A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 35-36. (1997)

KRUPA András: Kétnyelvű népi történetek Bükkszentkeresztről

KÉTNYELVŰ NÉPI TÖRTÉNETEK BÜKKSZENTKERESZTRŐL KRUPA ANDRÁS 1993 júniusában Bükkszentkereszten szlovák néprajzi tábort vezettem, s a csoportommal hiedelmeket gyűjtöttem. A hiedelemadatokat helyi szlovák nyelvjárásban vettük fel magnetofon-kazettáinkra, s miként ez ilyenkor gyakran előfordul, informátoraink egy részüket történetté formálva közölték. A csoportomban szlovákul keveset értők is voltak, ezért az egyik idős férfit, Takács Andrást (aki egyik legjobb elbeszélőnk lett) arra kértem, hogy első történetét magyarul is foglalja össze röviden. Mindnyájunk kellemes meglepetésére magyar nyelven is szép kerek történetet adott elő. Kiderült, hogy nagyon szívesen mesél mind a két nyelven, s hogy mindegyik történetét egyformán tudja elbeszélni szlovákul és magyarul is. A kiváló nagybánhegyesi kétnyelvű mesemondó, Farkas Andrásné Drágos Zsófia (nanicka Zofka) után, aki kétnyelvű népmeséivel az egész magyar és szlovák nyelvterületen egyedülálló jelenség,

1 ismét találkozhattam kétnyelvű kiforrott népi elbeszélővel a hazai szlovákok körében. Takács András legnagyobb sajnálatomra azonban népmeséket nem ismert, de történeteinek skálája a mondától az élményelbeszélésig terjed. Csakhamar tapasztalhattuk, hogy a kétnyelvű népi közlésmód nem egyedi jelenség a faluban, mert még két asszony {Czeglédi Pálné Kristek Matild, Halász Oszkárné Kovács Klára) is vállalkozott kétnyelvű elbeszélésre, s a történeteikből szintén érződik — bár halványabb mesélők Takács Andrásnál —, hogy nem alkalmi fordításról van szó egyik nyelvváltozat esetében sem. Mindez azt tanúsítja, hogy a kétnyelvű (magyar-szlovák) elbeszélő mód a legutóbbi időkig ugyancsak eleven hagyomány volt a bükkszentkereszti szlovákok körében. Takács András (sz. 1911) édesapja írni-olvasni tudó, ezermesterkedő ember volt. 0 is folytatta apja mesterségét, szén- és mészégetéssel, fakitermeléssel és fuvarozással foglalkozott, több éven át hentes is volt a faluban. Serdülőkorában postás küldöncként dolgozott az Eger-Miskolc között épülő országút építésvezetőségén Lillafüreden. Czeglédi Pálné (sz. 1926) családja kettészakadt a magyar-csehszlovák „lakosságcsere" idején. Szülei azért települtek át, mert a szlovák agitátorok a hadifogoly fiuk hazahozatalát ígérték. A fiuk azonban súlyos betegen Magyarországra, a szülőfalujába érkezett, s felgyógyulása után sem volt hajlandó utánamenni a szüleinek. Ebbe teljesen belerokkantak a már Szlovákiában élő szülők. Őmaga a helyi élelmiszerboltban eladónő. Halász Oszkárné (sz. 1929) pedig végigélte a helybeli asszonyok sorsát, több helyen is dolgozott, talán legtovább az erdőgazdaságban. A kétnyelvű mesélőkkel elsősorban az erdélyi magyar néprajzkutatók foglalkoztak {Vöő Gabriella, Faragó József). Lényegében mindketten három típusukat állapították meg. Az elsőbe azok tartoznak, akik valamennyi meséjüket mind a két nyelven elmesélik, a másikba, akik meserepertoárjuk magvát beszélik el két nyelven, a harmadikba pedig azok, akik azon a nyelven mesélik a történeteiket, amelyen hallották, vagy ha ugyan 1 Krupa A. 1984. Krupa A. 1989. 491