A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 35-36. (1997)

PUSZTAI Tamás: Késő középkori épületek Muhiból – a periféria –

Az °23 szintje alatt gödörrendszer található, melynek egyik tagját (°34) vágja a kemence számára épített féltető árka valamint s 253 cölöplyuka. Kronológia: Mindhárom épület kerámiaanyagára jellemző, hogy kizárólag - többnyire igen ap­ró - töredékek kerültek elő belőlük, túlnyomórészt másodlagos helyzetben. A különböző stratigráfíai egységek leletei között a 13-15. század kerámiaanyaga együtt fordul elő. Az °34 gödörben nagy mennyiségű Árpád-kori kerámiatöredék volt. Az °23 épülethez tartozó kemence omladékából 10 db Árpád-kori töredéken kívül csupán egy, barna engóbbal fedett, vörös festéssel díszített, duzzadt, legömbölyített, késő középkori peremtöredék került elő. Az s 204 és s 897 betöltésben néhány Árpád-kori töredék mellett (9. kép 8.) fehér vagy világosbarna színű, gyorskorongon készült, a vállon erős bordázas­sál vagy hornyolással díszített, 14-15. századi fazekak töredékei voltak (9. kép 1; 2; 9.), kihajló, szögfej illetve erősen duzzadt, legömbölyített peremekkel, vagy a fedő számára határozottan kiképzett hornyolással (9. kép 1; 4; 9.) A leletanyagban előfordultak olyan töredékek, melyek oldalát 2 cm széles sávban folyamatos bepecsételt rácsminta díszítet­te. Ehhez a technikához hasonló a 9. kép 6-os sz. töredéke, ahol az ujjbenyomkodásos díszítés alatt, egymást kiegészítő háromszögeket alkotó, váltakozó irányú bepecsételt sá­vokból álló minta található. Ez a pecsételt minta a 13. századból ismert, de festett válto­zata előfordul a 15. századból is. 17 Az edény, melyhez tartozhatott, már gyorsan forgó korongon készült. Az alapozási árokban talált kevés kerámia között fehér színű, hornyo­lással díszített oldalú, talpas poharak töredékei mellett szürke, hornyolással díszített olda­lú fazekak darabjai voltak (70. kép 6; 7). Az épület betöltésében előkerült egy „parasztkés" vagy huszita kés is (2. kép). Ez a fegyvertípus jelenlegi ismereteink szerint Magyarországon a 15. század elején jelent meg. 18 A parasztság és a polgárság személyi védőfegyvereként igen elterjedt. Használata a 16. század elején szűnt meg. 19 . Az épület elhagyását követően az s 204 egynemű betöl­tés rövid idő alatt végbement, tudatos feltöltésre utal. A mázas vagy redukált égetésű edénytípusok, illetve a 16-17. században e vidéken elterjedt más edénytípusok hiányoz­nak az s 204 betöltésből. Ezek alapján az épületet legkésőbb a 16. század elején hagyhat­ták el használói. 17//o//1963, 379, 77. kép 13. 18 Ilyen darab került elő Zsigmond-éremmel keltezve a négyszállási temető 241. sírjából (Selmeczi 1992, 62, IX. tábla 75). 19 Müller 1976, 272 idézi Kalmár J.: Régi magyar fegyverek 118. old. A Leszih Andor vezette, korábbi kutatások során Muhiról több „parasztkés" került elő. Az ekkor előkerült leletanyagot bemutatva Éri István és Bálint Alajos 1959-ben kettőt közöl {Éri-Bálint 1959, XXXIII. tábla 7-8) míg Michnai Attila, szintén ugyanennek az ásatássorozatnak a leletei közül egy nyél- és három pen­getöredéket {Michnai 1982, 133, 6. kép 6-8;). Hasonlóan a 43. sz. épületben talált példányhoz, mindegyik nyele a kések megerősítése céljából derékszögben felhajlított. E tárgyak pontosabb előkerülési helyéről nem tudunk semmit, a harmincas-negyvenes évek ásatási területeinek elhelyezkedését tekintve {Pusztai 1996, 47, 2. kép), javarészt a település központi területein bukkanhatott rájuk Leszih Andor. Az Eri István-Bálint Alajos bemutatta XXXIII. tábla 8. sz. „parasztkése" az 1936-os ásatás során került elő {Éri-Bálint 1959, 40), valószí­nűleg az egykori templom közelében, attól DNy-ra. Az ugyanezen a táblán található 7. sz. kés szórványlelet {Éri-Bálint 1959, 57). 9

Next

/
Oldalképek
Tartalom