A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 33-34. (1996)

HOFFMANN Tamás: Házak, tornyok, udvarok (Parasztházak a Mediterráneumban)

szintén a prehistoriából ered. Alighanem a bronzkori földvárak, kőből rakott tornyok és falak erősségei, nemkülönben a hozzájuk kapcsolódó majorok voltak Dél-Európában mindenütt a patrónus-kliens rendszeren alapuló termelési és társadalmi szervezet első intézményei. Mintájukra épültek fel az ókori majorok is, a villa rustica hagyományai az őskori agrárvilág rétegeiben gyökereztek. A technológiák az idők folyamán valamelyest tökéletesedtek ugyan, az üzemi szervezet rendje azonban alig módosult. Az arab agrárszakírók és a rómaiak elgondolásai jobb lehetőség hiányában tehát közel esnek egymáshoz. A paraszti termelési kultúra hagyományai konzerváltak sok mindent a múlt tudományos igazságaiból. Az építkezési kultúra viszont sokat változott az idők folyamán. Három típusba lehet sorolni az Ibériai-félsziget hagyományos épületeit: 1. ovális alaprajzú, kónikus házak, 2. négyzet alaprajzú és 3. belső udvarú, kerített házak, melyek közül a két utóbbi gyakorta többszintes. Az ovális alaprajzú épületeket pásztorok építik: a ház egyik oldalán laknak, a másikon a birkák szoronganak a téli éjszakákon. Elterjedési övezetük északnyugaton van, valamint Észak-Algarve és Sierra Moréna szegény tájain. Kelet-Galicia és Észak-León területén is gyakori egy pallaza nevű ovális épület. Hozzá hasonló ideiglenes házakat tákolnak össze Andalúziában aratás idején. Nem tudni, mióta építkeznek így. Arra azonban elegendő bizonyíték van a régészek kezében, hogy a négyzet alaprajzú házakat a keltáknak tulajdonítsuk. Ezeknek az elmúlt több mint két évezred alatt sok változatát fejlesztették ki. A baracca elterjedési övezete az Orihuela és az Ebro deltája közötti táj, de gyakori még Valenciában is. Ez a ház két - oldalával egymáshoz simuló - épületből áll. Az egyik, a kisebb: istálló. A nagyobbik a lakóház. Ez utóbbi hosszanti irányban ketté van osztva. Az istállóval érintkező oldala egy hosszabb folyosó és konyha, míg a mellette lévő a szoba, ahol vendéget fogadnak, s ennek folytatásában vannak a hálóhelyiségek is. Voltaképpen a két építményből összeragasztott ház alaprajzilag három párhuzamos folyosóból áll, amelyekből az egyik (az istálló) kisebb, a középsőben van a konyha, a harmadik pedig keresztirányban tagolt: a reprezentáció és az alvás igényeinek megfelelően. Vannak még belső udvarú házak is, amelyeket csaknem mindig kőből építenek. Ezeknek tetejét cserép fedi. Gyakoriak Aragónia felső részén és Észak-Portugáliában, nemcsak a völgyekben, hanem a hegyekben is. A baszkok és a katalánok négyzet alaprajzú házakat építenek. Ilyenek vannak a Pirenneusokban. A katalán masia kétszintes épület, amelynek földszintjén három egyenlő rész húzódik. Az egyik a marhaistálló, a középső egy előtér és egy istálló (a szamár vagy az öszvér számára), a harmadik pedig az ebédlő és az attól fallal elválasztott konyha, míg az emeleten hálókamrák vannak és egy éléskamra. A ház mellett rendszerint építenek még egy fészert is. A baszkok (kivált a halászfalvakban) építenek erkélyes masiakal is. Ezeket az épületeket úgy alakították ki, hogy a földszintre jutottak a tárolóhelyiségek, valamint az istálló, nemkülönben a konyha (és ha van, egy étkezésre, vendégfogadásra berendezett szoba), az emeleten pedig alvókamrák és egy éléskamra. A baszkok caserios nevű lakóháza rendszerint kétszintes. A földszinten istálló van és egy szerszámoskamra. A két helyiséget egy középső folyosó választja el egymástól, ebben falépcső vezet az emeletre, melyet szintén három sávra tagolnak. A középső a konyha, s egyben a nappali tartózkodás színtere, míg az egyik oldalsó sáv a kamrák alvóhelye, illetve az éléskamra belső tere. Ilyen épületek a Pirenneusok középső részén még ma is gyakoriak. Vannak az Ibériai-félszigeten olyan parasztházak is, amelyeknek nyitott tetőterük is épült. Nyári éjszakákon itt alszanak, ahogyan a Közel-Keleten is sokfelé szokás. Nem tudni egyelőre, vajon csak a klíma elleni védekezés adta nekik az ötletet, vagy az arab inváziónak lehet 89