A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 33-34. (1996)

NAGY Géza: A nő és a család a faluközösségben

Amíg a nagycsaládos rendszer volt az uralkodó a faluban, addig a gyermeklétszám alakulását nem befolyásolta semmi. Általában a bő gyermekáldásnak örültek, mivel a család vagyoni helyzetének alakulására a sok munkáskéz kedvező hatással volt. Ez a felfogás azonban századunk első évtizedében, a nagycsalád felbomlása után egyik napról a másikra megváltozott. Amikor a családi megélhetést biztosító földterület felosztásra került, a sok gyermek már akadálya lett a gazdagodásnak, mert így a föld annyifelé osztódott, ahány gyermek volt. Csak az a család boldogulhatott, amelyikben kevés gyermek volt. Bár még tartotta magát az a felfogás, hogy „Egy gyermek nem gyermek", és általában ideális létszámnak a három gyermeket tartották (egyet az apának, egyet az anyának, egyet a hazának), de a nagy többség már a gazdasági helyzetre való tekintet nélkül egyetértett abban, hogy mennél kevesebb egy-egy családban a gyermek, annál előnyösebben alakul a család anyagi helyzete.

10 A későbbiek során is olyan nézet alakult ki, hogy a nagy gyermekáldás csak egy bizonyos pontig előnyös, nevezetesen addig, ameddig a család rendelkezésére álló szántóföld megműveléséhez szükség van minden családtag munkájára, vagy pedig a családi birtok jövedelme biztosítja a család megélhetését. A nagyobb birtokkal rendelkezőknél, a gazdáknál a bő gyermekáldás nem okozott gondot, mivel náluk a határbeli sürgős munkák esetén is mindig akadt otthon valaki a háznál, s ez a valaki a családban levő gyermekek gondozását, felügyeletét is magára vállalta. Más volt azonban a helyzet a szegény családoknál, ahol az anya munkájára is nagy szükség volt, főleg a nyári munkák idején. Ha volt a családban idős eltartott vagy nagyobb gyermek, akkor a kisebb gyermekek felügyelete, ellátása rájuk hárult. Ha viszont nem volt, akkor az anyának kellett gyermekeit ellátni, s ez igen nehéz helyzetbe sodorhatta a családot. A két világháború között már volt a faluban olyan gazdagabb réteg, amely nemcsak lenézte a szegényebb, sokgyermekes családokat, hanem el is ítélte, meg is szólta őket. Igen gyakran elhangzott az ítélet: „Egyebet sem tudnak, mint gyermeket csinálni. Szaporodnak, mint a tengeri nyúl. Gyermeket a bolond is tud gyártani." stb.

11 A sok gyermek tehát a két világháború között már nem volt kívánatos, mert elszegényedést eredményezett. Ebben az időben szinte mindegyik sokgyermekes család a szegény- és kisparasztok, vagy a gazdasági cselédek közül került ki. Amilyen lenézett volt régebben a gyermektelen, esetleg egy-kétgyermekes család, ebben az időben már annyira irigyelt volt. Ahhoz azonban, hogy irigyelt legyen egy házaspár, nagy önmegtartóztatásra volt szükség, kerülniük kellett a gyakori házaséletet. Ha pedig ezt nem tudták megtenni, és „úgy maradt" az asszony, akkor következett vagy az „elcsinálás", vagy a gyermek világra segítése. Mindenesetre az „elcsinálás"-sal a harmadik gyermeknél már mindig megpróbálkoztak. Hogy esetleg a gyermek világra jött, az nem azért történt, mert akarták, hanem azért, mert nem sikerült a beavatkozás. Általában a falu majd minden esetben értesült a terhességről és a terhesség megszakításáról is. Ha egymás között meg is szólták - főleg ha gazdagabb volt -, aki meg akarta szakítani terhességét, magukban igazat adtak neki, s csodálták bátorságát, merészségét. Mivel a gyermeket Isten áldásának tartották, ha az asszony észrevette, hogy áldott állapotba került, az elvetélést, azt, hogy ne tudja kihordani a magzatát, először imádko10 Nagy P. Géza közlése. 1978., de vö. még Kapros i. m. 119. 11 Nagy P. Géza közlése. 1978., de vö. még Kapros i. m. 120-121. 674