A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 37. (1999)

DANKÓ Katalin–FELD István–SZEKÉR György: A régészeti kutatások jelentősége a sárospataki vár építéstörténetének felderítésében

másodlagosan felhasznált keretekkel takarták el a folyosó lőréseit - bizonyos esztétikai megfontolásokat is sejthetünk emögött, hisz alattuk képezték ki ugyanakkor az említett ablakcsoportot -, az azonban nagyon fontos számunkra, hogy ennek alapján megállapíthatjuk, legalább három, de esetleg négy ablak eredeti helyét kell megkeresnünk. Ha azonban a II. emelet alaprajzát nézzük, kiderül, hogy a nagyterem két déli ablakának megvan az eredeti keretezése, a nyugati oldalon - a lőrések helyén - azonban csak két további ablak képzelhető el. Bár az északi oldal korai formája nem volt mindenben megnyugtatóan tisztázható, az szinte biztosan kizárható, hogy itt ablak nyílt volna. így logikusan juthatunk el ahhoz a következtetéshez, hogy a Vörös-torony legkorábbi formájában is közel olyan magas volt mint ma, azaz - ha más módon is, mint Détshy Mihály képzelte

31 - rendelkezett még egy III. emelettel is (10. kép). Ezt a teljes emeletet el kellett tehát bontani akkor, amikor az ismertetett s 1656-ban azután tömören elfalazott védőfolyosót a torony legkevésbé védett három oldalán megépítették. Hogy azonban erre mikor került sor, arról régészeti adatok nem tanúskodnak. Csak közvetett forrástöredékek alapján gondolunk arra, hogy mindez az 1590-es években, Dobó Ferenc birtoklása idején történhetett.

32 Falkutatásunk természetesen pontosan meghatározta azokat a változásokat, amelyek a Lorántffy-loggia építése kapcsán az 1640es években érték a Vörös-tornyot (4. kép). A falazatok eltérése azt is igazolta, mit és hogyan kellett a II. emeleten megerősíteni, amikor az özvegy fejedelemasszony 1656-ban a hatalmas ágyúterasz építése mellett döntött. Ezzel kapcsolatban az is kiderült, hogy a délkeleti sarok leomlása nem a Habsburg-ármánynak, hanem egy jó szándékú, de sajnos túlzottan kockázatos statikai megoldásnak „köszönhető": Lorántffy Zsuzsanna ismeretlen építésze szerette volna eredeti pompájában megőrizni a török falicsempékkel díszített sarokszobát, de nem számolt azzal, hogy a hatalmas sátortető le is éghet s a lezuhanó gerendáknak már nem tudnak ellenállni a vékony keleti falak.

33 Ugyanakkor azt azonban már nem tudta kutatásunk megállapítani, honnan emeltette ki a fejedelemasszony azokat a Perényi-címeres reneszánsz nyíláskereteket - köztük a legszebbet, a mai óratorony melletti díszes kapuzatot -, amelyekkel épp az előzőekben részletezett, katonai célú átalakítás nyomait kívánta eltakarni. Véleményünk szerint ezek mindenképpen a várudvar körüli palotaszárnyakból származnak, de erről többet ma aligha mondhatunk. Míg ugyanis a Vörös-torony építéstörténetét - mint ez az eddigiekből reményeink szerint ki is derült - viszonylag jól ismerjük, sokkal korlátozottabbak ismereteink a vár további épületrészeiről. Ez alapvetően abból adódik, hogy a toronnyal szemben a négy palotaszárnyat alaposan átalakították, sőt udvari folyosókkal bővítették a 19. század első felében (1. kép). Ugyanakkor a vár ezen részeinek felújítása során korábban nem is fektettek kifejezett hangsúlyt arra, hogy tudatosan megismerjék az egyes építési periódusokat.

34 így máig sem teljesen tisztázott, van-e egyáltalában eredeti helyén reneszánsz faragvány a Perényi-szárnynak nevezett keleti palotaszárnyban, vagy csak a 19. században „gyűjtötték" ide a ma itt látható részleteket?

35 Nem tudjuk azt sem, hogyan viszonyulnak a falszövethez az évszámos-címerdíszes erkély után Lorántffy-szárnynak nevezett déli palotaszárny reneszánsz ajtókeretei és fiókos dongaboltozatai. Ma mindenesetre úgy véljük, épp ez utóbbi lehetett a legkorábbi palotaszárny, amely a Vörös-torony megépíté31 L. 10. jegyzetben i. m. 23. oldal rajza 32 L. a 11. jegyzetben i. m. 190. 33 Uo. 191. 34 L. a 18. és 19. jegyzetben i. m., a 19. századi építkezések jellemzésével. 35 L. a 19. jegyzetben i. m. 266-272. 387