A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 37. (1999)

KUBINYI András: Központi helyek a középkor végi Abaúj, Borsod, Heves és Torna megyékben

Magyarországon tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a hazai történeti szakirodalom hajlik arra, hogy Werbőczy jogi szemléletét

5 vegye át, azaz csak a közvetlenül a király alá tartozó városokat tartsa városnak, lakóit pedig polgároknak,

6 azaz kb. két és fél tucat települést. Mivel a többi település lakói jobbágyok, a városiasabbak közülük legfeljebb mezővárosoknak számíthatók. Szűcs Jenő ugyan azáltal, hogy elismerte néhány püspöki székhely városias jellegét,

7 rést ütött ezen a tételen, hiszen pl. Pécs lakói ugyanolyan jobbágyai voltak uruknak, mint bármely más falué Baranyában, viszont tényleg nevetséges lenne a fallal is övezett Pécset mezővárosnak nevezni.

8 Voltak azonban világi földesurak birtokában is fallal övezett, mindig városnak (civitas, Stadt) nevezett települések is, pl. Kismarton. Elvileg tehát megtehetnénk azt, hogy a szabad királyi, vagy ahhoz hasonló jogállású városon kívül a fallal övezett, városnak nevezett magánföldesúri (egyházi és világi) városokat is „városként" tárgyaljuk. Emellett szólna, hogy a szomszéd Ausztriában megkülönböztették a „landesfürstliche Stadt"-ot a „Patrimonialstadttól", mindezeket a „Markt"-októl: azaz a fejedelmi városokat a földesúri városoktól, ezeket pedig a mezővárosoktól (a Markt a mezővárosnak felelt meg).

9 Ezzel kettős problémánk van. Egyrészt - függetlenül a település belső autonómiájától - a földesúri város polgárai jobbágyok. Másrészt a fallal nem övezett és a középkor végén az oklevelekben már mezővárosnak (latin oklevélben: oppidum, németben: Markt

10

) nevezett települések autonómiája nem egyszer azonos a „civitas"-nak nevezett földesúri városokéval, sőt, egy tekintélyes részüket a 14. században még „civitas"-nak nevezték, ami még olykor később is feltűnik." Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy Szeged, amely a középkor végén az ország öt leggazdagabb, legnépesebb városai közé tartozott, nem volt fallal övezve, mégis királyi város volt.

12 5 Werbőczy István: Tripartitum. A dicsőséges magyar királyság szokásjogának hármaskönyve, Bp. 1990. 492-493. (Harmadik rész, 8. cím.) 6 Ez főként Elemér Mályusz.: Geschichte des Bürgertums in Ungarn. In: Vierteljahrschrift für Sozialund Wirtschaftsgeschichte 20 (1927) 356-407. megy vissza. Elsősorban az 1514-es törvényben becikkelyezett királyi városokat (i. m. 363.) tartotta valódi városi önkormányzattal rendelkezőknek - ebben van némi igazság - lakóit pedig polgárnak. 7 Szűcs Jenő: Az utolsó Árpádok. (História Könyvtár. Monográfiák 1.) Bp. 1993. 269-270. 8 A Szűcs által joggal városnak tartott Pécset Mályusz Elemér: A mezővárosi fejlődés. In: Székely György (szerk.): Tanulmányok a parasztság történetéhez Magyarországon a 14. században. Bp. 1953. 141., 161. mezővárosként tárgyalta. 9 Kari Gutkas: Das Stádtewesen der österreichischen Donaulánder und der Steiermark im 14. Jahrhundert. In: Stadt und Stadtherr im 14. Jahrhundert, hsgg. v. Wilhelm Rausch, (Beitráge zur Geschichte der Stádte Mitteleuropas II.) Linz/Donau 1972. 229-245.; Othmar Pickl: Die wirtschaftliche Lage der Stádte und Markte der Steiermark im 16. Jahrhundert. In: Die Stadt an der Schwelle zur Neuzeit, hsgg. v. Wilhelm Rausch, (Beitráge zur Geschichte der Stádte Mitteleuropas IV.), Linz/Donau 1980. 93-128. 10 Kubinyi András: Mezővárosok egy városmentes tájon. A középkori Délnyugat-Magyarország. In: A Tapolcai Városi Múzeum Közleményei 1 (1990) 319. 11 Vö. Érszegi Géza: Középkor. In: Sárvár története, (szerk.): Horváth Ferenc, Szombathely 1978. 195-200, aki a hol civitas-nak, hol oppidumnak nevezett településeket külön csoportként kiemeli.; Lásd még Ladányi Erzsébet: Libera villa, civitas, oppidum. Terminológiai kérdések a magyar városfejlődésben. In: Történelmi Szemle 23 (1980) 450^77. 12 Szeged története 1. A kezdetektől 1686-ig. Szerk.: Kristó Gyula, Szeged, 1983. 445-448. (A szóban forgó részt Kulcsár Péter írta.) 500