A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 35-36. (1997)

FAZEKAS Csaba: „Az idő ránk is terhesedett...” Adalék a politikai katolicizmus reformkori történetéhez

állam viszonyában változó konkrét kérdések formájában, de lényegében ugyanaz a vita zajlik, a polgári (pontosabban a polgárosodás útját kereső) állam és a feudális társadalmipolitikai berendezkedéshez kötődő katolikus egyház konfliktusai, kapcsolatkeresésének nehézségei. Röviden fogalmazva politikai katolicizmusnak azt az irányzatot nevezhetjük, mely akkor kezd szerveződni, amikor az állam és egyház viszonyát a polgári társadalom értékrendje alapján rendezni kívánó - liberális - politikai erők megerősödnek, sikereket érnek el.

6 Ezekkel szemben (illetve ezek hatásának csökkentéséért) az egyház már nem csupán a korábbi századokban alkalmazott eszközökkel kívánja felvenni a harcot, hanem igyekszik az átalakuló közélet Játékszabályai", vagyis a polgári társadalom normái közé illeszkedő mozgalmat (pl. politikai pártszerű szervezeteket) kezdeményezni, érdekeit ezeknek latba vetésével megvalósítani. A XIX. század második felében nyilvánvaló a liberális politikai tendenciákkal és a széles körben kibontakozó kapitalista értékrenddel szemben megjelenő újkonzervativizmus, illetve a szükségképpen fellépő „kultúrharcok" nyomán (leginkább a bismarcki Németországban) a politikai katolicizmus megjelenése. Utóbbi leglátványosabb jele a századforduló előtti Magyarországon az 1894-95-ös egyházpolitikai törvények ellenhatásaként létrejövő katolikus Néppárt megszerveződése és közéleti aktivitása.

7 Vagyis helytállónak tekintjük a szakirodalomban gyakran felbukkanó álláspontot, miszerint Magyarországon a polgári átalakulás kérdései a XIX. század közepén (a szabadságharc, annak bukása és az önkényuralmi periódus következtében) nem oldódtak meg, ezért a politikai katolicizmus hazánkban csak a Nyugathoz képest néhány évtizedes késéssel, „önvédelmi reflexként"

8 jelenhetett meg, amikor az egyház úgy érezhette, hogy kiszorul a közélet bizonyos területeiről. Ugyanakkor ennek csírái már az 1840-es évek második felében létrejöttek, vagyis az „önvédelmi reflex" már ekkor is működésbe lépett. Észrevételünk szerint a liberális politikai erőkkel szemben már a reformkorban sem csupán az államegyházi rangjához, kiváltságaihoz a Habsburg-udvarral tartott bennfentes kapcsolatok útján ragaszkodó főpapok álltak szemben. Az 1840-es években ugyanis (nem előbbi ellentéteként, hanem sokkal inkább kiegészítőjeként) elkezdett kibontakozni az egyházon belül egy olyan politizáló irányzat, mely jellegében az 1890-es évek katolikus mozgalmaival állítható párhuzamba, s még a politikai pártalakulás kezdeti nyomait is magán viselte. Lényegi vonása, hogy képviselői már ekkor úgy vélték: a polgárosuló társadalomban a klérus önmagában nem tudja hatékonyan képviselni a katolicizmus érdekeit, a közélet új típusú megnyerésére és befolyásolására, szervezetek kiépítésére van szüksége. E felfogás formálódásában döntő szerepe volt az 1843-44. évi országgyűlésnek, mely a harmincas évek elejétől folyó, s 1840-től szokatlan hevességgel zajló vallásügyi vitát az 1844/3. te. szentesítésével lezárta (legalábbis egy időre), illetve a későbbieknek új irányt szabott

9 A vegyes házasságok esetén a protestáns féltől követelt reverzálisok, illetve az azokból születő gyermekek nevelése kapcsán keletkezett belpolitikai vihar eseményeire ezúttal nem kívánunk kitérni. Fontosnak véljük azonban, hogy 1839magyar kultúrharc története, 1890-1895. Bécs, 1938. (továbbiakban: Salacz, 1938.) 9. A megállapítás tökéletesen vonatkoztatható a reformkori állam és egyház közötti viszonyra is. 6 L. pl. Gergely, 1977.6. stb. 7 L. erről pl.: Salacz, 1938.; Szabó Dániel: A Néppárt megalakulása. In: Történelmi Szemle, 1977. 2. 169-208.; Szabó Miklós: Új vonások a századfordulói magyar konzervatív politikai gondolkodásban. In: Századok, 1974. 1.3-65. stb." 8 Gergely Jenő: Szabad egyház a szabad államban? A politikai katolicizmusról. In: Népszabadság, 1993. augusztus 14. 19. 9 Magyar törvénytár, 1836-1868. évi törvényezikkek. Bp. 1896. 199. 256