A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 37. (1999)

FRISNYÁK Sándor: Borsod vármegye földhasznosítása a 18-19. században

A földhasznosítás területi típusai Borsod vármegye 18-19. századi földhasznosításában lényeges területi különbségek alakultak ki. A comitatus mezőgazdsági kiskörzetei egy-egy termelési típust alkotnak és egymáshoz kapcsolódnak. A szerkezeti egységek (= kiskörzetek) komplex jellegűek és alapvetően az önellátásra törekednek, de - az agroökológiai potenciálnak és a közgazdasági tényezőknek megfelelően - egy-két termékből bel- és külföldi piacra irányuló árutermelést folytatnak. A mikrokörzetek - amelyek többé-kevésbé a természetföldrajzi kistájakkal azonosak - a vármegye közigazgatási határain túl is folytatódnak és a nagyrégió (= Felvidék) térszerkezetébe integrálódnak. Borsod mezőgazdasági kiskörzetei nagyobbrészt a megyeszékhely (Miskolc) gazdasági vonzáskörzetébe tartoznak, de a perifériák agrártelepülései a megyén kívüli piachelyek és -központok felé is orientálódnak. (A 18-19. századi mezőgazdasági kiskörzetekben a reálszféra másik nagy ága, az ipar is megjelenik, de ennek táj- és szerkezetformáló hatásával e helyen nem foglalkozunk). A kiskörzetek többségében nem alakultak ki centrumok, a térkapcsolatok többnyire a mikrotájak határain (különböző talajféleségek találkozásánál) fekvő oppidumok. A 19-20. századi nagy környezetátalakító munkálatok előtt Borsod vármegyében a földhasznosítás hat területi típusa különíthető el (9. ábra).

20 1. Az amfibikus, váltakozóan száraz-nedves területeken a differenciált ártéri gazdálkodás jellemző. A föld- és vízhasznosításnak ez a típusa a Borsodi-ártér területén alakult ki, a Tisza jobb partján, kb. 35 km hosszan és mintegy 8-10 km szélességben. Az ártéri környezetgazdálkodásban két faktor, a gyeptakaró és a gazdag vízrajzi hálózat halállománya a meghatározó. A 88-93 m tengerszint feletti magasságú ártérzóna természetes takarmánybázisára épül a táj extenzív és monokultúra jellegű nagyállattartása. A folyóhátakon települt falvak az állattenyésztés mellett a folyóvízi, tavi, rekesztő és réti halászattal foglalkoznak, de jelentős jövedelemforrás még a nádkitermelés, az ártéri erdőhasznosítás, a gyümölcstermelés, az ármentes térszíneken a földművelés is. A Tisza melléki halászfalvak (pl. Ároktő, Tiszabábolna, Tiszadorogma, Tiszaszederkény, Tiszatarján) piackörzete Miskolc és Dél-Borsod folyóvizektől távolabb fekvő mezővárosaira terjed ki. 2. A hordalékkúp-síkságok (Miskolci-kapu, Borsodi-Mezőség) 18-19. századi termelési sajátosságát a monokultúra jellegű gabonatermelés és állattenyésztés jelenti. A Miskolci-kapu a Sajó és mellékfolyóinak, a Borsodi-Mezőség (vagy Borsodi-sík) a Bükkből érkező patakok (az Ostoros-, Hór-, Tardi-patak, Kácsivíz, Lator- és a Csincsepatak) 90-130 m magas hordalékkúp-síksága. Felszínét termékeny mezőségi, továbbá szikes és kisebb foltokban (Igrici, Mezőcsát és Szakáld térségében) homoktalajok borítják. A csernozjom barna erdőtalajokon gabonát termelnek, a szikes (és homoki) legelőkön szarvasmarhát, lovat, juhot stb. tenyésztenek. A hordalékkúp-síkságok és a Borsodiártér települései állandó gazdasági kapcsolatban állnak: a nagy állattenyésztő oppidumok az ártereken bérelnek legelőket és onnan vásárolnak szénát, az ártéri falvak az árvizek idején az állatokat a Borsodi-Mezőség ármentes gyepterületeire terelik. A szántógazdálkodás és az állattenyésztés arányát a bel- és külpiacok igényei szabályozzák. A 18-19. század fordulóján - a gabonakonjunktúra hatására - a Borsodi-Mezőség termelése is megváltozik, a szántóföldi gazdálkodás (búza-, rozs- és árpatermelés) gyorsan terjeszke20 A mezőgazdasági térszerkezet kartográfiai megjelenítése még nem eléggé árnyalt, de nem is hipotetikus mikrokörzetek megállapítása, inkább annak kifejezője, hogy a tradicionális gazdálkodás mennyire alkalmazkodik a geográfiai környezethez. A természetföldrajzi adatok forrása: Marosi Sándor-Somogyi Sándor (szerk.): Magyarország kistájainak katasztere. Bp. 1990. 174-178, 235-244, 837-868, 875-885, 943-965, 968-972.; Pécsi Márton (szerk. biz. elnök): Magyarország Nemzeti Atlasza. Bp. 1989. 26-27., 30-31. 597