A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 35-36. (1997)

TAKÁCS Péter–UDVARI István: A „föld népének” élete a Nagykaposi járásban Mária Terézia úrbérrendezésekor

földeket mérték ki úrbéresnek minősített zselléreiknek. Alighanem fektetéses trágyázásról lehetett szó, aminek lényege, hogy az éppen ugaron hagyott szántókon deleltették és éjszakáztatták a gulyákat, csordákat, kondákat, esetleg juhokat, ahol tartottak juhot. így természetesen juthattak olyan 3-4-6-10-18 pozsonyi mérő vetőmagot befogadó szántók évenkénti osztással is a zselléreknek, amelyek minőségét fektetéses trágyázással feljavították. Ennek azonban előfeltétele kellett legyen a közös legelőhasználat, s az a gyakorlat, hogy a földesúr és zsellér tulajdonában, illetve a falu bármilyen rendű és rangú lakosának tulajdonában lévő állatok közös csordában, nyájban, kondában legeljenek. Az ugyanis még a jobbágy világban is elképzelhetetlen, hogy a zsellérek istállóikból, karámjaikból, aklaikból olyan földre hordják ki a trágyát - nem éppen könnyű munkával -, amelyiket aztán uraik vetnének be, talán éppen az ő robot-kötelezettségük által szántatva. A gazdálkodásban és határhasználatban megnyilvánuló patriarchális szokásokról lehet itt szó, ami a haszonelvűségnek még a csíráit sem hordja magában. A kilenc curiális helység úrbéres és nem úrbéres lakosainak fő terménye a búza és a rozs. Kétszerest (búza és rozs keverékét) vetettek Mogyoróson, Mokcsán, Tegenyén és Vajkócon. Árpát termesztettek Mátyócon. Arról, hogy búza, rozs vagy másféle vetemény alá hányszor szántották meg a földet, nem vallottak a zsellérek. Az évenkénti osztás mellett aligha volt lehetőség többszöri szántásra. Bizonyára csak ugaroltak és vetés alá szántottak, s elmaradt a keverő szántás. Ez utóbbihoz ugyanis tudniuk kellett volna időben, hogy hol vethetnek akár tavaszit, akár őszit. A vallomásokból egyébként az sejthető, hogy fő terményük az őszi kalászos volt. Árpáról csak Mátyócon tesznek említést. Zabról sehol, s a curiális helységek kukoricaföldekről sem szólnak. Elképzelhető azonban, hogy itt-ott köles alá adtak földet az urak, de erről sem történik említés sehol. Kendert azonban minden curiális helységben termeltek, s kenderföldjeik a curiális helységek zselléreinek is voltak. Ezt a maguk hasznára dolgozták fel, de több településen „megsarcolták" ezt is a helybéli nemesek. Kérész és Mokcsa úrbéresei évenként egy-egy zsákot adtak a kenderföldek használata fejében, amíg Mátyóc úrbéresei 2-3 font fonalat fontak a földesurak kenderéből. Kisszelmenc zsellérei négy font fonalat, Vajkóc úrbéresei négy font fonalat kellett fonjanak a földesúr kenderéből. Itt-ott ajándékot is követeltek a curiális helységek szolgálónépeitől. „Karácsony tyúkját" adtak Kérészen (egy-egy tyúkot háztartásonként), Mátyócon (egy pár csirkét háztartásonként), Mokcsán (egy-egy tyúkot), Pinkócon (egy-egy tyúkot). A legjobb szándékkal sem mondhatjuk, hogy nem voltak súlyosak a terhek, amit néhány pozsonyi mérő alá való föld és néhány kaszáló rét használati jogáért követeltek a curiális helységek nemesei, földesurai szolgáló népeiktől. Majdnem emberfelettiek és még évszázadok múltán is vérforralóak a megkövetelt szolgáltatások. Nem véletlen, hogy viszonylag kevés úrbéres vállalta fel ezeket a szolgáltatásokat. Többnyire csak örökös jogállásúak, akik legalább 32 éve viselték megszokásból, kényszerből, s az isteni elrendelés mélyen a lélekben gyökerező indítékaiból ezeket a jövőtlenséget és reménytelenséget hordozó állapotokat. Mogyorós, Mokcsa, Pinkóc, Kisszelmenc, Tegenye és Vajkóc zsellérei valamennyien örökösök zselléreknek vallják magukat. Számukra nem volt menekvés, legfeljebb a szökés vagy a „telekből való kihalás". Kérészen, Mátyócon és Veskócon szabad menetelű zsellérek is éltek, s voltak olyan úrbéresek, akik „pénzen vett porciócskát bírtak". Ez utóbbiak bizonyára nem robotoltak, vagy legalábbis nem annyit, mint az örökös jogállású zsellérek. Ók legfeljebb a pénzen vett telkeiken felüli juttatásokért tartoztak szolgáltatásokkal. Arról viszont már nem szólnak a vallomások, hogy az ő szolgálatuk miként alakult. 67