A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 33-34. (1996)

HOFFMANN Tamás: Házak, tornyok, udvarok (Parasztházak a Mediterráneumban)

nézte a városképet. A 14-15. század fordulójától, ha építkeztek, már két telekre volt szükségük. A három-négyemeletes paloták (Strozzi, Bombeni, Cappelli, Davanzati család otthona) mind az új divat hirnökei. A via dei Bárdi egyik telkén a 15. században emelt palota (a Da Uzzano testvérek háza) már harminc helyiségre tagozódik: kilenc a földszinten, tíz az első emeleten és tizenegy a másodikon. Ezt a nagyméretű épületet már csak az öreg házak bontása után tudták megépíteni. A Medici palota 1446-ban, a Pitti palota 1446-ban, az Antinori palota 1465-ben, a Strozzi palota 1489-ben és a Gondi palota 1490-ben mind szanálás után épült. Az impozáns méretekre nem egyszerűen a társadalmi rang elismertetésének vágya sarkalta a szóban forgó családok fejeit. Ellenkezőleg! A túlnépesedett családokat kellett belegyömöszölni az épületekbe. Az itáliai középkor városaiban ugyanis a tehetős polgárcsaládok nagyszámú rokonságukkal éltek szoros kötelékben együtt és ezenfelül igényelték a személyes szolgálatukhoz szoktatott klientúrájuk jelenlétét is. A családlétszámok tehát sokkal nagyobbak az átlagos méreteknél, a kiskereskedők, mesteremberek vagy a vidék parasztjainak együttélésében kialakult lélekszámnál. A 14-15. századi Itália demográfiai vizsgálata megerősíti annak a feltevésnek az igazát, amely szerint a szegény rétegek kiscsaládokban élnek. A mesteremberek és a parasztok egyelőre sehol sem tudnak akkora értéket felhalmozni, melynek megtartó ereje a család harmadik generációját is megkötné, s a javak további felhalmozására késztetné őket. Kivált a városokban! Az 1348-ból megmaradt adólajstromok értékelése nyomán arra a következtetésre jutunk, hogy az átlagos családlétszám négy fő. (Bologna 1395: 4,3, Toskana 1427: 4,42, Siena 1453: 4,28, Firenze 1427: 3,8, Lucca 1411: 3,91.) Másszóval apa, anya és két gyermekük. Alighanem a pestishalál is szerepet játszott abban, hogy a trecentóban egykor magasabb átlagok később mindenütt csökkentek. A görbe pedig lassan emelkedett. Még falun is, noha ott nem aratott oly bőséggel a halál. San Gimignano 1290-ben minden tűzhelyéhez hat fő tartozott, 1428-ban még csak hét. Másrészt a családátlagok alakulását befolyásolta a vagyoni helyzet. A 14. századi toszkán városokban mintegy 54,8%-a a lakosságnak olyan családokban élt, amelyek nagyobbak a nukleáris családnagyságnál. Ezzel szemben 13,5%-a valamennyi háztartásnak mindössze csak egyetlen főre olvadt. Ugyanebben az időben 12%-a a családoknak közösen használta valamely ház tűzhelyét. Ezt még inkább el lehet mondani a parasztokról, akiknek körében minden ötödik tűzhelyen két család osztozott, a gazdag parasztok házában pedig minden második tűzhelyre több család jutott. Romagna 12-13. századi parasztjai családonként hét főből álltak. E mögött a házanként több család tömörülése sejthető. Történetesen Bologna környékének 1392-ben felvett adataiból arra lehet következtetni, hogy a parasztok 22%-a közös tűzhelyet használt. A síkságon ez a szám 1451ben már 36%-ra emelkedett. Lucca környékén 1411-1413-ban több család használja a tűzhelyek 18%-át. A Ferrara-beli Polesina 1481-beli adatai szerint már 30%. Firenze és Pisa városi tanácsa 1427-ben összeiratta a két város és környékének lakosságát. A 360 kötetnyi feljegyzésben 264 000 személyt regisztráltak, akik mintegy 60 000 városi és falusi háztartásban éltek. A legtöbb családfő bérlő. Firenzében 85%uk az. Háztartáslétszám falun és városban Város Vidék Firenze 3,8 5,1 Arezzo 3,5 4,4 84