A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 37. (1999)

JELENA VINOGRADOVA: Az óorosz agrárkultusz szentjei

ciók adatai szerint a szakállnak sajátos mitologikus jelentése volt, ami az óorosz folklorisztikus jegyekben Illés szakállára utal, aki a kéthitüség korában Perunt váltotta fel. Illés alakjában is ugyanazokat a vonásokat fedezhetjük fel, ami az orosz ikonfestészetben alakult ki. Ilyennek láthatjuk őt a 16. században keletkezett „Illés próféta a pusztában" című ikon ábrázolásában, a Vologdai Állami Helytörténeti Múzeum gyűjteményében (VOKM, 10997). Egy dús növényzettel borított, színes dombokat ábrázoló fantasztikus táj hátterében, a hegyek szurdokában mélyen elgondolkozva látható a próféta. Minden harmóniával telt. A folyó kanyarulatai viharos hullámokra emlékeztetnek, amelyek éltető erőt hoznak a földnek, a hegyek erdei szellemei közrefogják az emberi méltósággal telt, ősz hajú, szakállas öregembert. Illés az Ószövetség egyik legnagyobb prófétája, aki igaz életéért és istenszeretete okán méltó arra, hogy még életében tüzes szekéren mennybe kerüljön. „Illés próféta tüzes szekéren történő mennybemenetele" gyakran előforduló téma az orosz ikonfestészetben. A BGIA-HM3 gyűjteményben található, 17. században készült ikon részletesen ábrázolja ezeket az eseményeket (VOKM, 7641). Az ikon alsó képmezején Illés próféta a pusztában látható, amikor az Isten által küldött angyal megjelenik előtte, s tanítványával, Jeliszejjel (Elizeussal) a Jordán folyóhoz megy, s a heves hullámok kettéválnak előttük. A folyón túl már csak Jeliszejt láthatjuk, aki a próféta köpenyét és a jövendőmondás adományát kapta meg tanítójától, Illést pedig tüzes szekér viszi az égbe. Ez a tüzes fergeteg tölti be a képfelület hátterét. A tüzes fergeteg átalakítja a táj arculatát: a Jordán mögötti hegyek egészen más színűek, mintegy földön kívüli fény hull rájuk, amely magával viszi Illést. Olyan eszközzé lesz, amely kettéválasztja az előzményeket és a próféta csodálatos mennybemenetelét. Ez a téma a szóbeli néphagyományban is csodálatos megfogalmazást nyert, az ember kisgyerek korától ismeri a próféta alakja köré szerveződött történetet. A későbbi ortodox hagyományban Illés próféta főképp a mennydörgéssel és esővel áll kapcsolatban, s gyakran előfordul a szláv folklórban: ha például dörög az ég - Illés próféta vágtat az égen a szekerén, s tüzes nyilakat, azaz villámokat szór a földre. A néphit szerint Illés fegyvertárában rendkívül fontos eszközök találhatóak. Ezek a nyilak és a szekér, ami az indoeurópai viharisten, s annak szláv megfelelője Perun jellemzője is. Az Illés prófétának előírt szerep az volt, hogy belátása szerint hozzon mennydörgést és villámlást, s irányítsa a felhőket. Ráruházva a romboló és építő természeti erőket, a nép őszintén hitte, hogy a föld termőerejének megtartása a próféta feladata, s hogy az ő akarata nélkül nem képzelhető el termés. A közhit ezért Illés prófétát nemcsak „az égiek haragja hírnökének, hanem az emberiség jótevőjének" is tekintette, aki a földnek bőséges termést hoz, s elűzi a gonosz erőket".

4 Úgy tartották, hogy a tisztátalannak nemcsak maga Illés, de az Illés-napi eső is veszélyt jelent: az Illés-napi eső lemossa a rágalmakat, átkot, rontást és varázslatot. Az Illés-napot, augusztus 2-át teljes ünnepi hangulatban töltötték, még a nyájat sem hajtották ki, a legkevesebb munkavégzés is bűnnek számított. Az ünnep után következett az aratás ideje, amit a magyarországi búzakoszorú fonáshoz hasonló szertartások kísérték: az aratás megkezdése előtt a termésből kévét kötöttek „Illés szakállára", hogy gyarapodjék és etesse a jó lovakat". Ezt a kévét október 1-jéig, Mária Oltalma ünnepéig őrizték. 4 Makszimov Sz. V.: Keresztény erő. Tisztátalan erő. Titokzatos Erő. (Kemerovszk Könyvkiadó, 1991. 123.) 549