A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 33-34. (1996)

HOFFMANN Tamás: Házak, tornyok, udvarok (Parasztházak a Mediterráneumban)

termelés és elosztás nem eredendő sajátossága az emberi nemnek. Új rendszernek számított ez valamikor! Ugyanis a szántógazdaság kialakulásával egyidejűleg magányos tanyákba költöztek a felbomlott klánok családjai, akiknek ősei nem is olyan rég még csak kooperációkban tudtak megbirkózni az agrárium feladataival. Az i. e. 3-4. évezred óta a tanyasi-családi gazdálkodás terjedt el a kontinensen. Dél-Európában a családi szórványok vidéki-paraszti világa mindmáig fennmaradt, több mint háromezer év óta funkcionál. Az Alpoktól északra a feudális földesurak már más rendező elveket alkalmazva szervezték újjá a minden irányban szétfolyó, mégis atomizálódó paraszti világot. A vele rendszerint csak szóban kötött szerződés értelmében a földesúr birtokának egy darabját (mint holmi bérletet) magáénak tudhatta a paraszt, sőt utódaira is örökíthette, miután azt családjával együtt megművelte, s ennek fejében különféle adókat és szolgáltatásokat fizetett. A munkát a szomszédjaival, a falubeli parasztokkal összefogva (végeredményben mindenütt családokkal együttműködve) kellett elvégezniük.Ezekből a szabályokból a Mediterráneumban is alkalmaztak sokmindent, ám a gazdálkodás üzemi rendje és technológiája (párosulva a művelhető föld bőségével) nem tette szükségessé azt, hogy következetesen ragaszkodjanak az íratlan szabályokhoz. Még a középkori Itáliában is tanyavilág volt a vidék csaknem mindenütt, mint a prehistóriában és az ókorban. Az erdőtől elhódított Nyugat- és Közép-európai falvak zárt rendje - délen - ismeretlen maradt a gazdálkodók számára. Talán Toszkána szolgáltatja az iskolapéldát a mondottakkal kapcsolatban. Siena városának iratai történetesen sokmindent megőriztek a mindennapi életből, aránylag pontos képet kapunk az összeírásokat, pereket stb. olvasva a társadalom szerveződéséről. Fennmaradt több népességösszeírás (1248, 1249, 1251 és 1252 évből), amelyekben jellemezték a város birtokainak állapotát, egyebek között az erdei irtásokra települt gazdálkodók vagyoni helyzetével kapcsolatos ismereteiket. Az összeírásokból még az építkezési szokásokra is lehet következtetni. A birtokok hegyvidéken voltak, ott, ahol valamikor tölgyesek díszlettek (Quercus ilex és Quercus cerris). Innen a táj neve: Montagnola. Akik itt éltek, csaknem valamenynyien gazdálkodók voltak. Három nagy társadalmi csoporthoz tartoztak valamennyien. 1. A majorok birtokosai (alloderii), ők majdnem mind nemesek. 2. A bérlők (meczaioli), akik parasztok. Ok alkotják a vidék lakosságának zömét. Végül a majorokban és nagyobb parasztgazdaságokban dolgozó cselédek (affeati), akik évenként szegődtek, számuk és arányuk az összeírásokon belül változó értékeket mutat, hiszen lakóhelyüket váltogatták. Ebből a három csoportból állt a rendi társadalom Toszkánában vidéken, ott, ahol már a 13-14. században majorok, tanyák és kis falvak foglalták el az erdők helyét. A gazdaságok túlnyomó többsége a családi munkaerőt használta el. Voltak azonban szép számmal olyanok is közöttük, amelyekben a tulajdonos családján kívül a cselédek is laktak - szintén családostól. Ezeket az összeírás készítői tűzhelyek szerint különböztették meg. Szükség volt a munkás kézre! Szántóföldek és szőlők művelése rajtuk múlott (petium térre laboratorie et vineta). A birtokok központja a gazda háza (domus), van, ahol a tanyasi épületet fallal kerítették el a földektől (domus murata). Ez azonban ritka lehetett. A házakat többnyire piatea (tehát utca) nélkül emlegetik, ami alkalmasint a települések többségének rendezetlensége, szórvány jellege, a zárt agglomerációk csekély száma miatt van. 86