A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 35-36. (1997)
PORKOLÁB Tibor: Az (arany) középszer költője. A Lévay-recepció néhány sajátosságáról
E hálás szerep vállalásáért persze címek, rangok, titulusok jártak: Lévay „megkapott minden díszt, amellyel az Akadémia és az irodalmi társaságok fel tudják ékesíteni a költőt". 41 Borsodi alispánná választották és harmadosztályú vaskoronarenddel tüntették ki (1894); az Akadémia tiszteletbeli tagjává fogadta (1906); megkapta „Miskolc törvényhatósági jogokkal felruházott város" és Sajószentpéter nagyközség díszpolgári oklevelét, és a Szt. István-rend kiskeresztjét is a mellére tűzhette (1910-11); a vármegye tanácstermében ünnepélyesen leplezték le arcképét, a budapesti egyetem bölcsészkara pedig díszdoktori címmel jutalmazta (1912); Miskolcon utcát neveztek el róla, és „az Avas szépen parkírozott tetején" díszes ülőpaddal kedveskedtek neki (1913). 1912-ben a Kisfaludy Társaság, 1918-ban a Petőfi Társaság tagjai zarándokoltak Miskolcra öreg tagtársuk tiszteletére. A „glóriás" Lévay-képet erősítik a költő - egyébként meglehetősen eseménytelen 42 - életrajzához kapcsolt legendák is. Ilyen például a szabadságharcos hős regényes története: „a szabadságharcz szerencsétlen vége hamarosan bevágta az útját ennek a biztató pályakezdésnek. Lévay is kardot fog tollhoz szokott kezébe" 43 ; „a szabadságharc nagy zengése ifjúkorában rázta meg a lelkét, egyike volt azoknak, akiket a sors akkor a nemzeti küzdelem élére állított" 44 . Pedig maga a „hős" - Visszatekintés című önéletrajzában - korántsem a legendateremtés szándékával számol be 1848^19 történelmi pillanatairól: „a nemzetőrség Budán is csakhamar megalakult. Én is sorakoztam hozzá, fölszereltem magamat a szükséges szabályszerű ruházattal, nagy nehéz gyutacsos (zünderes) puskát a fegyvertárból kaptunk. A gyakorlatokat szorgalmasan tartottuk s némi szolgálatokat is végeztünk. Néhányszor álltam őrt a nádori palota előtt, amely könnyű őrállásnak az volt a legjobb oldala, hogy mindenik őr jó ebédet kapott s hozzá kellő mennyiségű jó bort. De elkövetkezett aztán ennek a nemzet őri játéknak komolyabb és nehezebb oldala is [...] Hadilábra állítottak bennünket, fölszereltek, éles töltényekkel láttak el s egy rideg esős őszi napon kirendeltek a főváros felé közelítő Jellasics ellen rendes csapataink segélyére. Legyalogoltunk hát Martonvásárig, ott beszállásoltunk s a roppant sűrű ködben őrszemeket állítottunk a határban, akik közt én is ott szorongattam nedves és valószínűleg nehezen elsüthető fegyveremet. Két vagy három napig voltunk ott a szegény lakósok nem épen szívesen látott vendégei, fogyasztván csirkéjöket, bárányokat. Azután, mivel Jellasics tudvalevőleg ama híres hadmozdulattal megszökött előlünk, quasi győzedelmesen tértünk vissza Budára. Ennyiből állott az én fegyveres szolgálatom szabadságháborunkban. A többi szolgálat már csak tollal történt mindvégig. Egy alkalommal ugyan fel akartam magamat vétetni a honvédek sorába. A toborzó bizottság Pesten a Károly-kaszárnyában működött. Bekopogtattam hozzá egy szép őszi napon úgy 12 óra tájban: de a bizottság már ebédre távozott s ezt intő jelnek vettem arra, hogy szándékomtól elállják". 5 A történet - Tóth Kálmán hatásos rekonstrukciójában - így folytatódik: „az elnyomatás idejében irta a leghíresebb költeményét, amikor neki is bujdosnia kellett. (Ezért is nevezték: 'Mikes iródiákjá'-nak.) Világos után Aradról gyalog és szeké41 Schöpflin, 1925,391. 42 „Voltaképpen nem is történhet vele semmi. Hosszú életének nincs életrajza" - állapítja meg Komlós Aladár (1980, 98). Ezt támasztja alá a Visszatekintés című Lévay-önéletrajz feltűnő rövidsége is. 43 Kozma, 1922, 100. 44 Lévay József- 92 éves, Miskolci Napló, 1917. nov. 13. 45 Lévay, 1935, 22. Eletének ezt a „szabadságharcos" epizódját versbe is foglalja a költő: „A szabadság régi harczát / Én is végig harczolám: / Nem dicsekszem hősi tettel, / engem az nem diszitett fel, / Nem is vetett fényt reám. [...] / Kivonultam nemzetőrként, / Fegyver nyomta vállamat, / Sűrű, hideg őszi ködben, / Előőrsön tévelyegtem, / Mig jön a várt pillanat. / El akartuk fogni a Bánt / S kósza, rabló pór hadát; / De mire a köd felszállott, / A vitéz Bán odább állott, / Messze tőlünk 'jobbra át'." {Régi emlék) 368
