A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 33-34. (1996)

BÁNFALVY Ferenc: Biedermeier varróasztal restaurálása

látszó csapolások. Egyes megoldásai pedig egyszerűséget kedvelő énjét tükrözik: intarzia nélküli balluszterek és kima voluták, kávapárkány elhagyása. Az én „Meier"-em munkáját a megrendelő igényeihez igazítja: asztala kisméretű, könnyen mozdítható, olyan, mint ismerőseinek asztala, gyorsan elkészül és nem drága. A megrendelő a ház asszonya. Ez az asztal az ő „bureu plat"-ja. A fiókot rejtő kávában a titkos levelei mellett ott van a biztonságot jelentő varrókészlet és az asztallap (egy jávor bordűrös vastag deszka inkrusztáció) térítőjén virág és könyv is lehet. (A váza nyomait még ma is látjuk.) Már nincs szüksége a párnázott lábzsámolyra - hiszen szobája is fapadlós -, így a készítő megelégszik annak jelzésével is.

2 Az én „Meier"-em az asztalt a hagyományokra építve - hiszen tanult mestersége ez - lapos, volutás kimákra támaszkodó balluszterekre állítja.

3 A talpakat előrelátóan három vékonyabb, jól összeforgatott fenyőfából készíti - számolva a fa vetemedéseivel. A kávalapok fecskefarkas csomópontjai vagy nem eléggé szárazak, vagy nem számít mesterem a különböző szálirányú deszkák eltérő irányú zsugorodására,

4 és ettől a sarkakon lévő svartnik felnyomódnak.

5 A káva alsó vízszintes lapjába és a lapos kimatalpba ollós csappal kapcsolódó balluszterek fémszögerősítést is kapnak. A kétoldali talpakat ollós csappal besüllyesztett, szembenéző két lyra-forma köti össze, a csapolásnál ugyancsak fémszögekkel erősítve meg azokat. A fenyőfaszerkezetet - hiszen ettől is olcsó a bútor - fűrészelt, keskeny sávokból összerakott diófa svartni borítja - mert ez nem Anglia.

6 (Ha a Bécsből hozatott vágott vagy hántolt furnért használná, az az eladhatatlanságig megdrágítaná az ő asztalát.

7

) Az én „Meier"-em hagyománytisztelő: az asztalt elölről nézzük

8 - e szerint alakítja a káva svartnirajzát -, és ragasztásaihoz csontenyvet használ.

9 Az én „bieder"-em nyugodt. Nem aggódik. Nem aggódik a láb felső éle és a káva találkozásánál lévő ferde vágásért. Nem aggódik a lábösszekötő és a talpak közötti hézag miatt (mely talán a száradásból adódott?). Az én „bieder"-em bizakodó. Bízik tompa illesztéseiben a káva belső oldalain és felső élén. Erősen bízik az asztallap és a káva tompa illesztésű ragasztásában, és erősen bízik az asztallap tompa illesztésű deszkáiban. Kevésbé bízik a talpak és a lábak csak tompa illesztésű vonataiban, hiszen ezeket az előre külön darabként leesztergályozott diófaelemeket a tartó részekkel együtt kétoldalról egybesvartnizza (de ezt indokolhatja szépérzéke is). Még kevésbé bízik enyves ragasztásaiban, hiszen minden csapolásnál használ fémszögerősítést is. 2 A klasszicizmustól a biedermeierig. Iparművészeti Múzeum. Budapest 1990. 149.; Jósvay László: Biedermeier varróasztalka restaurálása. Szakdolgozat. Magyar Nemzeti Múzeum Könyvtára, Ltsz. 15091-92. 3 Himmelheber i. m. 19. 4 Babos Károly: Haszonfák. Mezőgazdasági Könyvkiadó Budapest. 1979. 107.; Morgás András: A faanyag méretváltozásai. Kézirat. 5 Vö.: Jósvay László: Biedermeier varróasztalka restaurálása. Szakdolgozat, MNM Könyvtára Ltsz. 15091-92. 16. 6 Közép- és Dél-Európában hagyományosan fenyőfa alapanyagból - olcsó és könnyen beszerezhető dolgoztak, így a dió is olcsó hazai fafajként került kiválasztásra az előző korokban oly kedvelt mahagóni helyett. 7 Ld. 3. 72. 8 Ld. 3. 18. 9 Ld. 3. 73. A szerző szerint 1823-ban jut el Németországba a csontenyv készítésének eljárása. Ezzel szemben meglepő az anyagvizsgálat eredménye. 708