A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 35-36. (1997)

LÉNÁRT Béla: Néptanítók Borsodban 1868-1918

Mindezek ismeretében kérdezhetjük: mikor és hogyan maradt ideje a néptanítónak, hogy társas kapcsolatokat keressen, falujából kitekintve utazzon, avagy szellemi, kulturális igényeit kielégítse? 4. A néptanítók elszigeteltségét fokozta a megye községeinek és iskoláinak szétszórtsága, partikuláris volta is. Elegendő egy pillantást vetni Borsod megye térképére, azonnal feltűnik aprófalvas rendszere. A kis községek döntően egytanítós, osztatlan népiskolákat jelentettek. A közlekedés nehézségeit, a földrajzi elszigeteltséget tovább tetézte a vallási elkülönülés is. Egy községen belül a különböző felekezetek iskoláiban sokszor merőben eltérő tárgyi és személyi feltételek mellett tanultak a gyermekek; más tantervek, más tankönyvek, más módszerek növelték az amúgy nem túlságosan nagy távolságot ugyanazon falvak más felekezetű tanítói között. Ugyanannak a községnek tanítói más tanítóegyletbe jártak, az összejövetelek más időpontban zajlottak, s a gyűléseken merőben más problémák vetődtek fel. Úgy tűnik, több volt a szétválasztó elem, mint a kohéziós erő. Utalnunk kell a megyei közlekedés elmaradottságára, az információs lehetőségek szegényes voltára is. Ez a helyzet némileg csak akkor változott, amikor 1890-ben megalakult az általános tanítóegylet, ahol végre megszűnt a felekezeti szétosztottság. A BÁTE (Borsod megyei Általános Tanítóegylet) tevékenysége nagyon sokat jelentett a falak ledöntése útján. Az évi közgyűléseken végre egyenlőnek érezhette magát a kis falvak szegény tanítója és a nagy hírű iskolák jól fizetett „tanító ura". Ezeken az összejöveteleken minden tanító közös problémáin vitáztak, a bajok javítására határozatokat hoztak, az itt létrejött személyes ismeretségek, kapcsolatok a század első évtizedeiben lassan oldották a megye tanítóságának széttagoltságát, egyedüllétét. 5. A társadalmi helyzethez hozzátartozik a társadalmi és szakmai megítélés, minősítés köre is. Az iskola eredményességét még ma sem tudjuk tudományos pontossággal mérni. Akkoriban pedig elsősorban szubjektív benyomások, sokszor külső látszat (vizsgák) alapján ítélkeztek. Az iskolai munka hatékonyságát szokás volt az analfabéták számával is mérni. Igaz ugyan, hogy az írástudatlanok száma nemcsak az iskolai munka színvonalának következménye volt csupán, hanem a tankötelezettség teljesítése fokának is, mégis bizonyos támpontul szolgál arra nézve, hogyan teljesítette Borsod megye népiskolai hálózata az elemi oktatás legalapvetőbb célját: az írástudatlanság felszámolását. A statisztikai eredmények impozánsak: Ev 1870 1890 1900 1910 Az eredmények fordítva arányosak a tankötelezettségi törvény javulásával. Ez a tisztán számszerű vizsgálat azonban nem problémamentes. Az egyik legfontosabb kérdés, kit tekintünk analfabétának. A válasz látszólag világos: írástudatlan az, aki nem sajátította el az írás-olvasás alapismereteit. Csakhogy a század végén a tanfelügyelői jelentésekben többször különbséget tettek még a csak írni és a csak olvasni tudó gyermekek között. Az pedig ma már nem dönthető el, hogy a fenti statisztikában kiket szerepeltettek. Megye lakóinak Az írástudatlanok száma száma % 195 073 97 800 50 216 744 52 301 24 255 199 39 450 15 287 404 28 000 9, 278