A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 35-36. (1997)

BALASSA Iván: Hagyományos időjóslás, időmágia Magyarországon a 18-20. században

tája felé és ezután mondja: „Én tégödet körösztüllek az Atyának, Fijunak és teljes Szentháromságnak nevében! Örök Atya, örök Fiju, örök Szentlélek! Kérlek a mostan támadott égiháborút távoztasd é tőlünk! Né ártson nekünk semmiféle vagyonúnknak..." (Berze Nagy János 1940. 3. 333.). A szentelvények közül a vihar elhárításában nagy szerepe volt a szentelt barkának. Szilágyban nagyszombati szentelt barkával vagy tömjénnel füstöltek a szobában, ha látták az idő közeledését (Ethn. 2. 208-209.). A palócok is szentelt barkát égettek a nagy égiháború idején (Ethn. 42. 170.). Máshol is ajánlják: „Ha csúnya üdő van, szentűt barkát kő dobnyi a tűzbe, akkor nem lös semmi baj" (UMTsz.). A magyar nyelvterület számos pontjáról ismerjük ezt a viharűző eljárást (Ethn. 49. 35.). Hasonló elhárító erőt tulajdonítottak a szentelt tűz szenének is. A szentelt tüzet elásták, majd a plébános utasítására felszedték és hazavitték. A vihar, jégeső elűzésére ebből tettek a tűzre (Karakó, Vas m. Ethn. 39. 111.). Máshol (Bársonyos, Veszprém m.) a szénből a szántóföld négy sarkára egy kis részt beástak, hogy akármerről jön is a vihar, a jég, megvédje a termést (Ethn. 39. 111.). Már semmi kapcsolata sincs az egyházzal, amikor vasból készült eszközökkel igyekeznek a vihart, jégesőt elhárítani. Diószegi K. István református püspök prédikáció gyűjteményében olvasható 1679: „Nem használ annak (a zivatarnak) a fejszekivágás, mint a magyarok szokták" (Ethn. 44. 101.). Ezt az eljárást sok helyen feljegyezték, így többek között Szinyérváralján, Matolcson (Szatmár m.), a Szilágyságban, a palócok között, Nyitra vidékén, Makón stb. Máshol azt tanácsolták, hogy a küszöbbe kell vágni és akkor megsemmisül a vihar és a jégeső (Makó, Szeged stb.). Solymossy Sándor (1933. 100-103.) kutatásait úgy foglalta össze, hogy ez esetben nem az a fontos, hogy milyen eszközről van szó, „...hanem bármilyen vasanyagú eszköz alkalmas a fenyegető veszedelmek, bajok elhárítására. Veszedelem és ártalom mindig démonok elképzelésével áll kapcsolatban; a vihart ők hozzák az emberek nyakára, mint más egyéb bajt is... Ellenük, ha nem egyetlen, de leghatalmasabb ellenszerül a vasból való tárgyak mutatkoznak". A jégeső megszüntetésére más eljárások is előfordultak. A hétfalusi csángók (Brassó m.) nyársat és vaskanalat dobnak ki az ajtó elé (Ethn. 6. 400.), de azt is hasznosnak vélték, ha sarlót szúrnak a földbe. Erdélyben általánosnak mondták, ha egy darab jeget a tűzbe vetettek. Délvidéken a keblükbe dugták és mire elolvadt, a jégeső is megszűnt (Ethn. 6. 201.). Bogát (Szabolcs m.) határában a múlt század első felében egy utazó hosszú póznák tetején szalmacsomókat látott. Ezzel vették körül a görögdinnyeföldeket és szőlőket a jégeső ellen, de nem tudja, hogy használt-e valamit (MGB. 1830. 175.). Három évtized múlva Somogyból valami hasonlóról számolnak be: „Jégverés gyakran fordul elő, úgy hogy ezen csapás ellen hosszú póznákat szalmával betekerve láthatni, némelly határ mezein, mint jég-hárító eszközt, és így mentő eszközt, - mindek haszna azonban még kétes" (Csorba József 1857. 33.). E nagyon is futólagos áttekintés meggyőzhet bennünket arról, hogy az eső, jégeső, vihar varázslása olyan méltatlanul elhanyagolt területe a magyar hitvilág kutatásának, mely a jövőben még sok eredményt ígér. Ma még alig tudunk valamit arról, hogy ezek mennyire találhatók meg Európa más népeinél és a történeti gyökereket milyen mélységben lehet feltárni. 578