A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 35-36. (1997)

RÉMIÁS Tibor: Miskolc mezőváros 18. századi lakóinak jogi státusa és rétegződése (a Miskolc monográfia vonatkozó fejezetének tervezete)

tó az a kijelentésnek egyszerű, de a megvalósításhoz rengeteg fáradságot jelentő megfogalmazás, hogy „pozitivista szemlélettel" igyekeztek minél több adatot felkutatni a nemesség múltjáról is. Az újabb kutatások közül Veres László nemességkutatási próbálkozását emelném ki.

5 0 már tendenciákat próbál felfedezni a már felkutatott források adatainak felhasználásával, ugyanakkor az eddig még nem ismert újabb források közbeiktatásával. Már korábbról ismertük a nemesség helyi létszámára vonatkozólag, hogy 1563-ban 21 nemesi kúriát mondhattak magukénak, 1689-ben pedig a vármegye 545 Miskolcon lakó nemest íratott össze, számukat a betelepedő vidéki nemesek, a királyi és zálogos uralom nemesítései növelték meg egyre erősebben. így érkeztek városunkba a későbbiek folyamán oly nagy szerepet játszó négyesi Szepessyek, a felsőpulyai Bük és Bárczay család, majd a Dőry, Borsy, Fáy, Móré, Csernél, Szirmai, Jászy stb. család szerzett birtokokat Miskolcon. Idővel a címerlevelet, armálist szerző, többségében birtoktalan nemesek és a régi vagyonos, érdemeikre - amiért kapták birtokaikat - büszke possessionátusnak hívott donációs nemesség között ellentétek támadtak. A vármegye a kettő közötti viszony szabályozására már 1698-ban olyan statútumot alkotott, amelyben csak azokat tekinti possessionátusoknak, akik legalább egy portának negyedrészét, vagyis Miskolc esetében egy fundusnyi saját földet felmutatni tudó jobbágyot, avagy négy zsellért mondhatnak magukénak. Ebben az időben Borsod vármegye miskolci járása mindössze 23 possessionátust számlált, akik persze a megyei székhelyen is birtokosok voltak. így pl.: a mindenkori tapolcai apát, a pálos remeték, a négyesi Szepessyek, a Dőryek, a Szirmaiak, vagy akár név szerint is Bük László, Danka Balázs, Szentmiklóssy György stb. A századelő miskolci nemességének többoldalú megismeréséhez Veres László további három, eddig forrásként nem használt összeírást vizsgált meg. Dolgozatunk korszakhatárait figyelembe véve talán a legkorábbi összeírás az armalista nemesek létszámának kimutatása tekintetében, az 1695. évi.

6 A lajstrom 213 armalista családfőt vesz számba, a napjainkban elfogadott kulcsszámot figyelembe véve a miskolci armalista nemesek száma így közel 1100 főre rúg. Ez Miskolc lakosságának egynegyedét jelentette, a libertinusokkal együtt pedig a felét. Itt azokra a szabad elemekre, libertinusokra gondolunk, akik a 17. századi Miskolc tulajdonképpeni polgárai voltak. A zálogos uralom idején megváltották házaikat és tartozékait, így felszabadultak a jobbágy adóztatás és szolgáltatás alól. Közéjük tartoztak a Miskolcra betelepült hajdúk is.

7 Az összeírásból következtetni lehet az armalisták vagyoni differenciálódására, amit itt nem, de a későbbiekben külön fejezetben tárgyalunk. Az 1695. évi conscriptio armalista családneveiből Veres László „arra — ahogy ő maga is fogalmazza — a merésznek tűnő következtetésre jut, hogy az armalisták kétharmada miskolci származású volt, míg egyharmaduk beköltözött nemes." Az utóbbiak a Lipcsey, Tokay, Poroszlay, Vadnay, Gyöngyössy, Diószeghy, Kutassy, Rácz és Orosz családok. A második, a taxás nemesek 1724/25. évi összeírásából tudhatjuk meg, hogy a 18. század első negyedéig a Miskolcra települő nemesség egykori lakhelye a városhoz közel eső települések volt. Kimutatható: Ónod, Csaba, Pere, Forró, Nyék, Árokszállás, Kisgyőr, Onga, Zombor, Aszaló és így tovább. Különben ez a forrás 163 nemesi családfőt vett számba, ami a családtagokkal együtt Miskolc lakosságának egyötödét jelentette. Tehát három évtized alatt Veres László számításai szerint a miskolci nemesség számará5 VeresL., 1991. 132-134. 6 Bm. L. IV. 1501/b. Spec. XXI. Fasc. I. N°4. 7 A libertinusok ilyen értelmezését lásd: Leveles E., 1929. 48. 101