A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 38. (1999)

WINTERMANTEL Péter: Szemere Attila hagyatékának orientalisztikai vonatkozású anyagai

A példamondatoknál furcsa, hogy a francia mondatok mindegyikében határozott névelőt használ, ezt a japán mondat nem indokolná. A magyar nyelvben több hanghoz szokva a japán ga-sornak az eltérő szó belseji ejtését sajátos módon egy n betűvel jelöli (pl. karenga), ily módon rögzíti azt, hogy a szó eleji és a szó belseji ejtés különbözik egymástól. Hibás ugyanakkor többek között az a megfigyelés, hogy az o szótagnak bármi köze lenne ahhoz, hogy egy bizonyos dologról beszélünk, és nem a tárgyról általában (s így értelmetlen persze a magyar példamondat szerepeltetése is). Mint látható, Szemerének a franciasága sem tiszta mindenütt (ez a mesefordításoknál is megfigyelhető), és a japán szöveget is tévesen értelmezi időnként. A 47 szamuráj. (HOM HTD 73,503,47jelzetű, innen 73.503.36-ba áthelyezve). 8 oldal, két ív magyar nyelvű kéziratos szöveg, cím nélkül. Az uruk halálát megbosszuló róninok története a leghíresebb szamuráj történet. Japánban két klasszikus irodalmi feldolgozása született: az egyik Csikamacu Monzaemonnak, a legnagyobb japán drámaírónak 1706-ban, három évvel a történtek után írott kabuki darabja, míg a másik a téma minden későbbi feldolgozásának és változatának alapjául szolgáló mű, a Takeda Izumo (1691-1756) és két társa által (Mijosi Sóraku-Namiki Szenrjú (Namiki Szószuke-ként is ismert)) 1748-ban írott kabuki-darab, a Kanadehon Csúsingura ('Hűség kincsestára'). A történet első magyar változata vélhetőleg a Szemere készítette kivonatos fordítás. (Később magyar színmű is készült a Csúsingurá-ból: Kállay Miklós A roninok kincse című darabja az 1936-37-es évadban nagy sikerrel, hatvanhétszer szerepelt a Nemzeti Színház műsorán.

60 A Takeda Izumo-féle művet pedig később Kazimir Károly rendezte meg a Körszínházban, 1972-ben).

61 A hagyatékban található kézirat elemzésekor elsődleges feladat azon kiadványok meghatározása volt, amik alapjául szolgálhattak a jegyzetek készítésekor. Ez sikerült a jelen anyag esetében is, de itt a forrásszöveg azonosítása korántsem volt olyan egyértelmű, mint a Tosógugojuikun esetében. 1883-ig, Szemere japáni tartózkodásáig ugyanis a 47 szamuráj története legalább három nyugati nyelven (németül, angolul és franciául), minimum hat különbözű fordításnak több mint tíz kiadásában látott napvilágot. Szemere fordítása a Mitford-féle antológiában található The Forty-seven Rőnins szövegével mutat szembetűnő egyezéseket.

62 A fordítás az eredeti szövegnek csak azon szakaszait tartalmazza pontosan, amelyek az angolban idézőjelek között álltak, a történet többi részéről csak kivonatos jegyzeteket készített Szemere. (Ez arra enged következtetni, hogy a jegyzeteket akár saját mű megírásához is készíthette). A magyar szöveg vázlatos, sok tőmondat, helyenként beszúrások (pl. Kotsuke sehol), s utólagos tartalmi-stilisztikai változtatások (pl. Hűtelen dög, korábbi áthúzott változat: Hitetlen dög; ill. Nem képzelte hogy beleesik a csapdába, eredetileg Nem törődött vele) találhatók benne. Furcsa továbbá, hogy egy helyütt a "japán történetíróra " hivatkozik: „A japán történetíró megjegyzi, hogy ebből is látszik miszerint a róninok egy perezre sem feledkeztek meg arról a köteles tiszteletről melylyel Kotsuke magas rangja iránt tartoztak". 60 OSzK Színháztörténeti tára: N. Sz. R. 146/1-7, ül. MM 349, MM 4255.; ill. Kállay Miklós: Előhang „A roninok kincséhez". Távol-Kelet, 1936. 190-191. 61 Takeda Izumo-Mijosi Sóraku-Namiki Szenrjú: Csúsingura. A hűséges szolgák kincsesháza, avagy a Róninok hűsége. OSzK Színháztörténeti tára: MM 14.631. ill. Jánosy István (ford.): Csúsingura..., Bosszú és emberség. Magvető, Bp., 1975. 219-395. 62 A. B. Mitford: Tales of Old Japán. London, 1871.; Tokyo, 1883. 807