A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 35-36. (1997)

DURANCI Béla: Nagybánya és a vajdaságiak

múzeumban megnyitottuk Pechán József (1875-1922) retrospektív kiállítását. A Stritmannról már tudtuk, hogy gimnáziumi tanár volt, eljárt a századfordulón tanítványaival Nagybányára és 1912-ben alapította a Nagybecskereki impresszionisták csoportját. Pechánról tudtuk, hogy Ziffer Sándor barátja, valószínű, hogy járt Nagybányán, de bizonyítani nem tudtuk. Azután kiderül, hogy Nagybecskereken 1899. március 29-én a „Torontál" első oldalán dr. Vincehidy Ernő feltette a kérdést: Miért nem lehetne Nagybecskereken olyan művésztelep, mint Nagybányán? Ugyanakkor még élt Zomborban Mály 70^/(1860-1901) festő, Hollósy-tanítvány, az első nagybányai kivonulás résztvevője! Amikor 1901-ben meghalt, a megemlékezésben említik, hogy Münchenben tanult de nem, hogy Nagybányán is járt. Szabadkáról Jelena Covic (1879-1951) Nagybányán volt 1906-ban, de 1950-ben emlékezve sok részletről beszél, de Nagybányát nem említette. Oláh Sándor (1886— 1966) szerepel a Réti-féle névsorban 1909-ben; csak később az önéletrajzából úgy mellékesen ki lehet a sorból olvasni: „Nyaranként Nagy Bányára szoktam menni, ahol egész nyáron át dolgoztam őszig". Farkas Béla (1894-1941) egy interjúban a legrövidebben: „Indulás Nagybányán, iskolák Pesten, Bécsben, Berlinben..." stb. Balázs G. Árpád (1887-1981) szívesen beszélt Nagybányáról és elkeseredetten nyolcvanéves korában - csodálkozott, hogy nem kap meghívást „az újonnan alapított kolóniákba". Gondolta, neki OTT volna a helye! Valószínű, igaza volt, mert ő is azok közé tartozott, akik az első világháború után a húszas évek elején nagyon is szorgoskodtak legalább egy művésztelep beindításán Vajdaság területén! A csoport, amely megalakította a Vajdasági (Magyar) Képzőművészek Egyesületét, Szabadkán 1923 novemberében - mondhatjuk - akkor az egyedüli szervezett tevékenység Vajdaságban. A művészek, közöttük Balázs G. Árpád is, iparkodtak az újonnan alakult állam székhelyén - Belgrádban - érvényesülni. A vajdasági egyesület kiállításokkal próbálkozott és rendezett néhányat Szabadkán, Becskereken és más városban. De, a fontos cél előttük a művésztelepek voltak. Oláh Sándort Budapestre küldték elindítani az együttműködést. Érdekes momentum, hogy a programjukban nyomatékosan hangoztatják - megteremteni Nagybányával a kapcsolatot! Az Oláh-féle misszió eredményeinek dokumentumai nincsenek, de magyarországi művészek a két háború között Vajdaság területén kiállítanak. Az Egyesület tagjai komoly szervezőmunkát folytattak, a bácstopolyai művésztelep 1923-ban majdnem realizálódott. Műtermes lakásokat szándékoztak építeni, a város akart segíteni stb., de a kezdeményezés végül megbukott. Nagybecskereken, 1931 nyarán sikerült „Nagybánya mintájára" összehozni a táborozást. A Várkonyi villában a Bega-parton festettek a fiatalok, Oláh Sándor korrigált. Több művész is ott tartózkodott, festett és a táborozás végén kiállítást rendeztek. A következő évben ezt nem tudták megismételni és az agilis csoport szétesett. Érdemes megjegyezni, hogy a csoport tagjainak többsége a háború előtti Nagybánya tapasztalatával rendelkezett. Oláh, Farkas, Balázs ott volt, Stipan Kopilovic (1877— 1924) festő, valószínű szintén volt, de még nincs bizonyíték. Várkonyi József (1879-1938), Streitmann Antal tanítványa 1931-ben a nagy kertes otthonát átengedte a művésztelepnek, ott laktak és dolgoztak egész nyáron át, természetesen ingyen. Ez volt az utolsó közös fellépés! Utána mindenki egyedül a maga módján próbált érvényesülni a nyomasztó gazdasági krízis éveiben. Nagybánya is feledésbe merült. Nemsokára, 1938 októberében egy új és fiatal csoport állított ki Szabadkán. Közöttük volt Ács Jó790