A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 38. (1999)

TARCAI Béla: A miskolci Kir. Kat. Fráter György Gimnázium fénykora (Tiszteletadás Vucskits Jenő szellemének és emlékének)

az előadások, melyeket a tanévnyitó és -záró ünnepségeken, a szülői értekezleteken és a társadalmi egyesületekben tartott. Család és iskola - Vucskits Jenő munkásságának központi és minden megnyilat­kozásában visszatérő kérdése. Az imént említett tanulmányának kiindulópontja a neve­lés, mint az akarat megnyerésére irányuló akció és az ismeretszerzés, mint a világ felfedezésének folyamata. A kettő közötti kapcsolatot az iskola teremti meg, mint olyan szervezet, amely az akaratot az igazság megismerésének irányába igazítja. Az iskolának nemcsak az ismeretszerzés szervezése a feladata, hanem a nevelés is, ami nem más, mint a megismert igazsághoz igazodó emberi és közösségi magatartás elfogadtatása. Nevelési feladata és felelőssége a családnak is van. Az iskolai és a családi nevelés kö­zött azonban mélységes szakadék tátong, és ez mindaddig meg is marad, amíg az iskola meg nem tudja oldani a szülők nevelését úgy, hogy a leendő szülőket diák korukban ké­szíti fel feladatuk és felelősségük vállalására, vagy úgy, hogy a szülőket is bevonja a nevelőmunkába. Mindaddig, amíg az ilyen szellemben nevelt szülőgeneráció fel nem nő, a kettős feladatot egyidejűleg kell megoldani. E célok elérése érdekében irányítani kell a tanárokat is. Módot kell találni arra, hogy a tanár minden tanítványával egyénileg, azok egyéniségének, képességeinek meg­felelő módon foglalkozzék, de vegye figyelembe a tömeglélektan és a tömegnevelés el­veit is. A nevelés egyben fegyelmezés is. Az iskola és a család jól szervezett együttmű­ködése arra irányul, hogy a szabadság értelmes korlátozását magasabb rendű célok ér­dekében elfogadtassa a fiatalokkal. A fegyelmezés bizonyos büntetésjellegű lépéseket is megkövetelhet, s ez az iskola és a család együttműködésének legkritikusabb területe. Felvázolja a büntetéssel kapcsolatos tanári és szülői magatartás normáit, a fokozatosság követelményét a feddéstől a testi fenyítésig. Végül részletesen ír az ifjúság autonómiájá­nak szerepéről a nevelésben. Célul tűzi ki, hogy az osztályok értelmes egységgé szerve­zésében kapjanak szerepet (tisztséget) maguk a tanulók is. Fontos nevelő-fegyelmező erőnek tartja a közös intézeti felvonulásokat, kirándulásokat, a testnevelést és a csopor­tosan űzhető sportokat. A fiatalok lelki és testi egészségének védelméről vallott felfogását több alkalom­mal, szóban és írásban is kifejtette. Fontosnak tartotta az „értelmes" testnevelést, tehát azt, amely a gyermek alkatának, testi fejlettségének megfelelő mozgásra nyújt lehetősé­get. Ezért is támogatta az intézeti sportmozgalmakat, a szülőknek pedig minduntalan ajánlotta, hogy buzdítsák gyermekeiket a mozgásra, sportolásra, és ne keressenek ürü­gyeket a testnevelés alóli felmentésre. Féltő gonddal figyelte a fiatalság egészségi állapotának alakulását. Ezzel kapcso­latban kifogásolta, hogy sem az iskola, sem a szülők nem rendelkeznek kellő tájékozott­sággal, mert csak betegségi statisztikák készülnek, általános egészségi és alkalmassági vizsgálatok nincsenek... Az akkor működött iskolaorvosi rendszert nem találta megfele­lőnek, mert az orvos csak alkalmankint jelent meg az iskolában, a diákok pedig csak or­vosi igazolásokért jártak a rendelőbe. Sürgette, hogy az iskolának legyen állandó, főhivatású orvosa, berendezett rendelője, és az orvos feladata legyen a diákok állandó orvosi felügyelete. Ez a kívánsága később teljesült, de ő már nem érhette meg. Igazgatói működésének utolsó éveiben híre járt annak, hogy „az ifjúság honvédel­mi nevelése hatékonyságának javítása érdekében" a középiskolákban is kötelező lesz a 829

Next

/
Oldalképek
Tartalom