskedések is ide tartoztak.) Kereskedőik aránya 1920-ban már 37% (774 fő, tehát számuk a háborús konjunktúra idején nőtt a leggyorsabban), ami a következő évtizedben lelassult (1930-ban 30,1%, 831 fő), a '30-as években viszont újra intenzívebbé vált (1941-ben 33%, 1018(!) fő), vagyis - s ezt az önállók számának növekedése bizonyítja a lecsúszó kisegzisztenciák, illetve az újonnan betelepedők számára, sokszor kényszerként, ez a lehetőség maradhatott (ami a piaci árusítás és a házalás mellett a legminimálisabb tőkebefektetést igényelte; másrészt a fogyasztás, a piac bővülése, ám korszerűtlensége és alacsony színvonala tette lehetővé szaporodásukat).

20 Éppen ellentétes szakaszok figyelhetők meg a második legnépesebb ágazatban: a fonó- és szövőipari, valamint a ruházati ipari árukkal foglalkozó kereskedések fejlődésében, ami a város forgalmának modernizációs periódusait is jelzi. 1910 és '20 között az itt dolgozók száma csökkent (arányuk 21,2%-ra esett vissza), fellendülés majd a '20-as években, a textil- és a ruházati ipar növekedésével összefüggésben kezdődött (az ágazatban 1930-ban összesen 663-an dolgoztak, a kereskedők 23,9%-a), ami elsősorban a régóta működő üzletek bővülését és lassú korszerűsödését eredményezhette (az önállók száma ugyanis nem nőtt, tehát új vállalkozások alapítására már alig volt lehetőség, az alkalmazottaké viszont 220 fővel emelkedett). A következő évtizedben a növekedés megállt, a vállalkozók száma alig emelkedett (1941-ben 702 fő, 22,7%), s a néhány új cég a specializáció, a tőkeerő, és a segédek száma alapján nem volt versenyképes, ezáltal megszilárdulni sem tudott.

21 A további legnépesebb ágazatokat még mindig a mezőgazdasági és az állati termékekkel, valamint a fával és egyéb nyersanyagokkal kereskedők alkották. Az előbbiek aránya 1930-ig lassan csökkent (1920-ban 6,1%, 128 fő, 1930-ban 5,7%, 159 fő), az ezt követő évtizedben viszont emelkedett (1941-ben 7%, 217 fő, ami elsősorban az önállók számának növekedéséből adódott); az utóbbiaké a két világháború között változatlan maradt (1920-ban 6,1%, 127 fő, *30-ban és '41-ben 6,8%, 187, illetve 210 fő).

22 Az iparcikk-kereskedelem növekedése, ami a korszerűsödés mutatója lehetne, a kisipari ruházati ágazat termékeit leszámítva, a két világháború között jelentéktelen volt, részesedése a város kereskedelmében nem emelkedett: a vas- és fémárukkal foglalkozók aránya 1920-ban 6,2% (130 fő), *30-ban 6,5 (181 fő), 1941-ben már csak 5% (153 fő); a fa- és faragott árukkal, a bőr- és papírárukkal kereskedőké - ugyanezekben az időpontokban - 4,9% (103 fő), 3,8% (106 fő) és 4,2% (131 fő); s hasonlóan alacsony, illetve alig bővült a gyógy- és vegyészeti cikkeket árusítók vagy a könyv- és műkereskedők ará23 nya. Az adatok mutatták, hogy Miskolcon a két világháború között ellentétes tendenciák zajlottak. Az 1920-as években nőtt a bolti kereskedelem szerepe, ezen belül az iparcikkkereskedelemé (igaz, ez mindenekelőtt a ruházati árukkal foglalkozó üzletek gyarapodásából következett), ami a specializáció, a szakkereskedelem erősödésével járt, s a nagyobb forgalmú, korszerűbb üzletvitelű vállalkozások fejlődését eredményezhette. Mindez a koncentráció felgyorsulását is maga után vonta: míg 1910 és '20 között az önállók aránya növekedett (31,3%-ról 35,9%-ra), s a tisztviselőké, valamint a segédszemélyzeté 20 Utalnunk kell arra, hogy a '30-as évek második felében, majd a hadikonjunktúra idején számottevően nőtt a nagyipari: a vas- és fémipari, valamint a gépipari munkások száma. Uo 430-31., MSK 72. k. 5455., 94. k. 88-89. 21 Uo 22 Uo 23 Uo 860