A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 37. (1999)

GEDAI István: Román kori éremművészet Árpád-házi pénzeken

kálvária feltűnése nem véletlen, mint ahogyan a pénzábráknak mindenkor politikai, ideológiai, propaganda szerepe is van. Ez az éremkép arra az első keresztes hadjáratra utal, amelyben az eredeti terv szerint László is részt vett volna. I. László pénzverésével lezárult a magyar pénzverés első korszaka. Ezt a közel egy évszázadot minőségileg kifogástalan, súlyos ezüstdénár jellemezte, amelynek ábrái Salamon pénzeivel a csúcson - méltán tarthatnak számot művészi értékelésre. Kálmánnal (1095-1114) kezdődött az a korszak, amelyet általában a 12. századi aprópénzverésnek nevezünk. Pénzeinek súlya, színezüst-tartalma - a kamara magasabb jövedelme érdekében - rohamosan csökkent és ez denáraink megjelenésére is kihatott; a csökkentett felületen végül már nem lehetett elhelyezni a kibocsátó nevét, az ábrák pedig egyszerűek, geometrikus jelekké süllyedtek. A hátlap kialakítására már László óta nem fordítottak gondot, így - művészi értékelés szempontjából - figyelmen kívül hagyható. A 12. századi „aprópénzeket" nem lehet uralkodónként, időrendben tárgyalni, hiszen gyakran nem is tudjuk őket kibocsátóhoz kötni, ezért inkább ábrázolások szerint csoportosítjuk. A figurális ábrázolás László-kori formája, azaz a fejábrázolás időnként visszatér, de - ha ez egyáltalán lehetséges - még sematikusabb formában, mint pl. II. Bélánál (1131-1141), a CNH.I. 59. (14. kép) típusú pénzen. Ugyancsak Lászlótól öröklődik a Golgota három keresztje (15. kép). Réthy László corpusában 40—170-ig foglalja össze a 12. századi aprópénzeket és ezen belül szinte lehetetlen áttekinteni a keresztábrázolás különböző változatait. Leggyakoribb az egyenlő szárú kereszt alkalmazása, sarkaiban különböző jegyekkel, ábrákkal; egyszerű ékekkel (16. kép), félholdakkal (17. kép), betűkkel (18. kép) stb. Másoknál a kereszt szárait fogják össze vonalakkal (19. kép), vagy más jegyekből kialakított ábra; félholdak (20. kép), ómega-betűk (21. kép). Gyakori a több keresztből készített kombináció (22-23. kép). E 12. századi jegyek értelmezésével sajnos még nem foglalkozott senki, pedig bizonyára van értelme a ma csupán díszítőelemként ismert mértani, geometrikus ábráknak, különböző keresztvariációknak (24-27. kép). A 12. század végén két olyan jelenséggel kell foglalkoznunk, amelyek - mint anynyi más - nem tekinthető tisztázottnak. Mindkettő III. Bélához (1173-1196) fűződik. Egyik jelenség a bizánci befolyás ismételt feltűnése III. Béla egyik pénzén. Ez nem rendkívüli, mert - amint láttuk - bizánci pénzek állandóan előfordultak a magyar pénzforgalomban, az állandó érintkezés ezt érthetővé teszi és különösen indokolt III. Béla esetében. Ami azonban feltűnő, hogy ezek rézpénzek (28. kép). Említettük már, hogy Európa, s ezen belül Magyarország sem állt olyan gazdasági fokon, hogy csak névértékkel rendelkező (nem nemesfémből készül) pénz forgalma, veretése indokolt lett volna. Bár a magyar gazdasági életben némi szerepet játszottak a bizánci rézpénzek, mert a 12. századi éremleleteinkben időnként előfordulnak,

21 akkora szerepük mégsem volt, hogy III. Bélánál magyar rézpénzverést kellett kiváltania. A biztosan III. Bélához köthető ezüstpénzeken nem találunk ilyen hatást és ez - úgy érezzük - csak növeli a homályt. Végeredményben tehát léténél többet alig állapíthatunk meg az előlapon REX BELA-t és REX ST S-t (Se S?) hátlapon pedig Szűz Máriát ábrázoló pénzekről. A királyok bizáncias ábrázolásán kívül rá kell mutatni a hátlap SANCTA MARIA feliratára, ami ugyancsak Bizánc felé mutat, mert a magyar használatban Jézus anyját általában virgo és nem sancta jelzővel illették. Ugyanakkor fel kell hívni a figyelmet azokra a 21 Gedai István: Adalék a XI-XII. századi bizánci pénzek forgalmához. Fólia Archaeologica. XIX. (1968). 145-150. 354