A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 33-34. (1996)

HOFFMANN Tamás: Házak, tornyok, udvarok (Parasztházak a Mediterráneumban)

gokat. Lombardia épületállományán a velencei építészet hatása is érződik - elsősorban a loggiák és a belső udvar árkádjain hagyott nyomot a rangos építészeti hagyományok városának utánozható formavilága. Campagnia Félix gabonatermszető udvaraiban gyakorta négy-öt család is lakik, mivelhogy ezekben a gazdaságokban a munkacsúcsok idején minden munkáskézre szükség van. A családok többnyire bérlők, és magának az épületnek tömege, gazdagságot ígérő látványa egyáltalában nem felel meg annak a szociális bajnak, ami falai között fellelhető. A mediterrán Dél-Franciaország vidéki építkezését (az olaszhoz hasonlóan) elsősorban a kőfalak jellemzik. Itt is észrevehető a középkori városi gazdaság virágzása, s annak hanyatlása után az a - még a vidéki lakosság körében is tapasztalható - szívós igyekezet, hogy ragaszkodjanak a hagyományokhoz. Itt is rendszerint két szintje van valamennyi lakóháznak. Provence magányos szórványai vagy Languedoc szőlőültetvényeinek tanyái sok rokon vonást mutatnak egymással és természetesen előképeikkel: a városi vagy korábban (részben a majorokban) épült toronyházakkal. Természetesen szembeötlők a tájankénti eltérések is. Kelet-Provence vidéki lakóházai kisméretűek, mivel itt juhtartásból és külterjes gabonatermesztésből élnek a parasztok. Nyugat-Provence tájain, az Aix és Sálon között régóta polikultúrás gazdaságot tartanak fenn, a házak keskenyek és 10-20 m hosszúak. Camargue tájain a „vörös gunyhók" (cabanes) emelettel épültek, kis méretűek, s minthogy lakóik rendszerint halászok, a típus nem is árul el reájuk illő formajegyeket. A keleti-nyugati irányú, nagy ablakokkal épített mas (tanyaépület) tájolása a mistral elleni védekezés miatt van. Ez az épület jóval nagyobb méretű, mint a halászok háza. Itt parasztok élnek. Languedocban valamennyi parasztgazda szőlőművelő, ezért csaknem mindenkinek a háza földszintje a borraktár és a présház. Az emeletet lakják. Összefoglalás A mediterrán népek nyelvhasználatában a városok magva is őrzi nevében a középkori (vagy akár prehistorikus eredetű) tornyok emlékét: a spanyol pueblo, a francia bourg és az olasz borgo, nemkülönben a centro kifejezések emlékeztetnek az építészeti hagyományokra. Másfelől az a tény, hogy a toronyépületek - akár földesúri majorokban állanak, akár paraszti tanyákon - igazolják azt a feltevést, hogy a mediterrán világban a falu-város kapcsolatok teljesen behálózták a népességet, a környezeti kultúra formamegoldásait tekintve sok mindent eltüntettek a megkülönböztető jegyek közül - eltérően sok európai tájtól. A szórványtelepülések, a tanyacsoportok elnevezései beszédes tanúi a történteknek. Itáliában a középkori oklevelekben a települések (a tanyák) neve rendszerint: castra, villa és casalis. A 13-14. században még a kevésbé jelentős településeket is castra néven emlegették. A kis falvacska vagy tanyacsoport neve ebben az időben villa vagy casalis. Ez volt a névhasználat Romagnaban és Dél-Itáliában. Kelet-Spanyolországban a 13. században (a mozlimok alatt) castillas vagy villás névvel illették a településeket, amelyeknek többsége szintén szórvány volt. Ebben az időben Dél-Franciaországban a településnevek: villa, castrum, mansus és locus. A villa szó használata tulajdonképpen a római időkből maradt fenn. Akkoriban a major központi épületét (ahol a földbirtokos is lakott) nevezték villa rustica-nsk. (A jelzővel megkülönböztették a rangosabb családi háztól, amely a városban épült és ezért neve villa urbana volt.) A középkorban a római majorokból toronyházzal megerődített gazdaságok lettek, amelyek a középkort követően átépültek, a toronyból kis kastélyt alakítottak, az egész komplexum neve pedig ismét a villa lett. (A mai kisebb majorok neve: masseria vagy cascina.) A római villa, melyet a középkor93