A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 37. (1999)

SPÓNER Péter: A miskolci csizmadiacéh története a megalakulástól a céh felszámolásáig (1667-1872)

A létszám gyors és a piaci viszonyokat, lehetőségeket egyáltalán nem követő emelkedése mellett a legnagyobb problémát a kontárok, a céhen kívüli mesterek okozták. A céh a 19. században a velük folytatott harcban is sokszor alulmaradt, Avval ugyanis, hogy egyre nehezebbé tették a céhbe való bejutást, egyben azt érték el, hogy a belépni kívánók nagy része kénytelen volt céhen kívül űzni a mesterséget. A céh szabályai minden mesternek, de elsősorban a „Fő s' all Czéhmesteri Hivatal" számára a legfontosabb feladatként állította a kontárokkal való harcot, mert: „...minthogy a Temérdek szenvedések és summás költségek utánn Mesteri állapotra jutott czéhes Társaságnak Tagjainak boldogullása szembetűnőképpen hátráltatik és az szerint a Publikumnak is nem kevés kárt okoz..." Természetesen a céh önmaga nem tudta megoldani a problémákat, ezért gyakran kérték a város, a megye és rajtuk keresztül a Helytartótanács segítségét, de erre a 19. század folyamán már nem számíthattak. A kontárok mellett sok gondot okoztak a céhnek az ún. Landmeisterek is. A 19. század elején a következő panaszos levéllel fordultak a megyéhez: „A czéhbeli mesteremberek és a kontárok között mind a mai napig van még egy középrend, a melyben lévőket közönségesen Landmeisteréknek hívják. Ezek olyanok, kik a remeklést igyekezvén elkerülni, nem remekelnek s a helyett bizonyos sommát szoktak a czéheknek fizetni, ezt pedig nem itt helyben, hanem más távol lévő városokban cselekszik, s ott állanak bé a czéhbe, itt pedig a czéh hatalma alatt nem lévén semmi rendtartás ösmerni nem akarnak, önnön szabad kényöktől igazgattatnak, a legényeket többet igéréssel eltsalják..."^ Felekezeti megoszlást tekintve a csizmadiák között a reformátusok voltak többségben. Miskolc lakossága a 17. században döntő részben református volt, majd a 18. században az ellenreformáció hatásaként Miskolcon is egyre több lett a katolikus, azonban a céhen belül továbbra is a református vallásúak maradtak többségben. A 19. század közepén a következő volt a helyzet: 1840-ben a városban 654 csizmadia volt. Ezek vallási megoszlása pedig:

40 református: 435 evangélikus: 129 római katolikus: 90 Összességében a reformátusok a céhkorszak végéig megőrizték többségüket a céhen belül. A céh szabályai szigorúan meg is követelték a mesterektől és a legényektől vallásuk gyakorlását. „1. Tv. Szabály Mind a mesternek, mind a tanulóknak és segédeknek kötelező a vallásuk gyakorlása. Az ifjak közül kiválasztottak bizonyos személyeket, kiket dékánynak v. jegyzőnek hívtak, hogy felügyeljék, hogy teljes létszámban megjelennek-e a vasárnapi v. ünnepnapi reggeli misén..." 38 HOM HTD Ltsz. I. 76.2.56. 39 Szendrei J., 1904. IV. köt. 636. 40 HOM Na. Ltsz. 777 41 HOM HTD Ltsz. I. 76.2.19. 610