A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 35-36. (1997)

HOFFMANN Tamás: A változó változatlan (böngészők, halászok, vadászok)

A VÁLTOZÓ VÁLTOZATLAN (Böngészők, halászok, vadászok) HOFFMANN TAMÁS Herman Ottó emlékének A kultúra történészeinek a legtöbb gondot valószínűleg az okozta az utóbbi másfél száz év alatt, hogy nem tudták megbecsülni, milyen mértékben érvényesülnek a mában a tegnapi értékek, más szóval, mennyiben tekinthető eleven hatótényezőnek a hagyomány történelmünkben.* Azok, akik állapotrajzot készítettek, több szerencsével jártak, mint akik arra vállalkoztak, hogy bemutatják, miként mennek végbe a folyamatok a múló időben. A mostani téma problémája is ezzel a — látszólag metodikai — ellentmondással kapcsolatos. Miért maradtak fenn az agrárium keletkezése előtti gazdálkodás technológiái és miként szolgálták azokat, akik hatékonyabb élelemszerzési eljárások birtokában elfordultak tőlük? Miért és hogyan éledtek fel időnként a múltban akkumulált tapasztalatok, miért alkalmazták őket és ekkor, hogyan hozták mozgásba őseink a történelem, önmagunk megmaradásának kátyóba jutott szekerét? A probléma feloldásának legfőbb nehézsége azzal kapcsolatos, hogy a tényeket nem lehet — mindenkori jelentőségük szerint — értékelni. Csak általánosságokat ismerünk fel, a részletek homályban maradnak. Milyen mértékben helyettesítették az éhínségek idején a kiesett termést a gyűjtögetett növények — erre voltak kíváncsiak a múltban az abszolutista uralkodók hivatalnokai, a francia forradalom után azok a polgártársak, akik őszintén remélték, hogy az „egyenlőség, testvériség és szolidaritás" jegyében olyan társadalmat rendezhetnek be, ahonnan egyszer s mindenkorra száműzhetik az anyagi gondokat, mert nem kell majd nélkülöznie senkinek. Az elvesztett paradicsom helyett paradicsomi állapotokat teremthetnek földünkön. Elűzni az éhezés sötét árnyát! Erre vágytak századunk hivatásos forradalmárai. De óhajuk maradéktalanul mégsem teljesült. A történelem tanulmányozása arról győz meg, hogy a több és a jobb, a javak bősége csak ott keletkezik, ahol a vágyak elérése nem igény, hanem realitás. Más szóval a jövő óhaja még kevés ahhoz, hogy álmaink beteljesedjenek. A mindennapi ész tapasztalatai — úgy látszik — megerősítik a tudomány általánosításait, és ugyanez fordítva is bekövetkezik, ha azt mérlegeljük, hogy miként használjuk fel múltbéli gazdaságunk stratégiáit napjaink szükséghelyzeteiben. A hagyomány megmaradása végül is annak jele, hogy az emberek megőrzik, fenntartják és kifejezik általa önmagukat. Részlet a szerző az európai parasztok anyagi kultúrájának történetéről szóló könyvéből. 513