A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 37. (1999)

TOMKA Gábor: Közép és kora újkori településrészlet Mohi mezőváros belterületének peremén (Jelentés az M-30-as autóút 41. számú lelőhelye I. és IV. munkahelyének régészeti feltárásáról)

tehetően jórészt a 15 éves háború ideje alatt - elpusztult nagykunsági falvakban a templom körüli lakóházakat a bögre alakú kályhaszemek, a faluszéli kerteket az árkok helyei jelezték (Györffy 1943, 70). A szálláskertek a levéltári források alapján az Alföldön a 17. század óta általánosan előfordulnak (Hoffmann 1967, 133; Tálasi 1972, 75; PaládiKovács 1993, 221). A hajdúvárosokban és Debrecenben a várost körülvevő kerítésen (palánkon) kívül szérűk és istállóskertek voltak találhatók (Hofer 1960, 332). Az írott források mellett a 17. századból már megfelelő minőségű metszeteken is ábrázolnak kertes településeket (Filep 1969). Bár az ábrázolások a metszetek témája miatt elnagyoltak, zsánerszerüek, gyakori előfordulásuk különösén a kerített települések falain kívül a településtípus gyakoriságát támasztja alá. Lényeges tipológiai szempont lehet a kertesség kialakulásának földrajzi, illetve gazdasági oka is (Szabó L: 1986, 587-588). A szerző külön tárgyalja a geográfiai viszonyok által determinált, főként vízparti településeket, illetve a kertes övben aránylag intenzív állattenyésztést folytató, földrajzi viszonyok által kevéssé meghatározott alföldi falvakat (Szabó 1986, 588-591). A megosztott belterületű csoportos telepekről megszerzett ismereteket legutóbb a Magyar néprajz 4. kötetében foglalták össze (Bárth 1997, 11-20). A szerző felsorolja a főként funkcionális különbségekre visszavezethető névváltozatokat, és bemutatja a kérdés kutatástörténetét is. A kert optimális körülmények között közvetlenül a lakótelekhez kapcsolódik. Ez az elrendezés egyaránt szolgálja a kertek biztonságát, a munkaigényes kultúráknál pedig biztosítja a munkaidő legkedvezőbb kihasználását. A kertek a fundustól csak oly ok miatt szakadhatnak el, ami a hátrányokkal szemben a távolabbi elhelyezést teszi racionálissá. Eltekintve a nagy határú települések mezei kertjeitől, ahol a nagy távolságok miatt célszerű lehetett távoli kerteket kialakítani, megfigyelhető, hogy a kertek csak a feltétlenül szükséges mértékig távolodnak el a házhelytől, így a hátrányok minimalizálódnak. A kert elszakadásának egyik oka lehet az, hogy az ott termesztett növény biológiai igényeit a funduson nem lehet kielégíteni; ekkor természetesen a megfelelő nedvességű talaj vagy a napsütötte domboldal biztosítása határozza meg a kertek helyét. A másik fő ok, hogy a kertben végzett gazdasági tevékenység helyigénye oly nagy, hogy a ház mellett nem fér el a beltelken. Ebben az esetben nincs akadálya annak, hogy közvetlenül a belterület peremén alakuljon ki a kertes öv. Kiindulási pontként lakótelekhez közvetlenül kapcsolódó kertet elképzelve, vagy a tevékenység helyigényének növekedésével, vagy a beltelek méretének csökkenésével következhet be a kert elszakadása. Természetesen e kettő nem zárja ki egymást, sőt kézenfekvő párhuzamos hatásuk feltételezése. Az előzőre lehet példa a kezes állatállomány felduzzadása, ahogy a hajdúvárosoknál, a matyó falvaknál és másutt is megfigyelhető (Szabó L. 1986, 589, b) csoport). A beltelek összeszűkülése rendszerint a településmag terjeszkedésének gátat állító akadály és a növekvő népesség következménye. A „beszorított" településmag lehet természeti okok, leggyakrabban a vízrajzi viszonyok következménye (1. Szabó L. 1986, 588, a, csoport), de lehet antropogén eredetű is. Figyelemre méltó, hogy a második beltelek kialakulásának legkorábbi bizonyítható példái a késő középkori városok külső területén kialakult hóstátok, majorok, kertek (Hoffmann 1959, 193-196; Hoffmann 1963, 84-85 és Hoffmann 1967, 132). Esetleg másodlagos telekaprózódáshoz vezethet egy kertes övvel szorosan körülölelt településmag terjeszkedési lehetőségének hiánya is. 429