A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 33-34. (1996)

GALUSKA Imre: Vázlatok a Harangod-vidék református egyháztörténetéhez

Teherviselés az eklézsiáért Megy aszón 1902-ben a templom bővítésekor az évi politikai adó 200 százalékát fizették, de Andrássy Dénes is adott húszezer koronát.

59 A kesznyéteniek hét éven át a föld-, ház- és legelőadójuk 50 százalékát fizették, ezenkívül egyenlően minden pár 5 koronát. Ezek szerint a legnagyobb adófizető évi 61 korona 20 fillérrel adózott az építendő templomra. Ezért a pénzért, ha tehenet még nem is, egy üszőtinót már lehetett venni. A nyolcadik évben aztán, az építés évében az addigi évi járulék hétszeresét, azaz az évi világi adó 350 százalékát fizette minden birtokos, és a személy szerint, tehát a földnélküliekre is kivetett páronkénti adó is ötről 42 koronára emeltetett. Az Ige bővebb hirdetéséért is hoztak áldozatot, fáradtak ezelőtt a kesznyéteniek. A lelkipásztor földjeinek megmunkálása díjlevél szabta kötelessége volt a községnek, de egy harmadik szántást külön a „szeredai bibliamagyarázatért" teljesítettek. Mennyit áldoztak az iskoláért is eklézsiáink! Kesznyétenben - olvassuk - már 1652-ben rendezett a tanító fizetése.

60 A tehetősebb eklézsiákban leányok tanítója is működött, esetleg segédtanító, preceptor. Kesznyétenben a múlt század közepétől kezdve alapítvánnyal készültek egy leánytanítói állás fenntartására, végül is helyette a II. tanítói állást szervezték meg. Általában többet költöttek az iskolára, mint a szorosabb értelemben vett egyházi szükségletek fedezetére. Az iskola fenntartására fordított kiadások kimutatására utóbb külön iskolai számadást készítettek. A pataki tanítóképző 1857 őszén kapuit megnyitván, gyülekezeteink szívesen hordták be szekereiken még régi képzettségű tanítóikat több ízben is a kötelező továbbképzésre. Vonat 1859 óta már járt, de Patakig még nem, csupán Szerencsig, s innen Debrecen felé. Tanítói értekezleteket is többször tartottak az egyházközségek, úgy, miként a vándor területi gyűléseket annak előtte. Kesznyétenre 1865-ben, 1872-ben, 1884-ben, majd 1906-ban került sor. Hogy az egyház iránti buzgó szeretet milyen leleményes tud lenni, beszél erről a gyülekezetek sófuvarozása. A gesztelyiek 1824-ben, mikor a toronyépítéshez fogtak, a szükséges pénzt sófuvarozással szerezték meg úgy, hogy a tokaji sóházból a miskolciba szállították a sót. A szállítás díját a kurátor vette fel, s adta be az eklézsia pénztárába. 1851-ben, midőn folytatták a toronyépítést, a költséget ismét csak sófuvarozásból szerezték meg.

61 A kesznyéteniek toronyórát szerettek volna, ezért 1854. március 5-én ,,a' Sófuvarozás Tokajból Miskolcra elhatároztatott". A múltban a hajdú helyeken, s általában az egy vallású községekben az egyházi és világi vezetőség azonos yolt. Bár az egyházlátogatóknak a múlt század elején feladatuk közé tartozott ügyelni arra, hogy „van-e hittel szolgáló (azaz esküt tett) s a külső tanátstól megkülönböztetett Presbytérium vagy Helybeli Consistorium?"

62 - az egy vallású helyeken a világi (külső) vezetőség gondja kiterjedt az egyházra. Bőcsön 1859ben a vasútépítők „...A kövicset se kivánták ingyen a délőbül - tudósítja a helytörténet iránt kíváncsi utókort Öreg Gyüker József kedves naplója. - Szép summát felvettek érte a bírák, és annak némely részit az eklézsia szükségire fordították."

63 Kesznyétenben is a 59 Dr. Szabó Lajos: Adattár 60 Dudás Gyula: Adatok az oktatásügy történetéhez Zemplén vármegyében. Adalékok Zemplén vármegye történetéhez. 1906. 234. 61 Kun Zoltán: Gesztely. In: Szerencs, 1931. 39. 62 Szuhay Benedek: Az egyházlátogatás. 1900. 63 Öreg Gyüker József krónikája. Az emlékezetnek méltó történetek megírása. Agrártörténeti Szemle. 1964. 3-4. sz. 466. 644