A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 37. (1999)

FEHÉR József: Szirmay Antal Hungaria in Parabolis-a

nyelven kifejezhető ne lenne, mégpedig tökéletes erővel? A magyar nyelv nem szegényebb, mint a hivatalos német, vagy az „összvezagyvált deák", azaz az irodalmi latin és a vulgárlatin keveréke: „Nincs még a világon egy nyelv, amely a szellem és a szavak játékában, sokféle változatos értelmében olyan felülmúlhatatlan lenne, mint a magyarok nyelve." Mindenfajta érzelem, példabeszéd kifejezésére, sőt a költészet müvelésére is a leginkább alkalmas. Példatárában nemcsak arra találhatunk szemléltető anyagot, hogy a magyar nyelv elsajátítása a külföldiek vagy a más nemzetiségek számára milyen nehézségekkel jár, hanem arra is, hogy a törvénykező, táblabírói latin használata milyen borzalmas szüleményeket eredményezhet. íme egy példa egy ilyen latinkodó ügyvéd leveléből: „Ezen Expressussom által épen favorabilis occasio praesentálván és insinuálván magát, nem akartam el mulatni, hogy az Urat cum summo respectu ne revereállyam, és egyszersmind a Causárul is relatiót ne tegyek. A causa leváltatván már sebes cursussában vagyon; egyéb aránt vágynak documentumaim sufficienter, hanem pro hic, et nunc a localitással, quottalitással, vagy is ubitással macerálódom, méltóztasson az Úr ezekre documentumokat suppeditálni. Az Incattus már többnyire a perennalitásra, s jusnak certitudójára nézve, tsak van az exceptiókban cavillál. Az allegatiójimat ebben úgy combináltam: hogy controversiát is alig patitur; mert clare demonstrálom a genealógiában, hogy Istenben boldogult Sz. stb." Kazinczy ugyan még csak 1811-ben adja ki nevezetes epigrammáit, a Tövisek és virágokat, de a nyelvújítási harc már javában folyik ekkor is az ortológusok és neológusok, az újítók és maradiak között. Szirmay ilyesfajta példabeszédet konstruál a nyelvészeti viták érzékeltetésére: „...az advocatust, kit eddig prókátornak mondtunk, Ügyésznek nevezték el, a fiskálist pedig Ügyvédlőnek, a skribát, melyet eddig író-Deáknak mondtunk, /rajznak. A tudományok universitását, a Főoskolát, melyet minden tudományok helyszékének is mondottak, Mindenességnek nevezték el. Az instanciát Kéreményes írásnak, annak hátsó felezetét, indorsatáját Hátasitmánynak mondják. A spirituálist Lelkész néven hívják, a napló íróját Hírnek, a marhavásárt Marhadalomnak nevezik stb. A tudományos művekben pedig olyan kifejezéseket óhajtottak meghonosítani, hogy azokat hascsikarás nélkül nem is lehet kimondani. Ilyenek (hogy a többieket mellőzzem): História: Történetértékség, Forrásismeret: Szinvízforrat esmertség, Zuhatagok ismerete: Vizbukat esmeretség, Philosophia: Okértség, Mathezis: Hányság s mennyiség értékség, Arithmetica: Számtudákság, Geometria: Terejtudákság, Differenciális számítás: Külke tudákság, Integrál számítás: Tellemtudákság, Machina: Mosztony, Theológia: Istenértékség, Metaphisica: Tündérértékség, stb. Őseink kilenc századon át a sartort Szabónak hívták, most az új magyar irodalom hatására és a méltó megbecsülés kifejezésére ezzel a címmel kezdenek élni: Ruha csinálló Mester. Ezeknek az új címét én nem ismervén, Pesten így kérdeztem meg egyiknek társait: itt lakik Magyar Szabói Morcos tekintettel végigmértek: itt nem lakik semmi Szabó, - felelték -, hanem Ruha csinálló Mester Úr, ott vagyon a Kabinetjába. A szabó titkos tanácskozó helyén valóban ott volt akkor Huszár helytartó, egy szerfölött hitvány termetű ember, tanácskérés végett, és mikor beléptem, éppen akkor kérdezte meg a ruháknak ezt az építész mesterét, hogy egy új egyenruhának elkészítéséhez hány rőf posztóra lenne szükség. A ruha-építész talpától fejebúbjáig végigmérte őt tekintetével és így felelt: másokkal öt röf posztót hagyatnék, de a helytartó úrnak köpönyeggel együtt négy rőf is elég lesz. Ejnye, szedte vette forgós terengettel forrtyant fel a helytartó, te engemet hitványabbnak vélsz, mint a többi császári és királyi tisztviselőt?! A ruhák építésze egy csöppet se jött zavarba, s így kérdezett tovább: - Talán fejfedőt (Kalpagh) is akar a helytartó úr ebből a posztóból csináltatni? Természetesen! - felelte a helytartó. így már bizony hat röf posztó szükséges! - zárta be a vitát a ruhák alkotója. Sőt, mi több, már a carnifexet se hóhérnak, hanem Ölésznek, a közbörtönöket pedig Rabtárnak mondják, és az ember hátsó felét sem a saját nevén nevezik immár, hanem jóval méltóságosabb elnevezéssel illetik. Imé az új magyar irodalom {Magyar tudákosság) alapján, ezen írásnemben alkotott levél fényes bizonyítéka: »Itt Kassán nagy gyuladék tegnap előtt támadott. Úgy hallik: hogy gyujtászok támadsága volna. Már is néhány gyujtászok el-fogattatván, a Rab tárnak belöletébe lakat alá zárattattak, a honnan ki hozattatván, 50 pálcza ütemények adattak az allóllatyoknak felületére, jobb lett volna: ha a Törvényekek azokat az Ölészek kezébe által adták, és az emberes társadalmakbúi ell láthatatlanították volna, hogy ez által enyészesitetne-ell az emberek szivének foglalattyábúl a nagy rettegmény, és a közönségnek bátronsága tökéletesittetnék, nem volna a hellyenségekben annyi gazonság, és tolvajonság.«" 574