A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 33-34. (1996)

FEHÉR József: A bodrogolaszi kincslelet

Ide illik egyik kollégánk megállapítása: „Először is a rendőrségnek, az ügyészeknek, a bíráknak kell tudomásul vennie, hogy nem csupán úri szórakozásról van szó." Az ügy végleges lezárása - a magyar ítélkezési gyakorlatnak megfelelően - meglehetősen elhúzódott, a még lefoglalt 7 db aranyforintot 1993. február 3-án vehettük át a Miskolci Bíróság Gazdasági Hivatalától. Néhány következtetés és tanulság Nem új felismerés, de nem lehet eleget ismételni (különösen vidékünkön, ahol oly nagy a vizek szerepe), hogy a folyók, az átkelőhelyek (hidak, révek, gázlók) milyen nagy jelentőségűek a régészeti lelőhelyek és a kincselrejtések szempontjából. (Közismert a „bodrogkeresztúri kultúra", a rézkor fejlett szakaszát reprezentáló leletegyüttes Bodrogolaszi szomszédságából.) A Bodrogolaszihoz közeli Bodrog parti településekről és környékükről gyakorta olvashatunk híradást a korabeli sajtóban a húszas, harmincas évektől kezdve, amióta tudatosan figyeltek a muzeális értékekre. Csak a közvetlen szomszéd (Bodrog)Zsadányról is több helyütt olvashatunk híreket az Adalékok Zemplén Vármegye Történetéhez című folyóirat (1894-1928) hasábjain. „Végardón bronzkori leletek kerültek napvilágra" adja hírül a „Zemplén" 1937. március 13-i száma. „Újabb szenzációs aranyleletre bukkantak Bodrogzsadányban" - írják ugyanott 1934. július 22-én. (40 db régi pénz, 2 db ércöntvény, 4 db súlyos karika: a talált tárgyak színaranyból vannak és súlyuk meghaladja a fél kilót. - Összesen egyébként 8 kg arany került elő, az aranyak állítólag a Kr.e. VII-VIII. századból származtak.) Terészetesen folytathatnánk a példákat vidékünkről az időben előre és hátra a bodrogvécsi honfoglalás kori tarsolylemeztől napjainkig. A muzeológusoknak tehát nagy figyelemmel kell lenniük különösen a folyópartokról érkező leletbejelentésekre. A (kincset) találók magatartása, mentalitása sem igen változott az évtizedek (évszázadok) során. Igaz ez olyan nagyjelentőségű leletek esetében is, mint a SEUSÓkincs (históriájának népszerű összefoglalását lásd a Magyar Nemzet 1995. április 8-i számában); de maradjunk csak egy olyan példánál, amely közvetlenül a mi tájegységünkről való, s akárha ma történt volna, s a bodrogolaszi aranylelet megtalálását írná le: „ítélet a bodrogzsadányi aranylelet ügyében - Az orgazdák ügyét külön fogja tárgyalni a bíróság. Csütörtökön délelőtt szokatlanul nagy forgalom volt a sárospataki kir. járásbíróság folyosóin. A bíróság erre a napra tűzte ki ugyanis a bodrogzsadányi aranylelet szereplőinek bűnügyét, akiket részben jogtalan elsajátítás, részben pedig orgazdaság vétsége miatt helyezett vád alá az ügyészség. A monstre bűnügynek közel 50 vádlottja volt, akik hangos zsivajjal tolongtak az ügyet tárgyaló dr. Timár József kir. járásbíró szobája előtt. A vádlottak túlnyomórészt napszámos munkások, akik június végén a zsadányi útépítésnél egy rézedényben közel 8 kiló 3000 éves aranyat találtak, azt részben szétdobálták, részben pedig megosztoztak rajta s az arany egy részét a pataki ékszerészeknél értékesítették. A legnagyobb érdeklődés Palatínus Sándor végardói kosárfonót veszi körül, akiről kiderült, hogy nagyobb mennyiségű aranyat sikerült Budapesten érkesítenie. A vádlott munkások kihallgatásuk során azt vallották, hogy fogalmuk sem volt a lelet arany voltáról s amikor megtudták, hogy nem rezet, hanem aranyat találtak, beszolgáltatták azt a csendőrségre. Fő érdekessége a tárgyalásnak az orgazdasággal vádolt ékszerészek, Spitz Pál, Stendig Sámuel, Szafir Aladár és Stendig Regina kihallgatása volt. A vallomásokból kitűnt, hogy az ékszerészek társas alapon akarták Palatínustól megvásárolni annak aranykészletét, azonban a vásárlás történetét egymástól eltérően adták elő. Dr. Izsó Bertalan ügyészségi megbízott indítványára a bíróság Palatínus Sándor és az orgazdasággal vádoltak ügyét elkülönítette s a védők kérésére ügyükben bizonyítás kiegészítését rendelte el, míg a többi 25 Vukov Konstantin; Múzeumi Hírlevél, 1992. május, 122-123. 136