A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 35-36. (1997)

JANÓ Ákos: Újabb szempontok a sárospataki vár építéstörténetének kezdeteihez

ges, hogy Patakon is megvolt a curia-capella-mercatum hármasa. Bárhol állt is a királyi kúria, annak az egész országra kiterjedő modernizálásnak a keretében, amely a tatárjárás után bekövetkezett, már korszerűtlen volt. Hogy egyébként Patak továbbra is birtokközpont maradt, bizonyítja az az 1264-ből való számadás, amiben Istvánnak, az ifjabb királynak kifizető helyei vannak felsorolva. Ezek azonosak az ifjabb királyi udvartartás helyeivel: Beszterce, Beregszász, Sáros és Patak. V. István, aki a keleti országrészt birtokolta, Patakon székelt. Persze, nem dönthető el, hogy ez a Patak oppidumot vagy castrum Patakot jelenti-e. Az 1261 előtt felépült ferences kolostor helyét régóta ismerjük. Epületei a várost északon határoló árkon belül, a mai Kossuth utca és a Bodrog között épültek. A másik, a dominikánus kolostor helyéről azonban semmi bizonyosat nem tudunk; helyére semmilyen írott forrással, topográfiájára vonatkozó adattal nem rendelkezünk. A pataki köztudat a 18. század óta úgy tartja, hogy a várostól messzebb, egy dombon, amelyet Szentvincének, Szemincének neveznek, volt a rend kolostora. Tudjuk, hogy a kolostor már a 15. században kiürült. A rend országszerte nagyon korán lehanyatlott, sok helyen üresen maradtak a kolostorok, a rendnek már csak a javait tartották számon. Elképzelhető-e, hogy azon a bizonyos dombon, amely nagyjából Patak és Olaszi között fekszik, a Szentvince vagy Szemince dombon lett volna? Ez tökéletesen kizárt. A dominikánus rendnek a lényegéhez tartozott, hogy a városokban telepedett meg, a városokban prédikált. A Szemincén lehetett egy kereszt, lehetett egy épület, ami valamilyen egyházi funkciónak felelt meg. Sárospatakon volt több oltárigazgatóság, szőlőbirtoka volt az egyháznak, az építmény ezekkel kapcsolatos lehetett, de biztos, hogy ez nem a dominikánus kolostor volt. A dominikánus kolostorok mindenütt a városokba, a városok szélére telepedtek. Sárospatakon a dominikánus kolostor tatárjárás előtti alapítású, megelőzte a ferences kolostort, s feltétlenül az eredeti városmagban kell keresni a helyét. Mint ahogy ezt feltételezi az 146 l-es oklevélnek a felső kolostor megnevezése, amely a város északi részén volt ferences kolostorral azonosítható, lenni kellett egy alsó kolostornak is. A felső és alsó szóhasználatnak nemcsak abban van jelentősége, hogy északi és déli, hanem más értelme is van. Az elnevezés nagyon hagyományszerű volt. A 16. század óta Felsőhóstátnak nevezik a város északi részét, szemben a déli Alsóhóstáttal. A középkori város határán kívül egy magaslaton, az úgynevezett Széldombon emelkedett egy épület, ahol a 18. században romokot tartottak nyilván. A falak egy része ma is látható, s ezeket a 18. század óta a klarissza kolostor maradványainak hitték. Détshy kutatásaiból tudjuk, hogy itt a várost 1429-től birtokló Pálóczi család kúriája volt, amelyet talán még a korábban birtokos Perényiek (a 16. századi Perényiek másik ága) építtettek. Még egy fontos épület van, amelyről okleveles adattal is rendelkezünk 1503-ból. A Nagy utcának a ferences kolostorral szembeni oldalán Rozgonyi Dorottya építtetett egy capelláX (kápolnát) és egy kolostort a ferences harmadrendű nővérek, a beginák számára, s ezt a Szentlélekről nevezték el. Ma már tudjuk, hogy ez nem egyéb, mint a későbbi kollégium legősibb, Trója néven ismert épülete. Sárospatak történetének alapvető fontosságú építészeti emléke a Vöröstorony. Mint láttuk, nem Détshy Mihály volt az első, aki kételyét fejezte ki azzal az ábrándos vélekedéssel szemben, hogy a Vöröstorony 13. századi eredetű. De ő volt az, aki az oklevelekben 1262-től Patak váraként emlegetett erősséget az újhelyi Sátorhegyen állt, V. 8 Szűcs Jenő: Sárospatak kezdetei és a pataki erdőuradalom. Történelmi Szemle XXXV. (1993), 1-2. 19. 39