A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 37. (1999)
KUBINYI András: Központi helyek a középkor végi Abaúj, Borsod, Heves és Torna megyékben
Mielőtt továbbmennénk, meg kell még vizsgálni a megyék népessége és alapterülete összefüggését a központi helyekkel. A megyei népesség megállapításánál a legutolsó szakirodalmi becslést vettem alapul, és mivel ott egy maximális és egy minimális szám szerepel, ennek a középarányosát vettem figyelembe. Ugyanott található a megyék alapterülete. 29 Itt utalok arra, hogy a négy megye teljes népessége 142 552 fő volt, ami a szorosan vett Magyarország (Erdély és Szlavónia nélkül) 6,1%-át jelenti, a 12 330,33 km 2 alapterületük pedig az ország 5,3%-át képezte. Figyelembe véve az általam már megvizsgált hét nyugat-dunántúli megyét, együttvéve a 11 megyében 470 069 fő élt 38 647,05 km 2-en, ami a szorosan vett Magyarország lakosságának 20%-a, területének pedig 15,1%-a, Erdéllyel és Szlavóniával együtt a négy megye 4,6%-a, a tizenegy megye pedig 15,1%-a volt az ország népességének, az alapterületük pedig 4, illetve 12,6%-a. Ezek a számok arra is utalnak, hogy mind a Nyugat-Dunántúlon, mind ÉszakkeletMagyarországon az országos átlagnál magasabb népsűrűséggel kell számolnunk, valamint - mind a 11 megyét figyelembe véve - az országnak már több, mint egytizedére állnak statisztikailag értékelhető adatok rendelkezésünkre, mégpedig két távoli tájegységből. Azt próbáltam megállapítani, hogy a tizenegy megye esetében egy központi helyre milyen létszámú lakosság, és milyen alapterület esik, azaz megyei átlagban milyen létszámú lakosság központja volt egy ilyen centrális hely, továbbá ez a körzet hány négyzetkilométerre terjedt ki. Ez természetesen egy eszmei érték csak, hiszen az átlaghoz nagyobb és kisebb körzetek egyaránt tartoztak. Bár megkíséreltem valamennyi központi hely típus esetében ezeket az arányokat meghatározni, az egymáshoz még leginkább hasonlító (bár itt is kissé eltérő) eredményeket a 6 pontnál magasabb pontszámú központi helyek összehasonlításával, azaz az 1-5 pont közti, falutípusú centrumok elhagyásával nyertem. Torna megye ugyan, amelyből mindössze egy település tartozik ebbe a csoportba, zavarja a számítást, hiszen messze kiugrik a többi közül, mégsem hagyhattam figyelmen kívül. így a 11 megyében átlag 2866 fő és 240 km 2 esik egy központi helyre. Ezt 100%nak véve meghatároztam az egyes megyéknél, hogy az egy központra eső népességszám és alapterület az átlag hány százaléka. 100 felett és alatt 30-30%-os eltérést figyelembe véve a két egymástól legtávolabb eső megye között a népességnél 44,6%, az alapterületnél 44,4% volt kimutatható, eszerint a népességnél 7, az alapterületnél 8 megye aránya közelíti meg a tizenegy megye átlagát. A népességnél felfelé Tornán kívül Somogy, lefelé pedig Sopron és Mosón tér el az átlagtól. Az alapterületnél felfelé Torna mellett Veszprém, lefelé megint Sopron az eltérő (III. táblázat). Feltűnő az is, hogy az átlaggal majdnem megegyezik Borsod megye, éspedig mind a központi helyre eső népesség, mind pedig az alapterület vonatkozásában. Ezeknek a különbségeknek a magyarázata önálló munkát igényelne, majd amikor az egész Dunántúlt fogom tárgyalni, erre a kérdésre visszatérek. Most csak annyit. Függ bizonyos fokig a megye népsűrűségétől is ez az eredmény. A 11 megye messze legnagyobb népsűrűségével Somogy rendelkezett, így nem véletlen, hogy itt esik egy központi helyre a legmagasabb népességszám. Igaz, ez nem áll annyira Zalára, amely az átlagnak felel meg. Viszont a viszonylag alacsony népsűrűségű Sopron az ellenkező oldalon tér el az átlagtól. Figyelembe kell venni továbbá a települések számát is, amire már utaltunk. Abaújban nyilvánvalóan az aprófalvak voltak többségben, hiszen népességének több 29 Kubinyi András: A Magyar Királyság népessége a 15. század végén. In: Történelmi Szemle 38 (1996)157-159. 507
