A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 33-34. (1996)

JÁVORSZKY Jenő: Adalékok Rimaszombat történetéhez (Közreadja: Eszenyi Miklós)

lóközt kivéve). A városban fokozódott - az urbánosítási államterv folytán - a cigányság beköltözése is (jelenleg kb. 4 ezer fő, az összlakosság 20 ezer ember). Közélet. Az újabb államfordulattal a „polgári" társadalmi élet is megszűnt, a társadalmi köröket államosították (iskolává, kultúrházzá, úttörőházzá alakítva), a meghitt hangulatú kisvendéglők és kocsmák is állami kezelésbe kerültek. A közigazgatásban az északi vidékről érkezett új, szlovák intelligencia kapott szerepet. Rimaszombat járási várossá degradálódott, járási nemzeti bizottsággal, gyenge kétnyelvűséggel. A város átépítése. Az ötvenes évektől kezdve megindult a vidékről a városba áramlás, így egyre nagyobb lakáshiány mutatkozott. Megkezdődött az eleinte csak 1-2 emeletes, később a 4-5 szintes, majd a 10-11 szintes panelházak építése. És bár a város peremén volt elég szabad terület, szanáltak, leromboltak egész utcákat, sőt városrészeket is (Losonci, Jánosi, Szíjjártó utca, az egész Rima-part, Tamásfalva nagy része). Értékes, masszív, műemlékszerű házak estek áldozatául a „tervnek", később a 80-as években már hangoztatták, hogy nem volt helyes a városkép ily „közérdekű" átépítése. Ipar és kereskedelem. 1948. október 23-át (mely nap a Republika megalakulásának ünnepe volt 1918-tól 1938-ig) kinevezték az „államosítás" napjává. Ezáltal Rimaszombatban is eltűntek a régi üzletek, állampárti „nemzeti gondnokokat" téve ezek vezetőjéül. Jó, ha a volt tulajdonos alkalmazottként ott maradhatott a sajátjában. A parasztokat bekényszerítették a közösbe, földjükkel, állatállományukkal együtt. Ezek az így összetoborzott JRD-k (Jednoté Rolníckie Druztvo, vagyis Egységes Földműves Szövetkezet) szintén - nagyrészt - vezetésre alkalmatlan személyekkel az élükön működtek. Munkalehetőség adódott a rimaszombatiak számára, miután a városban nagyarányú ipari fejlődés indult meg az 50-es évektől kezdve. A meglévő konzervgyáron kívül sörgyár, cukorgyár, húsüzem, kenyérgyár, házgyár, számítástechnikai üzem (Tesla), textilgyár alakult, a téglagyárat modernizálták, kibővült a fűrésztelep. Közszolgáltatási téren - a megszüntetett kisipar helyébe - kommunális vállalat alakult városi kezelésben. Sűrű állami autóbusz-hálózat épült ki, s a környező országokba is indultak járatok. Oktatás. 1945 és 1948 között - ugyanúgy, mint egész Dél-Szlovákiában - a magyar iskolákat bezárták, Benes kassai programja szellemében. 1948 után bővült a városi iskolahálózat. Egyrészt újra megnyíltak a magyar iskolák, másrészt Gazdasági-Kereskedelmi Középiskola nyílt (kétnyelvű), a kórház mellett nővérképzőt nyitottak, s a zeneiskolában is három szakkal (harmonika, fúvós, ének) bővítettek. Az 1968 utáni iskolaügyi rendeletek sokban megnyirbálták - főleg a magyar - iskolák önállóságát. Közélet. Az 1948 utáni erős „állam és párt" irányzat hatására a magyarság érdekképviselet nélkül maradt, a Csemadok e téren nem exponálta magát, nem akarván veszélyeztetni az állami dotációt. Említettem a vidékről Rimaszombatba beáramló cigány etnikumot. Bár - mint nemzetiséget - a hivatalos statisztika nem tartotta nyilván, a 80as években a 20 ezer főt számláló város lakosságának már 20%-át tették ki. A „cigánykérdés" érdekessége, hogy a déli, túlnyomóan magyarok lakta területeken lévő városokba áramlásukkal a magyarul beszélők számát növelték, magyar közegben felnevelkedve. Az 1968-as „emberarcú szocializmusra" áttérés politikai kísérletei az enyhe, nemzetiségi megnyilvánulások mellett nem befolyásolták a város életét. Hacsak nem említjük evvel összefüggésben, hogy a rimaszombati helyőrség parancsnoka úgy tiltakozott az ellen, hogy az iderendelt szovjet katonai alakulatnak kellett átadnia a kaszárnyát, hogy gyászlobogóval a kezében vezette ki a városon át katonáit. Infrastruktúra. Pozitívan fejlődött. A kórházban új osztályok nyíltak (szemészet, onkológia, pszichiátria, idegosztály), poliklinika alakult a járóbetegek számára, bővült a 620