A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 35-36. (1997)

BALASSA Iván: Hagyományos időjóslás, időmágia Magyarországon a 18-20. században

(Csongrád m. Bálint Sándor 1980. 3. 456.) nagyon figyelik a szelet, mert ha keletről fú, akkor jó termésre lehet számítani. Hasonló megfigyeléseket Háromszékről is feljegyeztek. A nyugati szél esőt hoz, a keleti szárazságot jelent. A Hargita szele hideget okoz, míg a déli „a mérges állatok szelét fújja fel" (Balázs Márton 1942. 113.). A szél előjeleit kétségtelenül magyar viszonyokra összegezi KBM (1. 158-159.), amint az nemcsak a tartalomból, de a megfogalmazásból is kitetszik: „Erős szelet várhatni a következő jelekre: - Ha a marha nyugtalan, felhányja a fejét és ugrál; - ha a juhok viczkándoznak és bókolódnak; - ha a disznó visít és szalmát visz a szájában; - ha a macska fát vagy karót körmöl; - ha a liba felrebben vagy szárnyát terjesztgeti vagy verdes vele; - mikor a galamb reptében összecsattogatja hátrafelé a szárnyát; - mikor a varjú magasra repül fel, bukfenczeket hány és lármásan károg; - midőn a fecske a fák megett repdes, mivel a légy ott keres menedéket, a hol a szél kevésbbé éri; - midőn a szarka rakásra s lármásan csereg". A szélvészt madarak is jelzik, bár nálunk nincs igazi szélvészt jelző madár. De ismerünk hasonlókat Szeged környékéről: nevük dilimadár, szélkiáltó, fakutya (törpe gém) (Bálint Sándor 1980. 3. 457. UMTsz). Az állatok időváltozás-jelzései A háziállatok, de a házhoz közvetlenül nem tartozók, sőt még a vadállatok is gyakran előre jelzik az idő megváltozását, különösképpen a csapadékot érzik meg korán. A múlt század első felétől kezdve ezeket többen is összegyűjtötték. Ilyen például: „...ha a' kakasok szakadatlanul kukoríkolnak, a' tyúkok késő estig fáradhatatlan kaparásznak, ez után óllukba vonultán kodácsolnak; a' vért szomjazó szúnyogok 's bogarak barmaink körül zsibongván, azokat (néha mi magunkat is) irgalmatlan kínozzák 'stef., akkor azt szoktuk mondogatni: eső lesz! - Ha ellenben a' tyúkok délután jókor nyugalomra költözködnek: jó időt szoktunk várni" (Is. 1837. 102.). Fáy András (1786-1864) ilyen irányú ismereteit 1851-ben így fogalmazta meg: „Esni fog..., ha a kakasok sokat kukorékolnak, a fecskék alant repülnek, a ludak és a hollók sokat gágognak és kárognak, a méhek nem mennek messze köpüiktől s a tyúkok késő estig kárálnak és nem akarnak felülni" (Haász Imre 1932. 471.). Érdemes megemlíteni az esőnek azokat „parasztos előjeleit", melyeket egy angolból fordított, de „hazai körülményekhez alkalmazott" munkában lehet megtalálni 1855ből. Esőt jelent, ha a galamb mosdik, a páva magas helyről kiabál, a gyöngytyúk rikácsol. A verebek összeverődve csiripelnek, a fecskék alant repülnek, a varjú magánosan károg. A vakondok erősen dúr, a giliszta kibúvik a földből és a kígyók is nagyobb számban jelennek meg. A denevér berepül a házba, az éneklő madarak a bokrokba rejtőznek, a veresbegy közelebb húzódik a házakhoz. A méhek a kas közelében röpködnek, a hangyák szorgalommal hordozzák tojásaikat, a békák erősebben kuruttyolnak (KBM. 1. 146.). A szerzők hangoztatják az állatok különleges érzékenységét az időjárás változásával kapcsolatban. A háromszéki Maksán versbe is foglalták az eső előhírnökeit: Ha fecskék vízen repkednek, Szárnyokkal bele verdesnek, Akkor azt bizonyosan hidd, Hogy esős idő közelít. Ha kutyád hasa kirreg, korog, Sok füvet rá, ásít, morog, Ha gyermekek nyugtalanok éjjel, Kéményből füst nem omlik széjjel, 569