A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 37. (1999)
KOVÁTS Dániel: Zempléni Kazinczy-ünnepek 1859-ben
Schiller és Kazinczy ünneplésének bizonyos fokú szembeállítása az osztrák és a német sajtóban is megfigyelhető, 4 nyilvánvaló azonban, hogy a feszültségnek mélyebb okai voltak, a magyar-osztrák viszony jellegéből fakadtak. A magyarok nem a német irodalom klasszikusának érdemeit vonták kétségbe; a maguk értékeinek hangsúlyozását tekintették elsősorban időszerűnek. A szűk magyarországi és erdélyi politikai mozgástér vezetett oda, hogy a kulturális, ezen belül pedig az irodalmi élet alkalmai váltak a nemzeti érzület megnyilatkozásának eseményeivé. Ezeken a nagy idők nagy személyiségeit, illetve a magyar nyelv jelentőségét ünnepelték. Hat évvel a szabadságharc bukása után, 1855-ben Vörösmarty Mihály temetése vált tüntetéssé, 1856-ban Zrínyi emlékét idézték a szokottnál nagyobb fénnyel, 1858-ban Csekén Kölcseyt ünnepelték, 1859-ben szinte az egész ország Kazinczy érdemeit méltatta, 1860 tavaszán pedig Széchenyi halála váltott ki megmozdulásokat. A Kazinczy-ünnep tehát nem váratlan érzelemkitörésként, nem elszigetelt próbálkozásként értékelendő. Egy névtelenségbe rejtőző zempléni szerző erre az időszakra harminc év múltán így emlékezett: „Igaz, hogy 1859-ben még a Bach-korszak végvonaglásában erőlködő német és cseh beamterek kormánya alatt voltunk, de az abszolutizmus szigora már akkor megpuhult a nemzet negatív ellenállásán; s a régi hazafias és soha nem lankadó konzervatív párt Somsich Pál, Széchenyi István, Sennyey Pál, Józsika Sámuel, Dessewffy Emil, az ország prímása, az egri és kalocsai érsekek, s számos más világi és egyházi főnemesek, részint befolyásuk és magas szakértelemmel irt politikai röpirataikkal, lassan bár, de következetesen, aláásták a Bach-rendszer egzisztenciáját, s a fejedelmet az alkotmány visszaállítására mind hajlandóbbá tevék. Szárnyát szegte a bécsi kormány fenhéjázásának az 1859-ik évi olasz-francia-osztrák szerencsétlen kimenetelű háború; s midőn Olaszországból hazatért katonáink az itthoni fiatalsággal együtt a Garibaldi nótát lelkesedve danolták, nem volt már zsandár (a Lehoczky provizóriumig) aki a magyart bántani merte volna." A szerző vitázik Matolay Etele megállapításával,' hogy „az ötvenes évek felé a nemzet elébb az ugyn. protestáns pátens ellenében kifejtett ellenszegüléssel utóbb a Kazinczy ünnepélylyel életjelt adott"; azt állítja: „Nem! a magyar nemzet, ha tűrt is 10 évig, de nem összetett kézzel várta az isten kegyelmét, s nem gyáva önmegadás tétlenségében kereste jövő felszabadulását. A magyar akadémia munkásságának újbóli megkezdése, az első magyar biztosító társaság, a magyar földhitelintézet alakítása, a Szent-István, SzentLászló irodalmi egyesületek alakulása mindazon korba esnek, s ezek, valamint Jókai és mások, s az irodalom budapesti képviselőinek működése, bizony a nemzet tusakodó erejére vallanak. Pálma sub pondere ereseit. 6 " Majd ezt írja: „És az a néhány ezerre menő néptömeg hangja pedig, mely 1859-ik évi december hó 30-án a Garibaldi nóta hangjánál gyülekezett Széphalomra, s a Kossuth nóta mellett oszlott szét, nem a lábbadozó tetszhalott gyönge nyögése volt, hanem a rabságát megunt oroszlán láncainak csörrenése." 7 Dolgozatomban azt szeretném fölidézni, milyen út vezetett a nevezetes széphalmi centenáriumi ünnepséghez, mit tudhatunk annak lefolyásáról, szereplőiről, hatásáról. 8 4 Vö. Hegedűs Zoltán 1930. 45. 5 A Zemplén naptára, 1887. évi kötetében írt Matolay Kazinczy Ferenc mauzóleumáról. 6 Vagyis: „A pálma teher alatt nő." 7 a. e.: Néhány szó „Kazinczy Ferenc" mauzóleumáról. In: Zemplén, 1886. nov. 21. és nov. 28., 47. és 48. sz. A szerző kilétét eddig nem sikerült megállapítanom. 8 írásom annak a vizsgálódásnak a része, amely a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei múzeumi hálózat egyik leglátogatottabb intézményének, a széphalmi Kazinczy-emlékhelynek a történetét dolgozza fel. Vö. Kováts Dániel 1982; Kováts Dániel 1995; Kováts Dániel 1997. - Dolgozatom címéhez kiegészítésképpen: Széphalom mint község 1882-ben került Zemplén vármegyéhez, tehát 1859-ben még abaúji település volt. Mai nevét már Zemplén megyében kapta meg hivatalosan 1886-ban. 658
