A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 33-34. (1996)

GALUSKA Imre: Vázlatok a Harangod-vidék református egyháztörténetéhez

csak két falu talált helyet: Harangod és Irmár, melyek elsorvadását vizeiknek elégtelensége is jól magyarázza. Központja nem volt a tájnak - azazhogy kettő is volt, mint az ellipszisnek, de sajátságosan a határain kívül esett mind a kettő. Ónod Borsodban, a vidék nagy részének uradalmi központja; a másik Szerencs, szintén Rákóczi-domínium, az ősi tokaji szolgabírói járás megoszlása óta a táj járási székhelye, már a Hegyaljához számít, ha borát Szirmay így jellemezte is: „Vinum de Szerencs, - Lengyelnek meg se jelents." Igazgatási beosztás A harangodi községek az újkorban szinte kivétel nélkül Zemplénhez tartoztak, a hegyaljai, másképpen tokaji járás - legnépesebb helységéről - eleinte megyaszainak, később szerencsinek nevezett kerületébe. Ez a districtus utóbb külön járássá, a szerencsi járássá önállósult. A járás régi neve, a megyaszai pedig a híres ellenzéki választókerület nevében élt tovább a felszabadulásig, de az egyházi közigazgatásban mint egyházlátogató, vizitációs körzet neve ma is használatos. A középkorban a Harangod vidékének Zemplén vármegyéhez való tartozása nem volt ilyen egyetemleges. Kesznyéten az Árpád-korban még a diósgyőri várhoz szolgált, eszerint nem tartozott volna Zemplénhez, Csanálos a Hernádon túl lévén, a középkorban Abaúj kebelében volt, mely megye fő vize, a Hernád jobb partján lenyúlt a folyónak majd a torkolatához. A két Bocs közül Belső nem volt Zempléné, de Abaújtól is csak 1819-ben csatolták Borsod megyéhez. Abban az időben az ilyen átcsatolás nem ment egyszerűen. Bőcsért is Aszaló városát kellett odaadni. De amikor 1882-ben KülsőBőcsöt Zemplénből Borsodba kebelezték, csereközséget nem adtak helyébe. Az egyházmegyei beosztás középkori örökséget őriz. A Harangod vidéke a nagy kiterjedésű egri egyházmegye zempléni főesperességének egy részeként a káptalan tizedterülete volt, districtus Zerench néven. Nagyjából a legfrissebb átrendezés előtti szerencsi járás községeit foglalta magába, de hozzátartoztak a Taktaköz községei is.

2 Figyelmet érdemel, hogy azok a szabolcsi helységek ma is a zempléni egyházmegye gremiálisai, mivel mint a múltban, ma is a „Hegy alá" gravitálnak. Reformátor elődeink nem változtattak mindenáron; a régi keretből azt, ami jó, meghagyták. Viszont változtattak, ha a parancsoló szükség úgy hozta. A Harangod-vidék nagyobbik fele: Harkány, Lúc, Kesznyéten, Kiscsecs, Girincs, Hidvég, Berzék, Németi, Kak, Gesztely, Csanálos, Hoporty (a mai Sóstófalva) és Kázmér Dobsza (Alsódobsza) a borsodi nagy egyházmegyéhez csatlakozott. E csatlakozás magyarázatát abban lelhetjük, hogy (még Eger eleste előtt) a török hódoltság kiterjedt a felsorolt helységekre, így nem volt lehető ezek egyházmegyei kapcsolata Zemplén be nem hódolt részével. E községek aztán a Borsod-Gömör-Kishonti traktusból csak az 1799-i egyházmegyei területi rendezéskor kerültek vissza az Alsó-Zempléni Egyházmegyébe. Ugyanakkor az abaúji Belső-Bőcsöt a zempléni Külső-Bőccsel az abaúji egyházmegyébe osztották, honnan aztán csak hatvan év múlva került vissza az Alsó-Borsodi Egyházmegyébe. A közelmúltban szinte megismételte magát a történelem, midőn 1956-ban a Harangod-vidék délnyugati fele ismét a borsodi egyházmegye kebelébe soroztatott Kesznyétentől fel Gesztelyig. Ezek a községek Miskolc nagyobb vonzása következtében már 1945-ben elkerültek a szerencsi járásból Borsod megye miskolci járásába, még mielőtt a három megye, Borsod, Abaúj és Zemplén egyesült volna. Az egyházmegyei beosztás aztán követte az új politikai beosztást. 2 Kandra Kabos: Az egri főegyház Szent János Könyve, Eger, 1886. 406-407., 477., 495. lap. 623