A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 37. (1999)

GYULAI Éva: Úthálózat és hírközlés a hódoltság peremvidékén (A diósgyári vár és Miskolc szerepe a kora újkori közlekedésben és információcserében)

úton is történhetett, az ellenségtől való állandó veszély miatt. 1634-ben Sajószentpéter bíráját és polgárait vádolják a szendrői katonai törvényszék előtt azzal, hogy a töröknek segítettek, mivel a szentpéteri Sajó-réven való átkelésükről nem értesítették a szendrői várkapitányt, pedig „a vicekapitány túl felette igen meg volt hagyva nekik, fejők vesztése alatt, hogy mikor ezféle nyomot látnak, nemcsak egy úton, hanem három úton is jüjjenek az hírmondók". 45 A perből kiderül, hogy a szentpéteriek két postát küldtek, de az egyiket a törökök elfogták. A főurak, kapitányok kiterjedt levelezését Íródeákjaik intézték, a továbbítást ugyancsak embereikre bízták. A töröktől és más ellenségtől való félelem miatt sokszor a küldönc csak a megbízólevelet vitte, s a fontos üzenetet szóban közvetítette. Balassa Zsigmond 1554. augusztus 9-én részbirtokáról, Csabáról küldi Nádasdy Tamás nádorhoz emberét, bozóki várának várnagyát, Pechy Jánost, hogy ügyében eljárjon, s kéri a nádort, hogy adjon hitelt szavának. 46 1557. szeptember 29-én szintén őt küldi Diósgyőrből ha­sonló megbízással, 1558. november 17-én pedig szervitorát, Lengyeldi Farkast, 1559. október 8-án embere, vitézlő Lorántffy Kristóf indul Diósgyőrből a nádorhoz egy megbí­zólevéllel. 7 1562-ben Balassa özvegye levélben panaszkodik a nádornak Bebek György miatt, aki egy levelét sem hajlandó átvenni, és üzenetét sem akarja meghallgatni, még Miksa király levelét is visszautasította, amelyet Fánchy Borbála a káptalan illetve egy nemes ember által küldött neki. Ezért kéri Nádasdyt, vegye rá Miksa királyt, hogy írjon Bebeknek postán keresztül. 48 Az állami posta a török háborúk elengedhetetlen intézmé­nye lett. Míg Egerből Bécsbe állami posta vitte a kapitány leveleit, Dobó István 1548-tól katonai futárszolgálatát épített ki, így az 1552-es hadikészülődésben Miskolcra is el­küldte futárait a borsodi rendekhez. 49 1567-ben új hadipostát állítottak fel, s az eddig csak Egerig tartó posta Tokajig futott, s itt kapcsolódott be a Kassa-Szatmár postavonal­ba. 50 A levélhordás terhes kötelességét a diósgyőri kapitányok szervitoraikkal, katonáik­kal végeztették, főként, ha a levél mellett bizalmas szóbeli üzenetet is továbbítottak, mint 1668-ban egy Gogan Mihály nevű pribék, akit személyesen is elküldött Pap János Diós­győrből Kassára, hogy történetét elmondja, s a törökökről informálja a felső részek főka­pitányát. Gogan Diósgyőrből szökött Egerbe, de miután Pap János kapitány hitlevelével visszacsábította, színleg Diósgyőrre támadt öt másik törökkel, s ekkor a diósgyőriek le­vágtak egy híres törököt. 51 A levélhordás nem egyszer nehézségekbe ütközött, Pap János festinanter rumorem fugae ejusdem ad praelibatum dominum generalem ad praesidium Diós Geör detulisset. Fodor János haditörvényszéki bíró ítéletlevele Miskolc város tanácsának. Kassa, 1677. január 25. BmLt IV. 501/d. XIII. 610. 45 Csáky István ítéletlevele a szendrői katonai törvényszéken. Szendrő, 1634. január 24. MOL P 71 (Csáky cs. lt.) fasc. 273. 46 ...hunc egregium Joannem Pechy castellanum nostrum de Bozok medio cuius super quibusdam certis rebus atque negociis nostris nonnulla eidem nunciavimus, cuius verbis, ut spectabilis et magnifica dominatio vestra fidem adhibere velit credituram... Dátum ex possessione Chaba 9. die Augusti 1554. MOL E 195 (Nádasdy cs. lt.) Missiles Balassa 1554. 47 MOL E 195 (Nádasdy cs. lt.) Missiles Balassa 1557, 1558, 1559. 48 ...sem üzenetemet nem halgatja meg, sem levelemet nem veszi el, oly igen nagy bosszúkot cselek­szik rajtam [...] kérje őfelsége Maximilián királt, hogy írjon neki postán, mert ha nagyságod ide küldi, amint megirtam nagyságodnak, el nem veszi az én emberemnél. Diósgyőr, 1562. április 25. MOL E 195 (Nádasdy cs. lt.) Missiles Balassa 1562. 49 Sugári., 1969. 222. p. 50 Sugári., 1969. 224. p 51 Az mely török itt veszett, ez igön-igön kijáró vitéz török volt, az kit Zugónak hittak. ím ez pribéket is, kegyelmes uram, nagyságodhoz felküldöttem, nyelvvel is meg tudja mondani, micsoda török volt ez. 1668. október 5., Diósgyőr MOL P 71 (Csáky cs. lt.) fasc. 264 529

Next

/
Oldalképek
Tartalom