A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 37. (1999)

PUSZTAI Tamás: Kora újkori kerámia az egri ferences templom területéről I.

a hódoltság idejéből is igen kevés redukált fényezett fekete kerámiát ismerünk. Gerelyes Ibolya ethnikai okokkal magyarázza, hogy bizonyos lelőhelyeken - Dél-Dunántúl - viszonylag nagyobb számban fordulnak elő, míg egyes vidékeken - Szolnok, Visegrád csak néhány töredékük ismert (Gerelyes 1991, 29). Eger kapcsán megemlíti, hogy e leletegyüttesből egyetlen ilyen technikával készült darab sem került elő. A már említett kupak, valamint az általunk bemutatott két ilyen töredék ugyan változtat e képen, de az egri leletanyag a redukált szürke kerámia tekintetében így is azokkal a régészeti lelőhelyekkel mutat kapcsolatot, ahol e kerámiatípus aránya jelentéktelen. A visszafoglalást követő időszakból sincs adatunk arra, hogy e kerámia a 18. században Egerben továbbra is használatban maradt volna. Olyan lakosság tehát, mely igényelte volna használatát, az eddigi adatok alapján nem, vagy arányait tekintve jelentéktelen nagyságban élt Egerben, s a 18. századra el is tűnt. Míg a Duna menti Mohácson a balkáni kereslet ez időszakban is fönntartotta gyártását, Egerben - nyilvánvaló földrajzi okok miatt - ez az erő sem hatott. Az írott történeti források alapján ismert: Egerben a visszafoglalást követően a 18. században jelentős török népesség maradt. Ezek az itt maradó törökök azonban, hasonlóan Eger 17. századi törökjeihez, feltehetően nem igényelték nagy számban e kerámiatípust, s ha lehetett is hatásuk a település 18. századi kerámiaigényeinek meghatározásában, az más irányban érvényesülhetett. Hegyi Klára kutatásai alapján a hódoltság területén a 16. századhoz képest a 17. században a jelentősebb várak katonaságának összetételében változás figyelhető meg. A 16. században a várkatonaságára nagyobb számban jellemző keresztény délszláv katonaelemeket a jelentősebb várakból a 17. században a másod-harmadrendű várakba vonják vissza, illetve jelentőségüket csak ott őrzik meg (Hegyi 1995, 103). A délszláv elemek katonai szerepének csökkenése az egri vilajet váraiban is tetten érhető. Eger, Szarvaskő, Sirok és Cserépvárnak a 16. század végén, 17. század elején katonákkal való feltöltése során egyedül Egerben találkozunk délszláv rácokkal, de számuk itt sem haladja meg a várőrség 2 százalékát (Hegyi 1995, 104). Ezt a folyamatot figyelembe véve, a redukált égetésű fényezett kerámia hasonlóan csekély arányát (míg más, származását tekintve az egritől eltérő összetételű katonasággal rendelkező helyeken annak jelentős mennyiségét) az 1596-ban török kézre kerülő Egerben esetlegesen kapcsolatba hozhatjuk az említett délszláv katonaelem várkatonaságon belüli csekély számával. Ez az összefüggés a kerámiatípus hódoltsági területeken belüli eltérő arányú jelenlétének Gerelyes Ibolya által említett ethnikai hátterét (Gerelyes 1991, 29) pontosíthatja. E folyamat másik oldalánaka délszláv elemek másod-harmadrendű várakba, palánkokba való visszaszorulásának, illetve e palánkokban szerepük megtartásának - régészeti vonatkozásaira hívja fel a figyelmet Kovács Gyöngyi a barcsi török palánk régészeti leletanyagában jelenlévő kézi korongon készült, balkáni gyökerekkel rendelkező kerámia bemutatása során (KovácsRózsás 1996, 178).

13 13 Az a tény, hogy ugyanakkor a redukált égetésü kerámia is szegényesnek mondható Barcson (Kovács-Rózsás 1996, 178), magyarázható a balkáni eredetű, a magyarországi hódoltság területére került, különböző balkáni népcsoportok rétegeinek eltérő életmód, kerámiahasználatbeli hagyományaival is. 478