A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 35-36. (1997)
HOFFMANN Tamás: A változó változatlan (böngészők, halászok, vadászok)
vény- és állatvilág életritmusa mindmegannyi, szerfelett lassan változó tényező, melyekhez az embereknek igazodniuk kell, a klímaingadozások korszakai szerint akár periodizálható is az egész história. Mindezen feltétel elegendő keret az emberek, s kivált a földművesek, majd a parasztok számára, hogy a múltból örökölt munkakultúrájukat hasznosítsák, a gyűjtögetés, a halászat és a vadászat technológiáit beépítsék az élelmiszertermelés újfajta rendszerébe. Mármost ennek következtében nem zsákmányolók többé, hanem zsákmányoló földművesek vagy parasztok. Még az ipari civilizációkban élő skandináv halászokról is azt állapították meg (a szakma széles körű helyeslését remélve), hogy nincsenek már főfoglalkozású halászok, még azok is művelnek földet és gondozzák jószágaikat, akiket hivatásosan vízi emberekként tartanak számon. A világban csak az arktikus Északon (elsősorban Kanadában, Kelet-Szibériában), másrészt Hátsó-Indiában vagy Kongóban (az őserdőkben), Ausztráliában, a dél-afrikai Kalahári-sivatagban és a dél-amerikai Tűzfóldön élnek — kis foltokban — zsákmányoló csoportok. Amerika felfedezésekor még kiterjedt övezeteket mondhattak magukénak. Amikor véget ért a jégkorszak, még övék volt az egész világ, de nem laktak az északi földgömb tundráin seholsem. Grönlandon va.gy a Jeges-tenger mellett senki sem vadászott. Visszavonulás, átalakulás és új életterek elfoglalása jellemzi tehát fajunk legrégibb ekotípusának történetét. A mélységben alig van változás, a jéghegy nagyobb tömege moccanatlan a vízszint alatt. Az emberi sorsok összetapadnak a természeti környezettel, majdnem úgy fest a dolog, mintha nem is volna köztük választóvonal. Ez azonban létezik, és a két közeg kölcsönhatásban áll egymással. Ezen tornyosul a társadalom látványos története: a háborúk, a népvándorlások, a kereskedelem és pénzforgalom imponáló teljesítményei, a vallások és a többi kulturális intézmény — az utókor által vitatott értelmű — megnyilvánulásai. Közülük sok mindenről rendelkezünk információkkal, a történetírók főként ezeknek értelmezésével próbálkoznak, bár szívesen vállalkoznak valamennyien arra, hogy elkészítsék néhány kimagasló egyéniség életrajzát, vagyis azokról a múltbeli tényekről és körülményekről fessenek tablót, amelyeknek hátterében ott húzódik az előbbi két közeg. Kétségtelen, hogy az első csoportba tartozó problémák értelmezésével van a legtöbb bajunk. Az idő és a jelenségek regionális helyzete olyan paraméter, amelyet — az információk töredékes állapota miatt — nem lehet mindig könnyen felismerni. Ráadásul valamennyien a névtelen milliók hétköznapi életéről szólnak. Egyáltalában nem lehet azt állítani róluk, hogy önmaguk helyett beszélnek. Ellenkezőleg! Az interdiszciplinaritást éppen azért találták ki a tudomány emberei, mert csak fogyatékos ismereteik voltak a múltban élt tömegekről. Ez a megállapítás talán fokozottabban érvényes mindazon őseinkre, akik még nem voltak képesek más hasznos élőlények, azaz növények és állatok szaporodását ellenőrizve fenntartani magukat és — mondhatni — élősdiként dézsmálták, ám ezenközben maguk alá rendelték környezetüket. Aztán újabb találmányaik révén magasabbra emelkedtek, de továbbra is ragaszkodtak az önfenntartás régebben kialakított módszereihez és munkakultúrájuk mindazon értékeihez, amelyről csak azért adtak számot, hogy hangsúlyozzák, milyen távol kerültek őseik életvitelének tartományától. Meglehet, ennek következtében az zutókor róluk alkotott képe (hiszen megváltozott történelmi közegben készült!) — ugyancsak töredékes és homályos. Időnként szükségét érezzük, hogy a képet újra meg újra restauráljuk. Mindenesetre figyelembe kell venni, hogy a zsákmányolás munkakultúrája az idők folyamán számottevő funkcióváltozáson ment keresztül. A gyűjtögetés jószerével mindig is megmaradt primer élelmiszertermelő ágazatnak. Még a nagyváros lakója is (hitelkártyával a zsebében) időről időre gombászni megy az erdőbe, kipiheni magát és kiegészíti háztartása élelmiszerkészletét. Hát még azok a marginális csoportokhoz tartozó emberek, akik az erdőt járják rendszeresen, gombákat, bogyókat 549