A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 33-34. (1996)

GALUSKA Imre: Vázlatok a Harangod-vidék református egyháztörténetéhez

község és a közbirtokosság kötelességének ismerte még nem is olyan régen is, hogy részt vállaljon az egyháznak különösen rendkívüli kiadásaiból. Egy-egy jókora területet huzamosabb ideig, az idők folytán több ízben is átengedett hasznosításra az eklézsiának. így került rá az új, nagyobbik harangra a közbirtokosság neve is: „A világháború siralmas idején ágyúnak elrekvirált testvérei helyett önttette a kesznyéteni Közbirtokosság és református egyház gazdagja, szegénye, fiatalja, vénje Isten dicsőségére az Úrnak 1922ik esztendejében." Ha már a harangfeliratokhoz értünk, olvassuk el a többit is. A másik oldalára a harang szerepe van ráírva: Az élőket hivogatom A holtakat elsiratom Református lévén, nincs ott a harmadik funkciója: Fulgura frange (= a villámokat megtöröm). Alatta még: „Vajha ne lenne pusztába kiáltónak szava az én hangom!" utal a Krisztus útját készítő utolsó prófétára, Keresztelő Jánosra. A kisharang felirata pedig: A: S: KESZNYÉTEMI REFORMAT SZ EKLESIA MAGA KÖLTSÉGEN ÖNTETTÉ Lent: GOS MICH IOHAN IUSTEL IN ERLAU 1802 - A német szöveget (Öntött engem Justel János Egerben) csehnek állítják, s annak veszik bizonyságául, hogy Kesznyétenben valaha csehek laktak, s a régi templomot is ők építették. Ez a szívós tradíció egyetlen történeti hagyományunk, s talán arról beszél, hogy a kesznyéteniek huszita hatásra már a reformáció előtt két szín alatt vették az Úrvacsorát. Az ágyúnak elvitt két harang egyikét, a kisebbiket Turóczy István öntetté, aki a nemesek főhadnagya volt Kesznyétenben. Gyermekei pedig hárman, miután gesztelyi birtokosok voltak, az ottani egyházat ajándékozták meg egy haranggal, aminek történetét Olajos Pál lelkipásztor így beszéli el az I. számú protocollum 198. lapján: „A Gesztelyi ref. egyházközséget 1857. évben télszakon azon kellemetlenség érdeklette (sic!) miszerint 1796-ban öntetett két mázsa és hét latt súlyú harangja meghasadt és a harangozásra alkalmatlanná lett. Ezen váratlan baj miatt aggodalmaskodó szívemnek a gondviselés jósága gyorsan nyújtott vigasztalást. Ugyanis három egyházias érzületű rokon család azon elhatározást tette, miszerint ők közös költségen a gesztelyi ref. egyház részére egy ujj harangot öntetnek, mely szándékukat az egyház tanácsnak jóváhagyás végett be is jelentették. Ezen rokon családok tagjai következők u. m.: Kesznyéteni lakos, de itteni birtokos Ns Turóczy János és nője Szabó Borbála, itteni lakos Ns Vékei Bertalan és nője Turóczy Juliánná és ugyancsak itteni lakos néhai Ns Turóczy István és nője Csörghe Juliánná. Az egyház tanács ezen ajánlatot szívélyes köszönettel fogadta. 1857. Május 26-án huzatot fel az ujj harang a toronyba rendeltetése helyére, és ezen ajándék harang a gyülekezet tagjaiban általános örömet ébresztett, sőt azon óhajtást is felköltötte, vajha közös költségen egy nagyobb harangot öntetnénk, voltak olyanok, akik pénz ajánlatokat tettek ezen szives óhajtásuk foganatosítására. Valóban szép látvány volt a nép felvillanyozott buzgalmának szemlélése, melyben az egyház ügye iránti meleg rokonszenv nyilvánult. Azonban az én első és fő teendőmnek tartottam az adóssági terhek törlesztését. Megjegyzem itt azt is, hogy az ujj harang 140 bécsi font súlyú, öntötte Korrontsch Márk Egerben 1857. Május 23-án. Ezen harangöntési ügy terjedelemsen le van írva az 1957. évi presbiterialis jegyzőkönyvben a 49.50.51. lapokon."

64 64 Major Zoltán hernádkaki lelkész találta a bejegyzést és ajándékozott meg vele. - Tuióczy István (1789-1854) anyai nagyapám nagyatyja, fia, Turóczy János (1817-1876) nagyapám volt. 645