A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 35-36. (1997)

VIGA Gyula: Az erdőbényei kőipar néprajzi vonatkozásai

18. kép. Az erdőbényei temető részlete Jassó István keze munkáját azonban más, elkészült építmények is dicsérik. Első nagy feladata a bodrogkisfaludi templom kőfaragómunkája volt az 1930-as évek elején. Ő készítette Abaújszántón a gazdasági iskola faragott köveit is. A kőpor használata A korszerű súrolószerek elterjedéséig a falusi háztartások az edények tisztítására és más súrolásra különféle természetes anyagokat használtak. Az ásványi anyagok közül főleg az üledékes kőzetek porlott változatai (dolomit, mészkő, homokkő) jöhettek szóba, de számos adat szól a vulkáni kőzetek (riolittufa, dácit stb.) porának felhasználásáról is.

19 A bényei kőbányák közül több is volt, ahol kőport lehetett találni (pl. Borónak). Ezt felhasználták a lakóházak vakolásához, de kiszitálva a mészbe is belekeverték, hogy ne legyen csíkos a meszelés. Igen hasznos anyag volt azonban a kőpor a konyhában, az asszonyok kezén is: az edényeket, főleg lábasokat és fazekakat súrolták vele. A súrolópor a szegényebb asszonyoknak szerény jövedelmet is jelentett: a bényei szatyornak nevezett hátikosárban elhordták eladni. Nemcsak a közeli falvakat keresték fel vele, ahova gyalog cipelték (pl. Baskó és más zempléni települések), hanem távolabbi vidékeket is. Nem deríthető ki ma már pontosan a felkeresett körzetek helye, de számos emlékező mondja el, hogy az Alföldre, a Tisza mellé is eljutott a bényei kőpor. Szerény ellenértékeként gyakran nem is pénzt hoztak haza, sokkal inkább szalonnát, kenyeret, krumplit cipeltek fáradságos munkájuk jutalmaként. 19 Hála József 1995. 104-107. 480