A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 37. (1999)

JELENA VINOGRADOVA: Az óorosz agrárkultusz szentjei

kolostor deiszisz ikonján a megváltó előtt áll (VOKM, 7899), ami arra utal, hogy orosz földön különös tiszteletnek örvendett. Arra is lehet példát találni, hogy Szt. Miklós alakja Keresztelő Szt. János alakját helyettesíti, mintegy kifejezve azt az eszmét, hogy a nép támogatója, s közvetítő Isten és ember között. A 15-16. századra Szt. Miklós Moszkva földjének védőszentje lett. Voloszhoz hasonlóan a szárazföld vizeivel és a gyógyvizekkel is kapcsolatban állt. Az ég vizei, a csapadékok Peruntói jöttek, ezért néhány legendában Szt. Miklós alakja a varázslóéval fonódik össze, aki meggyógyítja az embert. Ez, különösen az „égető tűzzel", azaz lázzal terjedő járványok idején sajátos szertartásokban nyilvánult meg.

10 V. A. Uszpenszkij szerint Szt. Miklós és Volosz kapcsolata aligha tekinthető alapvető fontosságú tényezőnek abban, hogy Miklós számtalan szobra (VOKM, 1809) valószínűleg Voloszt ábrázoló halványból ered.

11 Rendkívül sok ikon ábrázolja a szent főpapot. Nem véletlenül hangzik így a közmondás „Nincs ikon Miklós nélkül", azaz „Nem igazi ikon az, amelyik nem Miklóst ábrázolja". Különösen gyakran találkozhatunk „Nyikolaj Zarajszkij" teljes alakos ikonografíkus ábrázolásával, aki jobb kezével áldást oszt, vagy az Evangéliumot tartja, vagy a szintén egész alakos „Nyikolaj Mozsajszkij" ikonnal. A szent jobb kezében kardot tart, a balban pedig a város, vagy a székesegyház miniatűr makettjét, amelyet annak emlékére állítottak a 13. században, hogy a város csodával határos módon szabadult meg az ellenségtől. Némely közismert és köztiszteletben álló ikonról Oroszországban történetek, egyedülálló irodalmi alkotások is születtek. Az egyik ilyen közkedvelt történet volt a Nyikolaj Zarajszkijról szóló, a görög Herszonból származó ókori történet, amelyben egy, a tatárok által megölt rjazanyi herceg özvegye fertőző betegséget kap, s megöli magát. Számos olyan ikonnal is találkozhatunk, amely Miklós élettörténetét ábrázolja. Ilyenek a 14-15. századból való „Szentéletű Nyikolaj Zarajszkij", amely Novgorodban született (VOKM, 7949), a „Szentéletű Nyikolaj Zarajszkij" a 15. századból (VOKM, 11336), s az ugyancsak „Szentéletű Nyikolaj Zarajszkij" című ikon a 16. századból (VOKM, 10506). Figyelmet érdemel azonban az, hogy kevés a szent élettörténetét bemutató ábrázolások száma. Ezek jelentős részében azonban olyan csodatettekkel találkozunk, amelyekben a szent nemcsak azoknak segít, akik ezt kérik tőle, hanem azoknak is segítségére siet, akik szerencsétlenségéről véletlenül szerzett tudomást. Csodatetteit titokban hajtotta végre, hírnévre nem törekedett. Az orosz ikonfestészetben Szt. Miklós portréjának rendkívül karakterisztikus megfogalmazásával találkozhatunk: magas homlok, finom, kerek arc, „szuggesztív"; elgondolkodó tekintet, amely hol gyengéd, hol szigorúan átható.

12 Az ortodox egyház minden csütörtökön sajátos tiszteletét fejezi ki e szent iránt. Nyikolaj Mirlikijszkij emlékére két ünnepet jelöltek ki: február 19-ét a bemutatása tiszteletére („téli Nyikolaj"), s május 22-ét, annak emlékére, hogy működésének helyszínét „Var-grad"-ba tette át („tavaszi Nyikolaj"). Közmondások, szólásmondások, babonás mondókák fűződnek ehhez a naphoz, amelyekben népi bölcsességek halmozódtak fel: - A téli Nyikolaj az udvarra tereli a lovat, a tavaszi megeteti. - Szt. Miklós napja előtt ne vess hajdinát (pohánkát), ne gyújts gyertyát. 10 Uszpenszkij V. A. Filológiai kutatások a szláv ókor területén (Pogány reliktumok Nyikolaj Mirlikijszkij Keleti szláv kultuszában) Moszkvai Egyetemi Kiadó, 1992. 80. 11 Varszkaja N. A.: Az óorosz festészet témái és alakjai. Moszkva, Proszvescsenyije, 1992. 112. 12 A világ népeinek mítoszai, 2. kötet. Moszkva, Szovjet enciklopédia, 1991. 219. 552