A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 38. (1999)
WINTERMANTEL Péter: Szemere Attila hagyatékának orientalisztikai vonatkozású anyagai
japanisták közé, ha azokat tovább tanulmányozza, elemzi, majd később megjelenteti. De Szemere úgy látszik, nem volt kutatói vénával megáldott tudós alkat. Noha a szorgalma még csak meglett volna hozzá, hogy „sinológgá" lehessen, a jegyzetei és fordításai legalábbis aprólékos, precíz és nagy kitartást igénylő munkabírásról tanúskodnak, de sajnos Szemere „mindig csak a tervezgetésig jutott el mindenben s a terv megvalósításának »favágó munkáját« egyik napról a másikra halasztgatta s végén egészen megfeledkezett róla valami más terv miatt" 46 . A most elemzendő és közreadandó anyagok ugyanis szinte kivétel nélkül - ugyan igen gondos, de mégiscsak - jegyzetek, töredékek, ill. közvetítő nyelvekből készített fordítások. Az anyagok, amelyekkel foglalkozott, ugyanakkor kétségkívül értékes darabjai a japán történettudománynak, eszme- és irodalomtörténetnek. (A tárgy választás persze elsősorban nem az ő érzékét dicséri, hiszen azon munkák köre, amelyekkel foglalkozhatott, eleve leszűkült a nyugati nyelveken elérhető forrásokra és szakirodalomra.) Érdekes ugyanakkor - s emiatt becses különösen a mai magyar japanológia számára ez a Szemere jokohamai jegyzeteit és kéziratos munkáit tartalmazó hagyaték -, hogy az általa vizsgált müvek többségével azóta sem foglalkozott senki a magyar orientalisták közül. Amivel pedig mégis (pl. a Csúsingurával), azzal is csak majd jóval később. Ilyen ritkaság az általa lemásolni-magyarítani próbált Taiszei bukan: se Szemere előtt, se őutána nincs más nyoma a magyar szakirodalomban ennek a japán történelmi fogalomnakműfajnak. A Tósógúgojuikun-nak is ez az egyetlen magyar fordítása, s emellett először ültetett át magyarra olyan közismert japán történeteket, mint A 47 szamuráj története és a Momotaró. Tokugava Iyeyas végrendelete (Tósógúgojuikun) (HOM HTD 73.503.35) Szemere Attila japán feljegyzései és japán útinaplója. Japán szövegfordítás. 1 db., 88. Az eredeti múzeumi címleírás: Szemere Attila japán feljegyzései és japán útinaplója, ill. a később helyesen japán szövegfordítás-xa javított meghatározás alapján nem lehetett sejteni, mit is rejt a fenti jelzet alatt található fekete füzet. Szabadfalvi is naplóként írja le: „Múzeumunk birtokában van egy 1883. évvel jelzett ujjnyi vastag, fekete kézzel írott könyv, napló [...]. A könyv első harmada után magyar nyelvű tudnivalókat közöl a japán állami és közéletről, összesen száz szakaszban 40 lapon." Pedig ez a vastag fekete füzet többek között a hagyaték egyik legértékesebb anyagát tartalmazza. A „japán állami és közéletről" szóló szöveg ugyanis, minden kétséget kizáróan a japán eszmetörténet egyik híres dokumentumának, a Tokugava Iejaszunak tulajdonított végrendeletnek, a Tósógúgojuikun-nak a magyar nyelvű fordítása. 48 A Tósógúgojuikun-t, a Tokugava Iejaszunak Tokugava Hidetadához intézett intelmeit tartalmazó emlékiratot-végrendeletet későbbi hamisítványnak, Iejaszu intelmeinek mások által formába öntött változatának tartják, egyike a híres japán családi végrendeleteknek, kakun-oknak. A hagyomány szerint Genva 1. évében, 1615-ben Tokugava 46 Ezt Szemere hangoztatta magáról, vö. Pesti Napló, i. h. 47 Szabadfalvi: i. m. 392. 48 A kézirat magyar szövegének nem volt címe, és a kézzel írott könyvben nem állt másutt utalás sem arra, hogy ez fordítás, sem a fordítás forrásszövegére vonatkozóan. Japánul: Nihon kjóiku bunkó: Kakunhen. Dóbunkan, Tókjó, 1910, pp. 252-342. A Tokugava Iyeyas végrendelete (követve a nyugati címváltozatokat) saját címadás, melynek alapja Szemerének egy későbbi cikkében található utalása volt. Szemere Attila: Japán és művészete, Pesti Hírlap, 1884. február 13., 1. rész, 14.: „Iyeyas, a Tokunaga[sic!]-családból eredő első shogun, Japán legnagyobb államférfia azt mondja politikai végrendeletében: »A felövezett kard a nemes ember élő lelke. A ki kard nélkül találtatnék, szigorúan megbüntetendő.« Kard nélkül nem is láttak nemest soha". A nevek Szemere más cikkeiben is: Tokugava, ill. Iyeyas. 800
