A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 38. (1999)

HOFFMANN Tamás: Cserépedények (Néhány példa Európából)

nok ipara 1660-1760 között tetőzött, ez a száz év volt a mesterség virágzásának korszaka Közép-Európában. Persze mint minden ipar, ez is maga a kultúrlejtö. A parasztok csak a 18. században kezdték vásárolni a fajanszárut. Az ok prózai, a 17. században még olyan alacsony színvonalon állt lakáskultúrájuk, hogy a habán termékekre nem is tarthattak igényt. A 18-19. századi konjunktúrák nyomán változott helyzetük. Tálak, boroskancsók, vizeskorsók áruféleségei egy kiszélesedő piacon találtak vevőre, nagy tömegük maradt ránk, nem azért, mert a régebben készítettek eltörtek, hanem főként azért, mert a produkció már egy új vásárlóközönségnek készült, a parasztházak szobáit díszítették ezekkel a portékákkal. A mázbevonatok a középkor utáni századokban teljesen megváltoztatták a parasztok kerámiakultúráját. Elsősorban a lakásdíszül is használatos étkezési edények révén nyitottak új fejezetet a kulináriák és általában a fogyasztás vidéki krónikájában. Azon felül ólom- és ónmázas főzőedényeket is készítettek, mert így jobb minőségű árut állítottak elő, noha az esetek többségében mindössze az edények belsejét vonták be ólommázzal. Mindamellett változtattak az edények formáin. Ettől viszont más lett az ételek íze is. A szemet gyönyörködtetés kívánalma legalább olyan fontos volt, ha a szoba falán a látványt akarták hatásosabbá tenni, mint akkor, amikor az asztali terítékkel óhajtották a kulináriák leendő örömeinek vágyát felkelteni. Ha magunk elé képzeljük és Európa térképére vetítjük a kerámiaformákat, majd képzeletben időrendi sorrendbe állítjuk a gyűjteményt, azt fogjuk tapasztalni, hogy DélEurópából újabb és újabb hullámok árasztották el a kontinenst a neolitikum óta, de ezek az északkeleti fenyőövbe már alig hatoltak be. A legfontosabb változást a középkor mázas kerámiakészítésének kell tulajdonítanunk. Ez az ezredforduló után az „arab világon" át összekötötte ismét Európát Délnyugat-Ázsiával és új impulzusokkal frissítette fel a környezetteremtés ötlettárát. A mórok és a levantei kereskedők jóvoltából a Mediterráneum nyugati medencéjében különféle mázkészítési eljárásokkal dolgoztak a fazekasok, a 13. századtól már nem is hanyatlott alá iparuk, mint a római időket követően, amikor Itáliában az ólommázas edények készítését - vásárlóerő hiányában -jelentősen korlátozták. A mázasedény-készítés technológiája átjutott az Alpokon és a középkori Közép- és Nyugat-Európában átalakította a fazekasművességet. Innovációkban sem volt szegény a történet. Egyrészt a Rajna mellékén a középkori sómázas-edénykészítés felvirágzott, másrészt Itáliából kiindulva az ólom- és ónmázas kerámiára növényi és figurális ornamentikát festettek, aminek divatja a 16-19. században Közép- és NyugatEurópában terjedt el. Mintakincsük több stíluskorszak emlékét őrizte meg. Az ólommázas cserepek gazdagon festett ornamentikája kiterjed valamennyi nagy díszítőstílus motívumkincsére. A renaissance találkozik a barokkal és nem ritkán a klasszicizmussal, a minták művészettörténeti korszakok sztereotípiáit fogják össze, szervesen illesztik évszázadok ízlésvilágának megnyilatkozásait egymáshoz. 709