A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 37. (1999)

ELŐSZÓ A miskolci Herman Ottó Múzeum új periodikájának első kötetét 1957-ben az alábbi fülszöveggel bocsátotta útjára a szerkesztő: „A Herman Ottó Múzeum - eddigi kiadványai mellett - 1957-től kezdődően, minden évben kiadja Évkönyvét is. Ezekben a múzeum területén végzett legjelentősebb kutatások eredményeit adja közre a fejlettebb igényű olvasó és a tudományos szakkörök számára." Ne ragadjunk most le a fülszöveg stiláris gondjainál, méltatlan is lenne érdemes elődeinkkel szemben: az effajta szövegek általában a könyv megjelenése előtti utolsó periódusban születnek, gyorsan, megfelelve bizonyos kötelező elvárásoknak - hasonlóan, mint a könyvek beköszöntői, előszavai. Lényegesebb számunkra az az információ, hogy a már Herman Ottó nevét viselő, több képzett muzeológussal rendelkező intézmény, az elsősorban a múzeumbarátok, illetve a nagyközönség számára 1955-től megjelentetett, kezdetben főleg miskolci tematikájú, kisebb publikációkat közreadó Közleményei mellett a tudományos körök számára indít el egy új sorozatot. Bizonyára a kor művelődéspolitikai elvárásai is sugallják, hogy a kötetek a fejlettebb igényű olvasó érdeklődésére is számítanak, azonban ennek a körnek az informálása hagyományosan része a klasszikus múzeumi feladatoknak is, s vélhetően nem volt idegen sem a szerkesztő Komáromy József szándékaitól, sem az alapvetően tudományos periodika szerzőitől. A sorozatot indító kötet tipográfiája, arculata minden bizonnyal az igényes szerkesztő és tipográfus Komáromyt dicséri. Az első kötet szerzőinek névsora, a tanulmányok tematikája érzékelteti a múzeum szakmai feladatkörének és kapcsolatrendszerének helyzetét: az intézmény munkatársi gárdája jobbára a régészeti kutatások révén bővül külső erőkkel. Banner János, Korek József, Patay Pál, Párducz Mihály neve csakúgy, mint Thoma Andoré nem csupán a vidék gazdag régészeti anyagának eredményes kutatását hitelesíti, hanem a gyarapodó múzeum táguló holdudvarát is hangsúlyozza. Mindez az évkönyvek későbbi köteteiben is kifejeződik. Az 1970-es évektől a szakembergárdájában is megerősödő múzeumi kutatás egyre több szakterületet fed le, s a miskolci muzeológusok a köteteknek mind nagyobb részét töltik meg írásaikkal. Hozzájuk társulnak azok a kutatók, akiket munkájuk BorsodAbaúj-Zemplén megyéhez, illetve az érintkező északkeleti régió területéhez köt, s eredményeiket, vagy azoknak részleteit a múzeum évkönyvében adják közre. Az elmúlt években egyre vaskosabbá váló kötetek azonban nem egyszerűen a tudományos kapcsolatok bővüléséről tanúskodnak, hanem érzékenyen reagálnak az egyes szakmák és a térség társadalomtudományi kutatásainak változásaira is. A vidéki múzeumok évkönyvei máig sajátos tudományos műfajt képviselnek: leginkább szakkönyvtárak kézikönyvei, amelyek főleg az egyes múzeumi szakterületek struktúrájába illeszkedve fejtik ki hatásukat, nem friss és gyors információk hordozójaként. Terjesztésük elsődlegesen könyvtárak közötti cserével valósul meg. A Herman Ottó Múzeum Evkönyve közel négyszáz könyvtárba jut el, közülük 150 külföldi. 5