A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 35-36. (1997)
KILIÁN István: Ismeretlen képversek a 19. század második évtizedéből Gyöngyösről
suhpeso J osephus uhpesoJ Josephu hpesoJ Joseph pesoJ Josep esoJ Jose s o J A Jos oJ NAN Jo J N A B A N J oJ NAN Jo s o J A Jos esoJ Jose pesoJ Josep hpesoJ Joseph uhpesoJ Josephu suhpeso J osephus Quot sidera coelum. Quot gramina terra Tot faustusvivat censet, Quot corpora mundus Quot lumina Phoebus Quot lilia prata. Az utóbbi vers is a jókívánságok sora. Legyen annyi szerencséd, amennyi csillag van az égen, legyen annyi szerencséd, amennyi fű van a földön, legyen annyi szerencséd, amennyi test van a világon, legyen annyi szerencséd, amennyi fénye van a napnak, s legyen annyi szerencséd, amennyi virág borítja a rétet. A fentiekben bemutattam egy olyan költőnek a munkásságát, akinek csak legfeljebb néhány, nagyon szép, míves képversét ismerjük, nevét azonban nem árulta el, s alig valószínű, hogy valaha ezt egyáltalán meg lehet majd tudni. Az azonban szinte bizonyos, hogy a szalvatorianus ferencesek gyöngyösi házában is élt, verseivel szíves szeretettel elöljáróját és a püspököket köszöntötte. Az egyik püspöknek csak a keresztnevét sikerült tőle megtudnunk, Albertnek hívták, a másiknak teljes nevét is ismerjük, Bán József volt, akinek az életrajzához sem sikerült semmi támpontot nyernünk. A gyöngyösi ferencesekhez fűzhette a XIX. század első évtizedeiben a szerzőt rendkívül jó kapcsolat. Vagy diákja lehetett egykor, s később barátságot is kötött gyöngyösi szerzetes tanárával vagy maga a szerző is ferences rendtag volt, s így állandó kapcsolatban is lehetett vele. Nevét azonban még a címzettnek sem árulta el. Annyi azonban bizonyos, hogy a költő ismerte a képversköltészet múltját, hiszen olyan formákat használt, amelyek általánosan ismertek voltak kontinensünkön. Tudta, hogy mi a cubus, hogy hogyan kell a középpontból induló négyzet alakú verset szerkeszteni. Ismernie kellett a kereszt formájú versek közül legalább néhányat, s azt is tudnia kellett, hogy mi a labirintus vers. Tehát a maga módján jól és alaposan tájékozódott a XVII-XVIII. század verstani ismereteiben. Az sem kétséges, hogy kiváló esztétikai érzéke volt. Képversei arányérzékről, finoman árnyalt színvilágról tanúskodnak. Bizonyos, hogy nagyon sok, az ilyenféle költészetben hasznosítható ötlettel, ismerettel rendelkezett. Tovább vitt egy hagyományt, a mesterkedő költészet és a látható poézis magyarországi hagyományát. A képvers, mint fentebb már írtam két művészetet házasított és házasít ma is össze, az írás és a kép művé412