A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 38. (1999)

TARCAI Béla: A miskolci Kir. Kat. Fráter György Gimnázium fénykora (Tiszteletadás Vucskits Jenő szellemének és emlékének)

és általában a felnőttek kigúnyolása, a társadalmi konvenciókkal való szembehelyezkedés milyen forrásokból táplálkoznak. Kár, hogy ilyen irányú vizsgálódásai eredményét csak elszórtan publikálta, összefoglalást nem készített, feljegyzései és ezzel kapcsolatos levelei elvesztek. A róla szóló megemlékezések alig említik zenei és zenepedagógiai felkészültségét. Jól ismerte az egyházi, különösen a gregorián zenét és ezek stílusát saját szerzeményű latin himnuszainak megzenésítésében alkalmazta is. Kiváló orgonista volt. A vasárnapi diákmiséken a minoriták templomában ő orgonált, a kápolnában tartott szertartásokon harmóniumozott. A közös éneklésben vezető szerepet betöltő mindenkori negyedik osztályok tanulóit külön foglalkozások keretében tanította énekelni - és „nem csak kántálni". Ma már kevesen emlékeznek arra, hogy az iskola diákjai által kötelezően használt énekeskönyvet ő szerkesztette. Járatos volt a klasszikus zene világában is. Az intézeti zenekar koncertjei előtt a műsorra kerülő műveket ő ismertette. A modern zenével szemben meggyőződéses konzervativizmusa bizonyos távolságtartásra kényszerítette, viszont becsülte és propagálta a magyar népzene felfedezésére és megbecsülésére irányuló törekvéseket. Az Értesítőkben publikált tanulmányok közül még egyet ki kell emelnem, az 1935/36 évit, amely „A nevelő lelke" címet viseli. Míg korábbi tanulmányai elsősorban a pedagógusokhoz szóltak, ez a munkája általában a neveléssel foglalkozók, tanárok, szülők, vezetők, oktatók számára készült. Alapvető követelményként kifejti, hogy a nevelőnek nem okosnak, hanem bölcsnek kell lenni. A bölcsesség a tárgyi tudáson kívül a nélkülözhetetlen emberi vonásokat: a szelídséget, a határozottságot, az eszmények követésére való hajlamot, az igazságosságot, az együttérzés készségét és még sok mást foglalja magába. A nevelőnek nem lehet kettős énje, egy a maga és egy másik a nevelendő számára. Nem lehet jó tanár, aki apróságnak minősít olyan dolgot, ami a gyermek számára egész világ, és nem lehet jó szülő, aki túlzott elfogultsággal bírálja el gyermeke magatartását. Lehetne még sorolni a cikkeiben, előadásaiban megjelenő gondolatokat, hiszen közel 20 évi miskolci működési ideje alatt több mint 300 előadást tartott és mintegy 50 nagyobb lélegzetű írásművet publikált. Úgy vélem azonban, hogy tudós-pedagógus személyiségének bemutatásához többre talán nincs szükség. Vucskits Jenő, az igazgató Az 1925-ben Miskolcra érkezett új igazgatót híre megelőzte, hiszen szakmai körökben országszerte ismert volt nagy tudása, embersége és nevelési módszere. Legjobb népszerűsítői egykori tanítványai voltak, akik érettségijük után is tartották vele a kapcsolatot, írásaiban gyakran idézte a leveleiket, amelyekben visszacsengtek azok az igazságok, melyeket a tanár-növendék kapcsolatban közösen fedeztek fel. Vucskits Jenő az első itt töltött év tapasztalatait az 1925/26-os Értesítőben foglalta össze és ugyanakkor meghirdette nevelői-vezetői programját. A gimnázium az ő idejében az ország második legnépesebb iskolája volt. A nyilvános és magántanulók létszáma ezekben az években tartósan meghaladta a kilencszázat. (Az ennél nagyobb létszámú budapesti Zrínyi Gimnázium tanulólétszáma ezer körül mozgott.) Ez a tömeg jócskán meghaladta az 1911-ben használatba vett és akkor legkorszerűbbnek ítélt épület befogadóképességét. Kényszerűen alakultak ki az 50-60 fős osztályok, amelyekben szinte lehetetlenné vált a tanárok szíve és szándéka szerinti oktató-nevelőmunka. Az igazgató ennek is tulajdonította a fegyelmi helyzet lazaságát, kifogásolta a közösségi terem hiányát, mert lehetetlen volt a diákokat egy időben egy helyre összegyűjteni, elte831