A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 37. (1999)

WOLF Mária: A földvárkutatás jelenlegi helyzete, a borsodi földvár

A téma hazai kutatása meglehetősen későn, eleinte többnyire véletlenszerűen, mintegy az őskori földvárak kutatásának melléktermékeként indult meg. Termékenyítőén hatott rá Györffy György nagyszabású elmélete, amelyben a Szent István-kori megyék eredetéről, kialakulásáról értekezve megállapítja, hogy a megyék központjai földvárak lehettek, amelyek közül több már a 10. században, egy-egy előkelő nemzetségfő szálláshelyeként épült föl. E várak egy részét István király kisajátította, berendezve bennük állama első központjait, a közigazgatást, az egyházi és világi életet egyaránt irányító megyeszékhelyeket. A földvárak másik része viszont az államalapítás korában, a 11. század elején, kifejezetten megyeközpontként épült. Különös jelentőséget tulajdonított az országból kivezető fontos hadi utak mellé épített határváraknak és a hozzájuk kapcsolódó határmegyéknek. Nézete szerint ezek a várak a tatárjárás után elveszítik jelentőségüket, helyüket a kővárak veszik át.

5 „A honfoglalás és kora Árpád-kori nemzetségfői és ispánsági központok régészeti kutatása" című programsorozat, amelynek a feladata a korszak földvárainak régészeti feltárása, építési idejüknek, funkciójuknak meghatározása volt, az 1960-as évek végén, '70-es évek elején kezdődött. A program kidolgozói abból indultak ki, hogy a mai Magyarország területén húsz Szent István által alapított vármegye helyezkedik el, elvileg tehát ezek központja kutatható. Ezek közül azonban nyolc erősen beépített helyen áll, kutatása csaknem reménytelen, ilyen például Győr, Sopron, Mosón vára. Hatnak csak a nevét ismerjük, helyét mind ez ideig hasztalan próbálták meg beazonosítani, ezek közé tartozik Heves, Csongrád, vagy Békés vára. Alaposabb régészeti kutatásra mindössze öt vár látszott alkalmasnak: Szabolcs, Somogyvár, Abaújvár, Visegrád és Borsod.

6 A meginduló feltárások a legígéretesebb helyeken, a szabolcsi, az abaújvári, a somogyvári és a visegrádi várakban igyekeztek választ találni magukkal a várakkal, építési idejükkel, módjukkal, illetve a korszakban betöltött szerepükkel kapcsolatos kérdésekre. A mintegy másfél évtizeden keresztül intenzíven folyó kutatási program a fentebb felsoroltakon kívül is számos lelőhelyről szolgáltatott értékes információkat (Gyöngyöspata,

7 Sály-Örsúr vára,

x Sopron, Mosón, Győr

9 vára, hogy csak néhányat említsünk az ez idő tájt zajlott kisebb-nagyobb ásatások közül). Az említett kutatások révén elsősorban a várak sáncainak építési technikáját illetően nyertünk megbízható adatokat. Kitűnt, hogy e várak túlnyomó többsége azonos módon épült, a földsáncokat minden esetben faszerkezettel erősítették meg. A szerkezettel kapcsolatos megállapítások, hogy tudniillik vannak, rekeszes, kazettás és rácsszerkezetű várak, ma már általánosan elfogadottak, annál több vitára ad azonban okot egy-egy vár építési idejének a meghatározása. Óriási vitát kavart ezen sáncátvágások egyik fontos megfigyelése is, amely szerint a sáncok részben, vagy teljes egészében vörösre égtek ki. E tényt már a múlt századi szórványos ásatások és terepbejárások is rögzítették. Az úgynevezett vörössánc-vita résztvevői a sáncok mesterséges vagy véletlenszerű kiégetése, kiégése mellett foglaltak állást, mindkét részről bevonva mérnökök és természettudósok számításait, vélekedését is.

10 A témával foglalkozó legutóbbi munkájában Bóna István

11 nemes egyszerűséggel a földvárkutatás mellékvágányának nevezte ezt 5 Györffy Gy. 1977. 200. skk. 6 Németh P. 1985. 105. skk. 1 Kovács B. 1974.235-243. 8 Gádor J. 1985. 115-129. 9TomkaP. 1987. 147-155. 10 Lásd az úgynevezett vörössánc-vitát a Soproni Szemle 1987-es számaiban. Pl. Nováki Gy.-Sándorfi Gy. 1987. 38-48., Kovács B. 1987. 156-161., Tomka P. 1987. 147-155., vonatkozó irodalommal. WBónal. 1995. 15-16. 316